Magyar Műemlékvédelem 1963-1966 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 4. Budapest, 1960)

Tanulmányok - Román András: Műemlékvédelem és városrendezés

4. kép. A városrendezési koncepció nélkül létrejött terek, teresedések nem előnyösek a városképben (Budapest Bajcsy Zsilinszky út) más távlatokra, rálátásra tervezett épületek között üres teret eredményez. Elképzelhető, hogy szerencsés esetben megnyerő eredményhez jutunk, sokkal gyakoribb azonban a széteső, a heterogén, a korábbihoz szervetlenül kapcsolódó téralakzat, melynek utólagos szépítése nem kis gond. Ez tapasztalható Budapesten a Bajcsy Zsilinszky út és Vadász utca közti park, vagy az Engels tér Hild térnek nevezett melléktere esetében, de ez történt lényegében a Dózsa György út növényzetből alkotott városligeti térfalának megszüntetése során is (4. kép). A városképvédelem és városképkialakítás egyéb vonatkozásokban is a műemlékvédelem és a városrendezés közös határterülete. Nem csupán a városképet domináns mértékben meghatározó kérdésekre, mint a már tárgyalt bontásokra, vagy jelentős városképi elemek elhelyezésére, azok s a műemlékek viszonyára vonatkozik ez, hanem a fordítottjára is: hogyan alakítják a műemlékek a városképet. A helyre nem állított, sérült, vagy omladozó műemlék a maga negatív jelenségével hat a városképre. Ez viszonylag egyszerűen orvosolható, mégis pénzügyi vagy más akadályok miatt hosszú időn keresztül észlelhetjük, hogy olyan kiváló műemlékek, mint pl. a pápai kastély, vagy a budapesti Hess András téri volt illetmény hivatal, fontos helyen előnytelen hangsúlyt képeznek, holott a lényükben szunnyadó értékek folytán épp ellenkező hatásra hivatottak. Arra figyelmeztet ez a jelenség, hogy a műemlékhelyreállítások sorrendjének eldöntésekor a városképi megjelenés egyes esetekben még fontosabb lehet, mint a történeti vagy mű vészi érték. Összetettebb, sokoldalúbb kérdés azonban a helyreállított műemlékek városképformáló szerepe. A restaurált műemlék mindig vonzza a városban szemlélődök tekintetét, még akkor is hangsúlyos elemet jelent, ha egyébként szerényebb méretű vagy megjelenésű. Fontos, hogy a műemlék ne akarjon ennél harsányabb motívumként hatni, ne törekedjék önálló életre, hanem maradjon meg a városképet alakító egyedek egyikének. Ahogy joggal várható el a műemléki környezetben épülő új házaktól, hogy tekintettel legyenek a műemlékek által meghatározott igényekre, hasonló norma állítható a műemlékhelyreállító építész elé. A tudományos igényesség mellett nagyrészt éppen abban rejlik az építész feladata, hogy az újjászülető műemlék környezetével harmonizáló, megnyerő épület legyen. Az utóbbi évek műemlékhelyreállításai között a városképi megjelenésre számos jó és néhány vitatható példát találhatunk. A budapesti Semmelweis-ház mértéktartó, a leomlott rész modern kiegészítésének csábító gondolatát elvető, részleteiben is kiérlelt helyreállítása a műemléki, történeti értékmegőrzésen kívül a városkép nem várt pompás gazdagodásával járt. Közismert a felszabadulás után szélesen kibontakozó műemlékvédelem egyik legelső, ma már szinte klasszikus műve, a váci Március 15. tér helyreállítása, ahol a helyreállítás nagyvonalúságát, szakértelmét éppen a létrehozott összkép, a városképi együttes jelenti (5. kép). Előfordult azonban, hogy a restaurálás következtében városképi, utcaképi díszharmónia jön létre, melyet a helyreállítás során alkalmazott építészeti elemek, vagy akár a kellően át nem gondolt színezés eredményezhet. A budapesti Tárnok u. 1. sz. műemlék lakóház homlokzati nyílásmegoldásai műemlékileg talán kevésbé kifogásolhatók, az utcaképre gyakorolt hatásuk azonban igen kedvezőtlen. A soproni Caesar-ház helyreállítása, utcai és udvari homlokzatainak, belső tereinek kialakítása egyaránt méltán váltott ki osztatlan elismerést, az utcai homlokzatok túlzot-