Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)

Párkányi Mihály: A műemléki tervezés kérdései

az ismétlődő állagvédelmi munkákkal biztosít hatunk, ezért egyre indokoltabb az a törekvés, hogy holt műemlékeinket —mindenekelőtt a kiemelkedő történelmi értékű, építészeti vagy idegenforgalmi jelentőségű romokat — élő műemlékeink közé sorolhassuk. Az ilyen átsorolás jogosultságát végső fokon a helyreállítást megelőző tudományos vizsgálatok eredménye dönti el. A levéltári kutatások alapján kimutatható építészeti periódusok, fennmaradt egykori ábrázolások, régészeti feltárások leletanyagának minősége és mennyisége a tudományos eredményeknek tervezési feldolgozásban történő vázlatszerű egyeztetése : mindez együttesen adja a helyreállító kiegészítés tervezésének szükséges alapfeltételeit, ezek döntik el a kiegészítés mértékét, tehát tudományos határait a bemutatástól az eredeti kép optimális tudományos és művészeti megközelítéséig, de megszabják egyben a kiegészítés módját, tehát az építőművészeti állásfoglalást is. Holt műemlékeink helyreállítása a műemlékvédelmi tervezés egy speciális problémájához vezet el bennünket : a régi és az új ellentmondása kérdéséhez. A műemlékvédelemnek — bátran állíthatjuk - ez az alapvető belső ellentmondása, amely az egész területet egyetemesen áthatja, minden egyéb ellentmondás ennek van alávetve. Ennek a dialektikus ellentmondásnak jegyében egyrészt egyetemessé válik az egész műemlékvédelem ellentmondásos volta, másrészt sajátszerű jelleget ölt minden egyes objektummal kapcsolatos tervezési feladat. Sőt tovább is mehetünk : a mindenkori újnak a régihez való viszonya megválasztásának módjában, mértékében, körülményeiben rejlik a műemlékvédelem történetének egyik nyitja is. A műemlékvédelemtörténetének egykor megírandó marxista elemzése ki kell hogy mutassa a módszer megválasztásában rejlő ideológiai állásfoglalást, annak felépítmény jellegét. Marxista elemzésben a purista elv elválaszthatatlan a biedermeier Németországtól, a régiségi elv angol túlhajtása sem képzelhető el a Viktoriánus koron kívül stb., stb. Tudománytalan tehát az egyiket fejletlennek minősíteni a másik rovására. Mindegyik adekvát kifejezője is kora társadalmának: a műemlékvédelemben ugyanis építészetileg tükröződik a mindenkori jelen viszonya a múlthoz; az építészeti és történeti múlthoz egyaránt. Ismeretes, hogy a művészetben — tehát az építészetben is — minden formálás ellentmondásos. A marxista építészetelmélet az utolsó évtizedben nem egy tanulmányban világított rá az építészetnek arra az alapvető ellentmondására, amely a mindenkori társadalom által előírt tartalom és az azt építészetben megvalósító architektonikus formálás között jelentkezik. A műemlékvédelmi tervezésben az építészetnek ezen fő — tartalom és forma között i — ellentmondása tovább mélyül. Itt nem az új tartalom és az új forma közötti alapvető építőművészeti ellentmondás lép fel, hanem a műemlékvédelem fő ellentmondásából: a régi és az új dialektikájából adódó olyan speciális ellentmondás, mely az új tartalom és a régi történelmi forma között áll fenn. A mai tematikát korszerű anyagokkal, szerkezetekkel megvalósító építőművészet ilyen problémát nem ismer. Hogyan jön létre az ellentmondás? A műemlék optimális védelmében való részesítését, a maradványok legteljesebb megőrzését legjobban úgy tudjuk kielégíteni, ha biztosítjuk - - éppen az új rendeltetésen keresztül — az állandó gondozást, karbantartást. Ezt pedig csakis a műemlék élővé tételével, az új hozzáadásával érhetjük el. Ezzel egyidejűleg hat a műemlékvédelem másik alapvető követelménye, a hitelesség feltétlen biztosítása, a történelmi és művészeti értéket jelentő tömeg és formaképzés megtartása. E dialektikusan ellentmondó kétféle követelmény mindig egyszerre és egymás mellett hat, de nem egyenlő mértékben. A korszerű műemlékvédelem az új formálást, az új tartalmat a réginek veti alá, minden új hozzátevést csak akkor ismer el lét jogosultnak, ha a régi, az eredeti domináns szerepét tudományos és művészeti szempontból biztosítja. Valamelyik oldalon a legideálisabb megoldás is engedményre kényszerül,'ebből következik, hogy a műemlékvédelmi terv a feladat ideális megoldása esetén is kompromisszumos lesz. E kompromisszum minőségének és mértékének helyes megválasztása alapvetően hat ki a végső terv tudományos és művészeti értékére, sőt ezen túlmenően egyéb következményekkel is jár. A régi és az új dialektikus ellentmondása a műemlékvédelemben ugyanis nemcsak architektonikus, de szellemi, szemléleti síkon is jelentkezik. Az építészetnek közismert lényege, hogy az nemcsak művészet (vagyis nemcsak valamilyen valóság kifejezője), hanem (minthogy nem utánképzés útján jön létre) egyszersmind maga is része a valóságnak, benne tehát az esztétikai s utilitarista szempont sohasem válik külön : szép, de egyben praktikusan 221. kép. Köln.„Gürzenich"hozzácsatlakozó modern beépít éssel