Magyar Műemlékvédelem 1963-1966 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 4. Budapest, 1960)

Tanulmányok - Román András: Műemlékvédelem és városrendezés

rejtett tényezők a bontás után hatni kezdtek, s élesen mutattak rá a műemlékvédelem és városrendezés összhangjának pillanatnyi lazulásából eredő következményekre. Budapesten, a tabáni templom és az Erzsébethíd között lebontásra került az Attila körút 1. sz. egyemeletes klasszicista lakóház. A bontás okául a viszonylag rossz műszaki állag szolgált, s az a körülmény, hogy a híd felőli tűzfal letakarása a kis telekméret miatt problematikusnak látszott. Az akkori műemléki főhatóság úgy vélte, hogy a templom előtti piazzetta térélményének fenntartása nagyobb érték, mint a műemlék jellegű épület egyedi kvalitása. Ezért — a kezdeményező szervek erőteljes nyomásának engedve — hozzájárult a bontáshoz, kikötve, hogy az új beépítés alkalmazkodjék az eredetihez. Az ekként felépült lakóház azonban nem képes betölteni azt a kedvező városképalakító szerepet, mint elődje. A híd felőli fő nézetben a modern épület értelmetlenül takarja a barokk templomot. Arra figyelmeztet, hogy a mai architektúra még azonos tömegképzés esetén is más gondolatokat ébreszt, más városképi, esztétikai funkciót tölt be, mint a történeti. Nem alakult ki a piazzetta megtartásától remélt intim, tabáni jellegű térhangulat sem, melynek keltéséhez az új lakóház túlságosan nagynak, idegennek bizonyult. Mindez arra vall, hogy a bontás engedélyezésekor és az új beépítés előírásakor a műemléki és városképi megfontolások komplex vizsgálata helyett csak egyes szempontok mérlegelésére került sor. A választott kompromisszumos megoldás a műemléki és városképi érdekek részleges megőrzése helyett minden vonatkozásban elhibázott eredményt szült* (2. kép). Az előbbinél gyakoribb eset, hogy nem a műemlék jellegű épület helyének beépítése, hanem a bontás által keletkező hiány, üresség válik előnytelenné. Jellegzetes példa erre a Nemzeti Színház lebontása. A műemléki, történeti szempontból nem túlságosan jelentős színház eltűnése sokkal kevésbé fájó, mint a két fontos főútvonal csomópontjánál létrejött, építészeti megoldásnak egyáltalán nem mondható terjengős, rossztérfalú teresedés. A bontás utólag rávilágított, hogy a színház nemcsak építészeti hangsúlyt jelentett az ebben amúgy is szűkölködő Nagykörúton, nemcsak érdekes ritmust adott ferde tengelyével a Rákóczi útnak, de legfőbb szerepe abban rejlett, hogy intimmé tette a Blaha Lujza teret, leválasztva a kereszteződés teljesen más jellegű térhatásától. A forgalmi csomópont esetleges jobb kialakítása okozta öröm csak részben enyhítheti a városképi díszharmónia nyomasztó hatását (3. kép). E példa kapcsán az épületbontásokkal létrejövő terek kérdésével általánosabban is érdemes foglalkoznunk. Sokan hangot adnak azon véleményüknek, hogy a zsúfolt városok bontásokkal való fellazítása mindenkor előnyös, hiszen ezáltal parkolóhely, bővebb légtérarány, esetleg némi zöldterület * Mivel az eljárásban és az előírások meghozatalában szerző is részt vett, jelen írás önkritikának is tekintendő. 2. kép. Az új beépítés eredetihez hasonló tömege nem biztosíték az azonos, kedvező városképi megjelenéshez (Biidapest, Attila krt. 1.) nyerhető. Ha el is ismerjük ekétségtelen előnyöket, a bontásokkal mégis óvatosan kell bánnunk, várható hatásukat előzetesen elemeznünk kell. Figyelembe kell vennünk, hogy az építés, még ha esetleg alacsony művészi fokon történik is, mégis mindenkor tudatos, tervezett, komponált tevékenység, mely tekintettel van a környezetre, a fő nézőpontból való rálátásra stb; a bontás viszont minderre képtelen. Ujat létrehozni csak negatív értelemben tud, amennyiben a meglevő, eredetileg 3. kép. Városképi diszharmónia a lebontott Nemzeti Színház helyén