Magyar Műemlékvédelem 1961-1962 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 3. Budapest, 1966)

mellett mind több népi műemlék helyreállítása is megtörtént, illetve folyik. Az eredmények mellett azonban nagyon komolyak a hiányosságok is. Valamennyit felsorolni nem lenne érdemes, de a gyakorlati munkánkban jelentkező legfontosabb akadályokra itt is felhívjuk a figyelmet: 1. A népi műemlékek kutatása csak részben elégíti ki a kataszter jellegű feltérképezés igényeit is. A kutatók szakmai ismeretei, még inkább egyélmunkájuktól való függőségük gyakran a kutatás elvégzését, esetenként használhatóságát is kétessé teszi. A falukutatást a legrövidebb időn belül el kell végezni, de a még több mint két és fél ezer feldolgozatlan település bejárása olyan nagy feladatot jelent, hogy kizárólag tapasztalt szakemberekkel — figyelembe véve a nagyon kötött pénzügyi rendelkezéseket — ezt a munkát elvégeztetni nem tudjuk. Egyes intézmények és kutatók a Felügyelőségtől függetlenül is végeznek gyűjtő- és kutatómunkát. A feladatok összehangolása, az anyag kicserélése elsősorban pénzügyi nehézségek miatt — még mindig nem sikerült, de az együttműködésről minden nehézség ellenére sem szabad lemondani, mert az általuk dokumentált anyag felhasználásával nyilvántartásunkat gyorsabban és kevesebb hibával tudnánk összeállítani. 2. A műemlékjegyzék megkezdett átvizsgálását és korrigálását folytatni kell. Jelenleg már lehetséges egy többé-kevésbé reális számszerű keret meghatározása, amelyen belül a népi műemlékek gyakorlati védelme biztosítható. Ebben a munkában is fokozottabban támaszkodni kell egy-egy külső szakértő segítségére. A szélmalmokhoz hasonlóan (az ipari műemlékeknél elsősorban típus szerint, lakóházaknál és gazdasági épületeknél pedig néprajzi tájegységenként) ki kellene választani azt a tíz—húsz legértékesebb népi műemléket, amelyet feltétlenül védenünk kell.

11 3. A két népi előadó munkája a többi területi előadó munkáját is megkönnyítette. A népi műemlékekkel kapcsolatos feladatokat nagyrészt elvégezték. Ha azonban a fenti korrekció megtörtént — a főosztály irányelvei értelmében is! —, a népi műemlékek védelmével kapcsolatos feladatokat is az egyes területi előadóknak kell ellátniuk. A falukutatás befejezéséig elfogadható még a népi ós népi kismesterségi emlékanyaggal kapcsolatos műemléki munka szétválasztása a területi előadók egyéb munkájától, azonban ennek véglegesítése sem a külföldi példák (gyakorlatilag), sem a műemléki törvény alapján (elméletileg) nem indokolható. Hátrányai már a jelenlegi munka során is érezhetők (gyakori az ellentétes intézkedés, határozat a területi és a „népi" előadó között). A népi és nem népi műemlékek szétválasztása általában igen szubjektív alapon történik, és ez természetes. A kastély lakóház egyházi épület — vár stb. megkülönböztetése kézenfekvő (hiszen ez funkcionális felhasználásukból egyértelműen következik), de sok esetben lehetetlen elbatárolni a népi-ipari és az egyéb építészeti objektumokat. Példa erre számos falusi templom (Mándok, Tákos stb.), harangláb, lakóház, malom (a tatai Fellner-féle vízimalmok), gazdasági épület (uradalmi magtár, istálló) stb. Ennek a gyakran hátrányos, lekicsinylő és erőszakolt megkülönböztetésnek a felszámolását az általános népi műemléki szemlélet megváltoztatásával el kell érni. Az OMF munkájában is fokozatosan arra kell törekedni, hogy a területi előadók átfogó műemléki feladatainak ellátása érdekében előbb-utóbb a népi műemlékekkel kapcsolatos feladatokat is maradéktalanul elvégezzék. (A falukutatás befejezéséig a népi előadóknak csak a falukutatást kellene irányítaniuk és a beérkezett anyagot feldolgozniuk.) 4. Az építési hatóságokat megfelelő szakemberekkel meg kell erősíteni. A jelenlegiek nagy része — elsősorban a népi emlékanyag megmentéséért semmi felelősséget nem érez, és a vonatkozó rendelkezéseket nem tartja be. 5. Az egyetemi oktatásban — az Építőipari ós Közlekedési Műszaki Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán — fokozott figyelmet kellene szentelni a népi építészeti emlékanyagra. 6. A zömmel magántulajdonban levő népi műemlékek megmentését nagymórtékben elősegítené, ha azok kisebb javításához, állagmegóvásához gyakorlati - kiviteli vagy anyagi — segítséget tudnánk nyújtani. 7. Az egyedülállóan értékes települések, településrészek, utcaképek védelmére a jelenleginél nagyobb mértékben kellene figyelmet fordítani. 12 8. A helyreállítás érdekében el kell érni, hogy javaslataink alapján a Pénzügyminisztérium évenként 8—10 épület kisajátítását, vételét a jövőben feltétlenül engedélyezze. 9. A népi műemlékek védelme és megbecsülése érdekében a helyi társadalmi szervek segítségét a továbbiakban még fokozottabban kell igénybe venni. 10. Minden eszközzel elő kell segíteni az országos és regionális szabadtéri néprajzi múzeumok — Skansenek — mielőbbi megvalósítását, és ennek érdekében a már megindult helyi kezdeményezések anyagi támogatását, hogy a helyszínen semmiképpen fenn nem tartható épületeket a Skansenekben megmenthessük. A fenti pontokban vázolt nehézségeink sürgős megoldása teszi csak lehetővé, hogy az eddigi hiányosságokat megszüntethessük, és a biztató kezdet után eredményesebben foglalkozhassunk a legértékesebb népi építészeti emlékanyag védelmével. Mendele Ferenc—Waigand Mária