Magyar Műemlékvédelem 1961-1962 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 3. Budapest, 1966)

Iától tervezett átépítés nem történt meg. Seherer Ferenc szerint az átépítés részben megvalósult, mert az északi és keleti olaszbástyát a tervezet szerint megépítették.

53 Ha a XVII. század végén (Lambion Lambert, Förthen Fülöp Jakab) és a XVIII. század elején (Leopold Franz Rosenféld által) készített alaprajzokon a várépület és az olaszbástya sarkainak távolságát a Mirandola-féle alaprajzon mérhető távolságával hasonlítjuk össze, az derül ki, hogy a Mirandola által tervezett bástyák közül az északi és keleti bástya sem épült fel. Valószínűleg csak az alaprajzon megépítettnek jelölt további erősítését és esetleges nagyobbítását végezték el kívülről. Megállapításunkat a felsorolt alaprajzoknak a vár és közvetlen környéke szintvonalas felmérési rajzával való összehasonlítása is megerősítette. A két sarokbástya szerkezetére csak a keleti olaszbástyánál ásott egyetlen kutatóárokból nyertünk adatokat. Itt 220 cm mélységben döngölt agyagból egymással párhuzamos két cölöpsor kis részlete került elő (218. kép). A belső sor egészen vastag, 40 cm átmérőjű cölöpéit 340 cm mélységben rácsosán, csapolással egymásba erősített vastag gerendák vették körül. A külső gerendát a eölöjrök kör alakú felületéhez hozzáfaragták. A vastag cölöpöktől délkeletre 11 m-re még egy, ferdén levert, sűrű cölöpsor húzódott végig, mely az olaszbástyának a várárok felőli partja lehetett. Ez a falerősítési mód az 1564-ben itt járt királyi biztosok jelentésében leírt palánkfal-építéssel egyezést mutat. Ugyanebben a jelentésükben a palánkfalat 30 láb szélességűnek említik.

51 A várépület délkeleti oldalán ásott kutatóárkok metszetfalaiban megfigyeltük, hogy a keményebb összetételű, döngölt agyagos föld, a palánkfal vastagsága átlagosan 9 m volt, tehát lényegében egyezik a királyi biztosok jelentésében szereplő mérettel (192. kép). A török majdnem 130 évig tartó megszállása idejéből a belső vár építkezéseiről nagyon keveset tudunk. A várépület északnyugati és északkeleti külső fala az északnyugati épületrész 12. helyiségétől északkeletre egészen a keleti sarokig újabb falazású, melyet a tégláknak a régi falhoz csatlakozása is világosan bizonyít. Itt azonban nemcsak a külső fal, hanem az udvar északi és északkeleti részében hozzá csatlakozó helyiségek fala és a keleti sarok nagyméretű északkeleti támpillére is leomlott. Ilyen arányú pusztulás a külső fal kidűlése következtében nem következhetett be. Éppen ezért a pusztulás okát robbanásban kereshetjük, melynek ereje olyan nagy volt, hogy a külső fallal együtt a hozzá csatlakozó helyiségeket és a keleti sarok északkeleti támpillérét is rombadöntötte. A robbanás idejére vonatkozó adatot nem ismerünk, de valószínűleg a török megszállása alatt történt. A külső falat leomlása után rövidesen felfalazták. Ezt bizonyítja az északkeleti falnak' a keleti saroknál a pártázatos védőfolyosó magasságában megmaradt kiálló csonkja, melyet az északkeleti támpillér északnyugati részére az eredetinek fele szélességében ráépített, enyhe lejtésével a külső fal párkányához csatlakozó támpillérrel 210. kép. A kapualj kövezett' az udvarról kivezető csatorna maradványával délnyugati irányból támasztottak meg (175. kép). A kifelé csúszott régi falazás tégláit a régi és az új falazás találkozásánál az újnak a síkjához faragták hozzá. A gyulai várat 1695 elején hosszabb ideig tartó körülzárás után adta fel török őrsége. A visszafoglalás után közvetlenül két alaprajz is készült a várról. Mind Porthen Fülöp Jakab t^zredes,

55 mind Lambion Lambert hadmérnök alaprajzán

50 inkább csak a vár olaszbástyás külső falaira fordított 217. kép. A várépület délnyugati kapujának részlete a csatorna maradványával északkeleti irányból