Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)

Párkányi Mihály: A műemléki tervezés kérdései

220. kép. Köln. Dóm. Angyalfigura szeti és kulturális nyomatékot kapott, ugyanakkor számos épület értékét, védettségét fokozta, hogy értékes városrész, vagy városkép részének, összetevő elemének bizonyult. így sikerült a műemléket egészen a városrendezési tervek készítésóig előrevinni, lehetővé vált, hegy a műemléki tervek objektumait -akár átépítésről, tatarozásról, hozzáépítésről, bontásról stb. van szó — ne elkülönítve, hanem nagyobb egység részeként vizsgálhassuk, és ítéletünket korszerű szakmai és nem utolsósorban ideológiai bázisról alkothassuk meg. így vált a rendszeresen előkészített és végigvitt topográfiai és városkép-vizsgálati munka műemlékvédelmi és ezen belül műemléki-tervezési tevékenységünk alapjává, szakmai ós esztétikai ítéletalkotásunk iránytűjévé. Ezek tehát az előzmények. El kellett mindezt mondani, hogy megérthessük a műemlékvédelemből a tervezésre háruló feladatok mennyiségét és minőségét. Ezek után nem lesz nehéz a műemléki tervezés problematikáját felvázolni. A műemléki tervezés része csupán az épülettervezésnek. Célja nem új építészeti objektumok, művészeti alkotások létrehozása, hanem múltunk régi emlékeinek új életre keltése, fenntartása, vagy bemutatása. Ezért, ellentétben az épülettervezés nagy műfajaival — a lakó-, köz- és ipari épületek alkotásaival — nem új funkciónak biztosít új keretet, hanem régi keretek közé keresi, és tervezi be az vj funkciót. Formáló gondolataiban nem a jelen társadalmának közvetlen valósága tükröződik az építészet sajátos eszközeivel, hanem —• közvetve — a régi korok világszemléletét, ideológiáját hiánytalanul tükröző alkotásokhoz teszi hozzá korunk világszemléletének maradandó jegyeit. Természetes tehát, hogy az épülettervezés általános művészeti, esztétikai és egyéb problematikája itt egészen más, sajátos arculatban jelentkezik, hiszen a műemléki tervezés maga már olyan kötöttségekkel indul, melyek az új alakításokat létrehozó építőművészet területén nem vetődnek fel. E kötöttségekből viszont olyan törvényszerűségek adódnak, amelyek e tervezési tartomány egész területén érvényesülnek. Ma vallott és alkalmazott elveink a műemlékvédelem célját lényegében az emlékanyag megőrzésében jelölik ki. A műemléki törvény e védelem határát az egyes emlék szűkebb vagy tágabb környezetére is kiterjeszti ; innen adódnak a műemléki tervezés főbb területei is az állagvédelemtől a helyreállításig, korszerűsítéstől a városépítészetre is kiható műemlékvédelmi tervezési problémákig. Az állagmegóvási terv általában az ún. holt műemlék meglevő állapotának rögzítését szolgálja. Ezért csak a legszükségesebb munkák elvégeztetésére szorítkozik (falak, boltozatok megerősítése, konzerválás helyes technikai kivitele stb.). A műemlékvédelem — mely egyrészt szigorúan vallott és gyakorlatba átültetett módszerénél fogva tudomány, másrészt a művészi formákban társadalmi valóságot kifejező épületek helyreállítása következt ében művészet — az ilyen munkáknál határozottan a tudományos oldalt lépteti előtérbe : a hitelesség megőrzése esetenként végcél lehet, a tervezési tevékenység csak az élettartam meghosszabbításának helyes technikai megoldását adja. Célul tűzhető ki a romok „szemléletesebbé tétele", ennek eredményessége azonban mindig korlátozott: maradványokból az eredeti állapotra való visszakövetkeztetés sokszor szakember számára sem könnyű. Valóban értelemszerűvé, sőt egyértelművé csak a helyreállítás tehet, a tervező viszont erre a munkára csak a kellő megalapozol 1 ságot biztosító tudományos- és lelet anyag birtokában vállalkozhat. Az állagmegóvás és helyreállítás ellentét-párja gyakran felvetődő kérdés. Melyiket helyes választani és milyen mértékig : egyértelmű válasz csak a konkrét egyedi kérdésre adható. Közismert, hogy az időjárás, meg az erőszakos rongálások rohamosan pusztítják a kultúrtörténeti szempontból igen jelentős, őrizetlen romokat. Tartós védelmet is csak