Magyar Műemlékvédelem 1959-1960 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 2. Budapest, 1964)

Tanulmányok - Mendele Ferenc: A pécselyi Öreghegy szőlőpincéi

A PÉCSELYI ÖREGHEGY SZŐLŐPINCÉI A különböző szőlőgazdálkodási módok érvényesülése, az eltérő fejlettségi szint, egy-egy vidék bortermelésének különböző történeti időben való kialakulása következtében különféle, az adott termelési kultúrának megfelelő szőlőgazdálkodási munkaeszközök alakultak ki. Ennek megfelelően épültek a szőlőhegyi épületek is, és a szükségképpen előforduló átfedéseken s kölcsönhatásokon túlmenően sok esetben a mai napig megtartották hagyományos alaprajzi, szerkezeti és formai megjelenésüket.

1 Vizsgálataik esetenként a népi építészet olyan archaikus típusainak megismerését teszik lehetővé, amelyeket éppen a gazdasági épületek őriztek meg mind a mai napig; s így műszaki felvételük néprajzi, településtörténeti, társadalmi, etnikai, gazdálkodási, díszítőművészeti és építészettörténeti szempontból egyaránt jelentős. Az épületek helyszíni vizsgálata - az írásbeli feljegyzések és a jól megfontolt következtetések a'apján az azonos rendeltetésű szőlőbeli épületek alaprajzi és szerkezeti fejlődésének megállapítását teszi lehetővé; esetleg termeléstörténeti szempontból is értékes adatokat szolgáltat. A XVIII. század végén és a XIX. század elején épült présházas lyukpincék pedig a középkori kisnemesi lakóházak formáira engednek következtetni. A Balaton északi partján kialakult szőlőgazdálkodás feltehetően antik hagyományokon nyugszik és a mediterrán kultúra hatásait őrzi. E területen már 861-ben kimutatható a szőlőművelés. A Dunántúlon talált római szőlőgazdálkodási eszközök alapján feltételezhető: a Balaton mellett szőlőt termeltek már a rómaiak, de az sincs kizárva, hogy megelőzően már a kelták is foglalkoztak itt szőlőműveléssel.'

2 A magyarság korai szőlőgazdálkodásáról is több adatunk van. A tihanyi apátság alapítólevele a szőlőműveseket, a veszprémi káptalan XI—XII. századi feljegyzések alapján készült XIV. századi összeírása (1082?, hamis) a szőlőket is megemlíti (többek között Vászolyban 10, Szőllősön 9, Dörgíesén 2, Palóznakon és Csopakon összesen 46 szőlőt). Fejlett szőlőkultúrát tételezhetünk fel a világi nagybirtokokon is. Az almádi apátság alapítólevele szerint az Atyusz-nembeli Bánk comes a XII. század legelején (1117—1121) Pécselen és Szőllősön két-két szőlőt adott a monostornak, s - természetesen — mindenütt ugyanennyi vincellért is. Ugyanennek a nemzetségnek egy másik tagja, Miska cornes fia, István, 1164-ben végrendelkezett, és vászolyi öt szőlőjét a veszprémi káptalannak hagyta.

3 A majorsági szőlők elenyészően kis száma ugyanakkor azt mutatja, hogy már a középkorban is a szőlőtermelés elsősorban kisebb gazdaságokban folyt. Erre mutat az is, hogy a szabad borárulás, az ún. ,,korcsmáztatás" joga nagyobb mértékben megillette a jobbágyságot is.

4 Feltételezhető, hogy ez a szőlőkultúra — már a jobbágyság idején is meglevő kedvező szőlőgazdálkodási feltételek következtében — a kisebbnagyobb visszaesésektől és fellendülésektől eltekintve, töretlenül fejlődött tovább a XIX. század nyolcvanas éveiig, afiloxéra megjelenéséig. A szőlőgazdálkodás és a vele kapcsolatos pinceépítés fejlettségére jellemző, hogy az 1860-as években az akkori Zala megye területén 34 000 borházat, ill. pincét számoltak össze. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a néhány évtizeddel később készült statisztika szerint a megye lakóházainak száma 70 000, akkor kitűnik, hogy két lakóházra átlag egy présház vagy pince esett.

5 A szőlőhegyi építmények a szőlő feldolgozására és a must, ill. a bor tárolására szolgálnak. A feldolgozással kapcsolatos eszközök elhelyezése, maga a feldolgozás, valamint a tárolás határozta és határozza meg elsődlegesen, a borpincék formáját, méreteit, funkcionális beosztását, tájolását, építési anyagát, szerkezetét stb. A Balaton mellett a szőlőt a hegyen dolgozzák fel, és általában a bort is itt tárolják. Ezért a környező községekben a településen belül kevés a pince, és általában azok sem használhatók.

0 A szőlő feldolgozásának eltérő módjai alapvető alaprajzi és szerkezeti különbségeket eredményeztek. Területünkön a közelmúltig a főfás-, bálványos-préses szőlőfeldolgozás volt általában ismert. Azonban az itt is megtalálható lyukpincék, ill. az előereszes, egyosztatú bortároló építmények feltételezni engednek egy másféle, préstelen, taposásos borfeldolgozási módot, amelynél a pince csak a hordókba szűrt bor tárolására szolgálhatott.

7 A lyukpincék mérete és kődongaboltozatos lefedése a bálványos prések elhelyezését nem teszi lehetővé. Ezek a szőlőhegyi épületek kizárólag a bor tárolására szolgálhattak. A lyukpince többékevésbé a földbe süllyesztett egyosztatú épület; díszítés csak a vakolatlan homlokfalon elhelyezett ajtón látható. Ezeken az épületeken az ajtó kikép-