Magyar Műemlékvédelem 1963-1966 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 4. Budapest, 1960)

Jelentések - Szarka Imre: Az Országos Műemléki Felügyelőség kivitelezései munkája (1963-1966)

esetek száma 1962-ben 4,64; addig 1963-ban 4,28, majd 1966-ban 3,30-ra csökkent. Ennek ellenére továbbra is a legalaposabb munkára, fokozott ellenőrzésre van szükség ezen a téren is, a dolgozók egészségének védelme érdekében. Munkaverseny-mozgalmunk élővé tétele érdekében igyekeztünk az anyagi ösztönzés megvalósításával is segíteni. kSajnos, a rendelkezésre álló szűk keretek a termelő dolgozók részére is igen kevés lehetőségeket biztosítanak, míg a műszaki dolgozók részére mindössze évenként egy-két alkalommal van lehetőség a legjobbak jutalmazására. Mégis előrelépésnek tekintettük azt is, hogy éves feladataink teljesítése érdekében a Hivatalvezetőség egyes munkákra célprémiumot tűzött ki. Ezek kifizetése körül azonban nem egyszer bonyodalom támadt, hiszen feltétel volt a határidőre történő munkaátadás is, márpedig munkáink jellegéből adódóan ez általában igen bizonytalan. (Nem lehet befejezni a munkát az esetlegesen előkerült leletek megmentése érdekében, vagy éppen ezek az eredeti elképzelést módosítják, valamint számos, a műszaki irányítástól függő tényező játszik szerepet, tehát nem a termelő dolgozóktól függ elsősorban a munka befejezése.) Ezen feltétlenül változtatni kellett, nehogy elveszítse ösztönző jellegét. Az 1966-ban kialakított prémiumrendszer biztosítja a jobb, alaposabb munkát és minőséget, fokozottan ösztönöz a műemléki értékek gondos megóvására azáltal, hogy a munkát közvetlenül irányító műszaki dolgozók és a munkások képviselője közösen értékelik az eredményeket és tesznek javaslatot a prémium személy szerinti összegére is. Objektív elbírálás esetén a javaslat szerinti kifizetésre negyedévenként kerül sor, a kivitelezési osztály ma még elengedhetetlen felülvizsgálata alapján. Jó hatást gyakorolt — elsősorban törzsgárda tagjainkra — a ,,Ki váló Dolgozó" oklevél és jelvény a vele járó pénzjutalommal, amelyet a legjobb dolgozóink részére szavaztak meg a munkahelyek termelési tanácskozásai. E lehetőségekkel a továbbiakban is élnünk kell. Súlyt kell helyeznünk arra, hogy valóban csak a legkiválóbbak kapják. Kivitelezési tevékenységünket a számok tükrében vizsgálva, a következőkről számolhatunk be. Az előző évekhez képest évről évre tovább növekedtek feladataink. A hitelfelhasználás ad erről - többek között — hű képet, hiszen árszintváltozás a vizsgált időszakban nem volt. 1962 1983 1964 1965 1966 Hitelfelhasználás összesen, millió Ft 27,40 33,00 38,49 36,37 43,48 Hitelfelhasználás alvállalkozói munkára, millió Ft 2,86 1,33 3,17 4,80 5,09 Hitéltei használás saját munkára millió Ft 24,5:i 31,(58 34,83 31,57 38,39 Eves átlagszám, íö 521 677 655 606 699 Hitelfelhasználás, Ft/fő/hó 3921 3899 4431 4343 4572 E számadatokból látható tendencia azt bizonyítja, hogy a kitűzött feladatok megvalósítása egyre eredményesebb, utal a jobb műszaki munkaszervezésre, arra, hogy a műemléki értékek megmentésére egyre több munkát fordítunk, hiszen azt a műemlékek állaga is megköveteli. Egy kérdést szeretnék munkánk mérésével kapcsolatban külön is megvilágítani. E téma pedig az általánosan ismeretes termelékenység forintban történő mérése. Azt hiszem, az előzőekben vázoltakból is kiderül, hogy ismerjük és helyesen értelmezzük feladatainkat, s gyakorlati munkánkat kulturális — új értéket is létrehozó — tevékenységnek tekintjük. Azt hiszem, azt sem kell külön bizonygatnunk, hogy nem mindegy, hogy egy meghatározott műemléki épület állagmegóvási munkáit 300 mFt vagy 320 mFt költségráfordítással végezzük el. Ez alatt azt értjük, ha minden sajátosságot figyelembevéve, az eszmeileg teljesértékű munka 300 mFt-ból megvalósítható, akkor az ne kerüljön többe. Ezt csak úgy érhetjük el, ha takarékosan, gazdaságosan dolgozunk, tehát nem pazaroljuk az anyagot, és ahol pl. megfelel, és nem sért sem műemléki, sem műszaki érdeket a horganyzott lemez alkalmazása, ott nem dolgozunk rézzel; vagy a falkoronákra csak annyit falazzunk rá, amit a speciális és műszaki adottságok megkövetelnek és nem többet stb. Más oldalról fokozott, jó munkaszervezéssel, a munkavezetők állandó helyszíni irányításával biztosítsuk a dolgozók állandó munkaterületét, hogy ne kényszerüljön bizonytalanságba saját munkáját illetően, becsületesen kidolgozza munkaidejét kifogástalan minőségű munkával. Ezt viszont meg kell követelni és ellenőrizni. A takarékos, gazdaságos munkát azzal kívánjuk biztosítani, hogy minden munkát külön vizsgálva és figyelembevéve sajátosságait (művészi, eszmei értékét, az objektum adott környezeti viszonyait a munka szervezése, kivitelezése szempontjából; az elvégzendő munkafázisok jellegét), igyekszünk a hasonló munkák gyakorlati tapasztalatai alapján reális mutatót, termelékenységi mérőszámot adni a költségvetésben és a tervben meghatározott munkára. Az ilyen megokolásokkal kialakított mérőszámot ugyanazon objektumra is negyedévenként módosítjuk. Ezzel is figyelembe vesszük az adott időszakban végzendő munkák jellegének változását. Természetes, hogy ez szükségessé teszi minden munka alapos előkészítését, a részletes munkamenet-ütemterv összeállítását. Ezt maradéktalanul nem tudjuk minden munkára megvalósítani, de irreális volna, ha a teljesség igényével lépnénk fel ezen ütemtervekkel szemben. Az így kimunkált termelékenységi mutatót tehát irányszámként kezeljük, és sohasem az irányszám elérését tekintjük célnak, hanem a tervben, költségvetésben előírt, munka közben nemegyszer változó megoldást követelő munka megvalósítását. Az elvégzett munka költségvetésen keresztül történő visszavetítésóvel jelentkezik a tényleges termelékenységi mutató. Megítélésem szerint ez helyes szemlélet, és így kezelve nem eshetünk ab-