Magyar Műemlékvédelem 1961-1962 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 3. Budapest, 1966)

A NAGYVÁZSONYI PÁLOS KOLOSTOR ROMJAINAK KONZERVÁLÁSA A Szent Mihályról elnevezett egykori pálos kolostor romjainak védelmére 1959-ben került sor. likkor már évek óta tartott a nagyvázsonyi vár féltárása és ezzel együtt romjainak állagvédelme. A két építmény nemcsak helyileg, hanem történetileg is annyira közel áll egymáshoz, építéstörténetük oly mértékben fonódik össze, hogy egyikről sem alkothatunk teljes képet a másik nélkül. Szükségképpen ez indította meg az egykori kolostor romjainak kutatását. A romok a vártól nyugatra pár száz méterre, fiatal erdőben állanak. Az első elképzelés szerint csak a földből kiálló északi kolostorszárny és a hozzá csatlakozó templomszentély részesült volna állagvédelemben. A szentély alábányászott támpilléreit, főpárkányának kilazult köveit és falainak repedéseit 1955-ben az akkori műemléki főhatóság Szakái Ernő szobrászművésszel megerősíttette. Az első terveket minimális, jóformán csak falkonzerválási jelleggel Cseh István készítette 1958ban. A vázsonyi vár ásatását vezető Éri István régész előzetes kutatásai nyomán ezt az eredeti, szűkített programot az OME vezetősége megváltoztatta, így készült el e sorok írójának tervei alapján a pálos kolostor romjainak végleges védelme. A kolostort és annak templomát 1959 nyarán Éri István tárta fel. Munkáját azóta több helyen részletesen ismertette, így arra itt nem térünk ki.

1 Mielőtt azonban az állagvédelmi munka bemutatására rátérnénk, Éri István kutatásai nyomán röviden vázoljuk a kolostor történetét. Alapítói Kinizsi Pál és apósa, Magyar Balázs. 1483-ban kiadott oklevelükben már megkezdett, de be nem fejezett munkaként említik a kolostor építését. Egyébként egy évvel előbb már pápai búcsúengedélyt is szerzett Kinizsi. Eszerint tehát az építkezés kezdetének időpontja 1480 — 81. Később a kolostor templomába temették az 1494-ben elhunyt Kinizsit és 1509-ben özvegyének második férjét, Horváth Márkot. Az ásatás megállapításai szerint a XV XVI. század fordulóján kisebb átalakításokat is végeztek a kolostorban. Fehérvár 1543-ban történt eleste után egy ideig elnéptelenedett, de végleg csak 1552-ben pusztult el. Fkkor foglalták el a törökök Veszprémet, a környékbeli földbirtokosok pedig több kolostorral együtt ezt is felrobbantották, nehogy a törökök várrá alakíthassák át. Köveit a vázsonyi vár erősítésére használták fel. Rombolását és további bontását csak száz évvel ezelőtt, Rómer Flóris közbenjárására hagyták abba, A nagyjából 70 évig álló kolostor hazai későgótikus építészetünk kiemelkedő alkotása volt. méreteit és művészi részleteit tekintve egyaránt.

2 Az ásatás nyomán tisztán és áttekinthetően alakult ki előttünk az épület alaprajza (132. kép). A kolostor négyzetes udvar köré épített három szárnyból állott, negyedik oldalán helyezkedett el a templom. A szentélynek a kolostorhoz csatlakozó, megmaradt falán látható, hogy a kolostor emeletes volt. Alaprajzilag tipikus példája a középkori pálos kolostoroknak: a zártudvaros rendház szélesebb a templom hosszánál, s így a templom főhomlokzata előtt kis tér alakul ki. Innét nyílik a templom és a kolostor főbejárata.

3 A kolostor helyiségeinek beosztását és ezzel együtt azok rendeltetését az ásatás után sikerült tisztáznunk

4 ( 133 134. kép). A rom konzerválásánál kétféle módszert kellett követnünk aszerint, hogy magasan álló falak és épü letrészek vagy pedig alapfalak védelméről, illetve bemutatásaiból kellett gondoskodnunk. Az alapfalak, tehát a kolostor déli és nyugati szárnya esetében csupán az alaprajzi bemutatásra törekedtünk. Ezért itt 30 50 cm felfalazással egészítettük ki a falakat, a sarkoknál valamivel magasabbra emelve, hogy ezáltal hangsúlyozzuk őket. A kolostor annak idején észak felé lejtő domboldalra épült. Ennek következtében helyiségeinek belső szintjeit észak felé haladva lépcsőzetesen alakították ki már a középkorban. Az állagvédelmi munka során követnünk kellett az egykori szinteket, ami meghatározta a falak egymáshoz viszonyított magasságát. Ezért mutatnak a terepen az aránylag azonos magasságra falazott, az alaprajzot kirajzoló kőfalak különböző magasságokat. A kolostor egyes helyiségeinek bejáratait az ásatás során nem mindig sikerült tisztáznunk, annyira lepusztultak a falak. Ezért az északi szárnyban levő kápolna épségben talált ajtókávája kivételével határozott ajtónyílást sehol sem falaztunk. A feltételezett bejáratokat a falak alacsonyabbra hagyásával jeleztük. Az egykori belső szinteket a legtöbb helyiségben sikerült megállapítani. Burkolatuk többnyire erős habarcs-ter-