Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Sonkoly Károly: A pécsi sóház. Pécs újkori építészete egy belvárosi ház históriájának tükrében

szimbólumokat távolították el,

547 Fölkér Józsetnek a kisváros történetét feldolgozó monográfiájában, egykorú visszaemlékezések alapján,

548 így ír erről: „a közelben volt egy kincstári épület, amelyet meg kellett szabadítani utált ékességétől. Valaki elkiáltotta, hogy: »El a sóházhoz!«. És a nagy sokaság megindult, nem kérdezte senki az okát annak, hogy miért kell most a sóházhoz tartani; a jelszó ki volt adva, tehát mindenki engedelmeskedett annak, Csakhamar megtelt a Nepomuki szent körüli tér embersokasággal. Hatos (Gusztáv városi főjegyző) újra beszélt, a nép ismét éljenzéssel dörögte tele a levegőt. A szónok végre kimondta: »Le a kétfejű sassal!« Egy pillanat alatt le volt szaggatva a kétfejű sas és a kincstári épületet is kényszerítették meghódolni a népfölség előtt. Másnap a fekete-sárgára festett korlátok, amelyek az állami épületeket szegélyezték, nemkülönben a sóraktár hatalmas kapui, valamint a tiszti lakások külső ajtajai is nemzeti színűre változtak át."

549 Pécsett ugyanez törvényes keretek között ment végbe. A közgyűlési jegyzőkönyv így örökítette meg ezt, a választott község által, a polgárság jelenlétében hozott, 1848, március 19-i határozatot: „A polgárság részéről nyilvánított azon közkívánatra, hogy e városban létező királyi sóhivataloknál az eddigi czímerként használt császári jeleknek, és színeknek magyar királyi czímmer, és nemzeti színekkel felcserélésére az illető hivatalok a Tanács által felszólíttassanak, miután a helybeli királyi sóhivatal részéről jelen volt Kovácsóczi László sóhivatali tiszt

550 kinyilatkoztatta, hogy az említett hivatalnokság felsőbb kormányszékektől nyerendő ebbéli utasítása előtt még a tanács által leendő felszólításra sem fogja a kívánt czímer felcserélést teljesíthetni, Végeztetett: Minden ingerültséget okozható összeütközések kikerülése végett a helybeli királyi só, és posta hivatalok megkerestessenek, hogy a kívánt czímer felcserélésére mielőbb kieszköszlendő felsőbb engedelem által a közkívánatot teljesítsék,"

551 A későbbi forrásokból kitűnik, hogy e „közkívánat" teljesedésbe ment, s a pécsi Sóhivatal is a nemzeti kormány irányítása alá került. 1848 szeptemberében Jellació seregének jobbszárnya néhány napos itt-tartózkodás után még továbbvonult, 1849. január 30-án aztán hosszabb időre megszállták Pécset a gróf Nugent tábornagy vezette császári csapatok, Az eseményeket részletesen ismerteti Náray János püspöki számtartó naplója: „Délután a Megyei a város és más hivatalokról a magyar három színű zászló levetetni parancsoltatott: - térparancsnoknak báró Seebottendorf őrnagy neveztetett ki, Ő [.,.] a Cs. K, fekete sárga zászlót egyedül feltúzette, a Sóház kulcsát elvette". Február 2-án „a Sóház kapujára min Magyarország czímere volt rajzolva, ismét feketesárga kétfejű sasokat rajzolták,"

552 A következő hónapokban a város még kétszer gazdát cserélt, de az újabb kapumázolási munkákról már nem ismerünk adatokat, A szabadságharc bukása után, a Jellachich fenti írásában említett „svarcgelb" idők következtek - a Sóház kapuján is, A SÓHÁZ UTOLSÓ ÉVTIZEDEI A Sóhivatal telkének északi, a Mária utcára kiérő részét a 19, század közepén eladta a kincstár, 1847 szeptemberében még említik kertjét, amikor az ezzel nyugatról szomszédos házat megvásárolta Madarász Endre (András) táblabíró, a pécsi vasgyár alapítója. Ő valamikor 1849 és 1856 között megvette a fiscustól az ingatlan északi nyúlványát, ahol kialakította saját kertjét.

558 Még az 1865-ös színezett, szelvényes birtoktérkép

554 is ezt a funkcióját mutatja. A mappára később berajzolták az ide épített házat is (Mária u. 4.), amely terület javát elfoglalta. (37. kép) Az északi telekrész értékesítése talán összefüggésben lehetett a kincstári épületnél akkoriban történt, nagyobb volumenű bővítéssel. Az erre vonatkozó adatokat egy 1858-as polgári per irataiból

555 ismerjük, amelyet Gianone Károly (1826-1855)

556 építőmester

557 özvegye, Márkus Amália indított Piacsek Antal (1814-1867)

558 építőmester ellen,

559 1 854 szeptemberében Piacsek és Gianone, valamint Huber György ácsmester szerződést kötöttek arra, hogy együtt végzik el a helyi „K, K. Finanzgebäude" licitáláson elnyert munkáit, s együtt teszik le az 1000 forint kauciót is.

560 Egy év múlva Gianone - aki valószínűleg megbetegedhetett - lemondott vállalkozás-részéről Piacsek javára, azzal a feltétellel, hogy társa 500 forintot fizet neki a kollaudálás után. Ez 1857-ben megtörtént, de Piacsek 117 forinttal adósa maradt az időközben elhunyt építőmesternek. Ezt követelte az özvegy, amit a bíróság megítélt neki, a kamatokkal és a perköltséggel együtt. Az iratokból, főleg a szerződésből egy nagyobb építkezésre következtetünk, amely ácsmunkával (tetőszerkezet) járt, Valószínű, hogy ekkor épült a keleti oldalszárny, amelynek mestere így nem az apa, Piatsek József, hanem a fiú, Piacsek Antal volt.

561 A hivatal bővítését a neoabszolutizmus korában bevezetett, új ügykörök megkívánta létszámgyarapodás tehette szükségessé. Elképzelhető, hogy a kincstár a költségeket, vagy azok egy részét a feleslegessé vált telekrész eladásából finanszírozta, A ma is álló, de többször átalakított épületszárny eredeti formáját 20. századi tervrajzok segítségével tudjuk rekonstruálni.

562 Az alápincézett, egyemeletes épület keleti szélén húzódó, hosszú oldalfolyosókra - amelyeket összekötöttek a főépület folyosóival - nyíltak az udvarra néző irodák ajtói. A földszinten az összes tér boltozott volt,

568 az emeletiek pedig síkmennyezetesek, Ma is a tűzfalra támaszkodó féltető fedi. Teljesen dísztelen nyugati homlokzata feltehetően eredetileg is ilyennek épült. Az 1858-as periratokban, közöttük már egy 1854es dokumentumban is a „K. K. Finanzgebäude" szerepel, míg az 1848-1849-es források még Sóházról beszélnek. Az 1856-tól felvett, pécsi telekkönyvben, a 305. sz, alatt, a 860, helyrajzi számú ingatlan az 583,