Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)

Dercsényi Dezső: Tíz év magyar műemlékvédelme

Kétségtelen, hogy a műemléki hitelek további fejlesztése igen jeleni ős feladatot ró a műemléki szervezetre. Gondolok nemcsak a központi hitelekre, hanem a lakóháztatarozásokra, a sortatarozásokra, amelyek során a műemléki politika irányítóinak meg kell értetni a beruházókkal, hogy az e célra kiadott összegek többszörösen megtérülnek a kulturális értékek gyarapodásában, megóvásában, az ehhez kapcsolódó belső és külső idegenforgalomban, s nem utolsósorban a műemlékvédelem igen jelentős propagál ív kihalásaiban A műemléki anyag /eltárám és számbavétele. A 13/1949. évi tvr. állal inaugurált korszerű műemlékvédelem igen nagy feladatot rótt a műemléki szervezetre, hiszen az építésügyi hatóságokkal közölni kellett, hogy melyek a védelem alatt álló emlékek. Ez végső soron a műemléki nyilvántartás kérdése, amelyet új alapokon kellett megszervezni. A nyilvántartási 1945 előtt a hivatalos műemléki politika elhanyagolta, legalábbis nem tudta eredményesen megoldani, pedig a védendő emlékek közzététele nélkül a hatósági feladat ellátása el sem képzelhető. Hiába volt azonban Ipolyi, Henszlmann több ízben elhangzott felhívása. Az 1905-ben megjeleni Gerecze-féle jegyzék címében és tartalmában elhatárolja magát, hiszen barokk emléket alig tartalmaz.

6 Az 1918-ban kiadásra előkészített hivatalos jegyzek mint ideiglenes szerepelt, és feltűnően kevés (az 1919 előtti Magyarországon mindössze 48) emléket tartalmazott, 1949-ben egyedül Genthon István magán szorgalomból készített műemléki jegyzéke állt rendelkezésre, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia 1951-ben közzétett, s ezzel a nyilvántartás legsürgősebb feladatát ideig-óráig megoldotta.

7 A Genthon-jegyzék, bár szerzőjének és munkatársainak többezer helyszíni szemléjét felhasználta, mégis elsősorban szakirodalmon alapult, és (inként vállalt korlátai (1850 előtti emlékek felvételével indult) a XIX. századi emlékanyagot nagymértékben leszűkítette. Az így jelentkező hiányosságokon csakis tervszerű és évtizedekre terjedő munkával lehetett segíteni, melynél tekintettel kelleti lenni a sürgősebb időszerű feladatokra. A műemlékanyag tudományos számbavételének legteljesebb módját, a műemléki topográfiákat ugyancsak a Magyar Tudományos Akadémia segítségével és irányításával indítottuk meg, s eddig Sopron és környéke (Budapest 1953, II. kiadás 1956.), Nógrád megye (Budapest 1954), Budapest I. kerület (Budapest 1955), valamint két kötetben Pest megye (Budapest 1958) műemlékei jelentek meg. Megjelenés előtt áll Budapest Duna jobbparti részét feldolgozó kötet, és előkészületben Komárom, Heves, Szabolcs—Szatmár megyék feldolgozása. Bár a magyar műemléki topográfiák megjelenési üteme gyorsabb, mint általában a külföldieké, így is legalább két évtizedre terjed az egész műemléki anyag közzététele. A városrendezési problémák és az azokhoz kapcsolódó műemléki kérdések az emlékanyag számbavételének gyorsabb és különleges szempontú megoldását kívánták. Ezt a munkát az EM kezdeményezésére 1950-ben indította meg a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja, majd 1951-től a Városépítési Tervező Vállalal folytatta. Máig úgyszólván valamennyi városunk s néhány jelentősebb község (72) átvizsgálása megtörtónt, A városképi és műemléki vizsgálatok újszerű módszere általában elismerést kelteti még a külföldi szakemberek előli is, és részletesebb megvalósítására Lengyelországban külön tudományos intézetei szervezlek. A magyar városrendezés 1956 óta Fokozol i mértékben fordul a nagyobb tájegységek, a régiók tervezése felé. Ennek megfelelően a műemléki anyag számbavételéi is ezeken a nagyobb területi egységeken belül oldjuk meg. így 1957 -58-ban a Balaton, Borsod, Nógrád, Baranya vizsgálata készüli el. Végül a népi építészei erősen pusztuló emlékanyagát 1958-ban kezdi ük meg felvenni, évenként mintegy 300 település átvizsgálásával. Mindezeket összevetve az eddig végzet 1 munkával több mint 1300 település módszeres vizsgálata történi meg, ami figyelem be véve a 3200 magyarországi települést s azl a körülményt, hogy a munka az elmúll években kétségtelenül meggyorsult, azzal a reménnyel kecsegtet, hogy öl esztendőn belül valamennyi település tervszerű átvizsgálása megtörténik. Itt kell megemlítenünk a műemléki anyag régészeti feltárásával kapcsolatos problémákal is, mivel a gyakorlatban az 1949. év döntő változási hozót 1. Korábban a Műemlékek Országos Bizottsága igen jelentős feltárásokat kezdeményezett, és folytatott. Gondolok itt az esztergomi, székesfehérvári, szombathelyi ásatásokra, vagy a zalavárira, amelyet szintén a műemléki hivatal kezdeményezett. A 13/1949. tvr. az ásatásokat a múzeumok felada Iává, irányítását pedig a Magyar Tudományos Akadémia kezébe tette, amelynek végrehajtására 1959-től Régészeli Kutató Csoportot is szervezet t. A hatásköröknek és munkaterületeknek ez az egészséges szétválasztása természetesen nem jelent i, hogy műemléki munkánknál lemondanánk e feltárások adta tudományos támogatásról, vagy hogy a régészeti feltárások során előkerült ingatlan anyag megőrzése és bemutatása nem tartozna a műemlékvédelem feladatai közé. Ezen a téren, kisebb zökkenőktől eltekintve, szoros tudományos és népművelő szempontból eredményes együttműködés alakult ki a régészet, a múzeumügy és a műemlékvédelem között. A műemléki helyreállításokkal kapcsolatos feltárásokat ma már jórészt a Felügyelőség régészei, illetve az országos múzeumok e célra kiküldői 1 szakemberei végzik. A régészeti feltárások során előkerült műemlékeink védelmét a műemléki hatóság biztosítja (pl. a legutóbb előkerült pécsi sírkamrák stb.), míg az emlék bemutatását a területileg illetékes múzeum látja el (pl. Visegrád, Nagyvázsony stb.). Az emlékanyag állapota. Az 1949-es év a magyar műemléki anyag állapotát illetően a legsúlyosabb mélypontnak tekinthető. Okait nem szükséges i11