Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)

Sallay Marianne: Műemléki nyilvántartás

leíró karton, amely az objektum építéstörtént ti adatait, külső és belső leírását tartalmazza, b) Az ügyirati betétlapra az épület állapotára és helyreállítására vonatkozó legfontosabb irattári anyag kerül : iktatószám és a tárgy feltüntetésével. c) A teretári betétlapon a Felügyelőség birtokában levő terveket és rajzokat soroljuk fel. d) A lemeztári betétlapból negatívgyűjteményünk anyagáról kapunk felvilágosítást, e) Az ötödik lap a bibliográfiát tartalmazza. A betétlapok karton borítékba kerülnek, amelyről a műemlék törzskönyvi adatait (az objektum megnevezése, pontos címe, helyrajzi és műemlékké nyilvánítási száma stb.) olvashatjuk le. Az ismertetett módszer lehetővé teszi a nyilvántartás korlátlan bővítését, és ezzel a rendszerrel elérhető lesz, hogy az egy műemlékre vonatkozó legfontosabb tudnivalók együtt, különféle mutatók átnézése nélkül rendelkezésre álljanak. A kartotékrendszert 1956-ban kezdtük el. Feladatunk jelenleg az elsőrendű emlékek nyilvántartásának elkészítése. Az elmúlt három év alatt feldolgoztuk a Felügyelőség irattári anyagát 1872től. és folyamatosan bővítjük az új adatokkal. Ez évben megindult a másik nagy gyűjtemény, az országos műemléki tervtár nyilvántartásba vétele. V nyilvántartási munka harmadik leiadata : az t-mlékek telekkönyveztetése. Ezen a területen is nagy lépést tettünk előre. A telekkönyvi bejegyzéshez szükséges helyrajzi számok megszerzése után dőször a megyei és járási jogú városok műemlékeit telekkönyveztettük. A további munka folyamatban van. Hiányaink még nagyok, azonban figyelembe véve az eddigi nyilvántartási munkát, megállapíthatjuk, hogy az hibái ellenére sem volt eredménytelen. Az elmúlt tíz óv alatt jelent meg az első hivatalos műemlékjegyzék, és bővült ki mai méreteire. Ezekben az években állítottuk fel a kartotékrendszer alapjait. A kezdő lépések és a további munka is azt a célt szolgálja, hogy olyan nyilvántartást készíthessünk, amely tudományos és gyakorlati felhasználásra egyaránt alkalmas lesz. Sallay Marian tie d E G Y Z E T E K 1 435/1934 sz. O. M. F. irattára. 2 A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1949. évi 13. sz. törvényerejű rendelete. V. 17. §. fejezet 1,2, 3, 4 bekezdés. 3 A nyilvánítások a következő számok alatt történtek : 1Ü20—5S—19/1950 V. K. M. 1600—17/1951. K. M. 1620—111/1951 K. M. 863—0246/1952. K. M. 863—4/1953 F. ü. M. 0004/3/1954. É. T. 4 A nyilvántartás elméleti alapjával Pogány Frigyes és Holder Miklós ,,A műemlékek nyilvántartása" c. munkája foglalkozik. A nyilvántartás gyakorlati megoldását Voit Pát dolgozta ki, és az ő javaslata alapján — némi módosítással indult meg a nyilvántartási munka DIE INVENTARISIERUNG DER DENKMÄLER Die Grundlage der Denkmalpflege besteht in der systematischen Inventarisierung der Denkmäler. In Zusammenhang hiermit stellte die Gesetzesverordnung für Denkmalpflege Nr. 13 aus dem Jahre 1949, die offizielle Denkmalorganisation vor eine dreifache Aufgabe : 1. Herstellung eines offiziellen Denkmalverzeichnissrs, 2. Ausarbeitung und Führung eines ausführlichen Inventars. 3. Anlage eines Katasters für Denkmäler. Die Notwendigkeit der Denkmalinventarisierung bestand bereits am Ende des vorigen Jahrhunderts. Im Jahre 1850 schritt man an die fortlaufende Veröffentlichung unserer Baudenkmäler, sodann erfolgte im Jahre 1905 die Publizierung der von Péter Gerecze angefertigten Zusammenstellung mit dem Titel »Topographisches Verzeichnis und Literatur der Kunstdenkmäler«. Das erste auch offiziell bestätigte Denkmalverzeichnis — István Genthon : »Die Kunstdenkmäler Ungarns« — erschien jedoch erst nach der Befreiung, im Jahre J951. Ein neues erweitertes Verzeichnis erschien im Jahre 1953. Für den schnellen Entwicklungsgang ist es charakteristisch, daß auch dieses Verzeichnis heute bereits überholt ist und den Anforderungen nicht mehr entspricht. Auf Grund der bisherigen Zusammenstellungen und der neuen Ergebnisse wurde im vorigen Jahr ein elftausend Denkmäler, hiervon 1964 erstrangige Kunstdenkmäler, enthaltendes Verzeichnis zusammengestellt. Die zur wissenschaftlichen Arbeit notwendige moderne Inventarisierung ist im Karthotekcnsystem angelegt. Jedes Denkmal hat 5 Beilagen : ein beschreibendes, je eins für Aktenstücke, für das Planarehiv, für das Negativarchiv und ein die Bibliographie anführender Karton. Durch diese Methode wird die unbeschränkte Erweiterung der Inventarisierung ermöglicht und den Forschern kann das auf die einzelnen Kunstdenkmäler bezügliche wichtigste Material ohne Durchsicht von verschiedenen Sachregistern zusammen ausgehändigt werden. Die Lösung der dritten Aufgabe, die Ingangsetzung der Katastrierung, hat bereits begonnen. Die letzten zehn Jahre waren — trotz der Unzulänglichkeiten — nicht ohne Erfolg. Wir sind bestrebt eine solches Inventar anzulegen, welches sieh in gleicher Weise für wissenschaftliche wie fürpraktische Anwendung eignen wird.