Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Lővei Pál: Adatok a magyarországi téglagyártás és felhasználás történetéhez

7. kép. SW (=Stuhlweissenburg) jelű téglák a székesfehérvári Csók István utca 17-ből (Dávid Ferenc kutatásából) ni, nyáron pedig már nem volt szabad munkás,

115 Idővel kialakult bizonyos specializácíó is: a bajaszentistváni téglások a 19, század végétől egész Dél-Magyarországon ismertek voltak, és a lakosság jelentős hányada járt el rendszeresen a téglagyárakba; a téli szezonban kiegészítő munkájuk az erdővágás volt,

116 Elsősorban az egyházi, de más közcélú építkezések esetén is a támogatás bevett módja volt a szükséges tégla (vagy annak egy része) biztosítása, Ez kedvező volt az építőnek, hiszen a tégla beszerzése a fentiek szerint nem volt mindig egyszerű, ugyanakkor a donátor saját téglaégetőjének termékeit adományozta el, amelynek csak előállítási költségeit kellett állnia, A magyaróvári kapucinus kolostor építéséhez a város többször is adott téglát

117

; amikor Székesfehérvárott a város 1729-ben kaszárnyaépítés céljából megvette az ún, Krebs-házat, a tulajdonos, új háza felépítéséhez, 2000 téglát is kapott,

116 1737-ben a székesfehérvári plébániatemplomhoz 9000 téglát, a Szent Donát-kápolnához pedig 7000-et ingyen adott a város

119

; a verpeléti templom boltozásához az Orczy család adományozott 21 ezer darabot

120

; a balatonfüredi első színház építésekor a földesúr tihanyi apátság a telek mellett húszezer téglát is adott

1

21 ; a pesti Bakáts téri templomhoz 1867ben a téglagyáros Heinrich Dräsche százezer téglát küldött díjmentesen,

122 IV. Az újkori Magyarországon minden nemes személy égethetett téglát, akinek megvolt ehhez a szükséges agyagot biztosító földterülete, vagyis földbirtokosok, az udvari kamara, püspökségek és szerzetesrendek, valamint a városok. Győr szabad királyi város például 1751-ben arra utasította országgyűlési követét, hogy hasson oda, hogy a város, az 1751. évi 62, törvénycikk értelmében, más nemes urakhoz hasonlóan, a maga használatára külön téglaégető kemencét állíthasson,

126 1742-től 1754-ig, egy új téglaégető üzembe állításáig Győrben nem gyártott a város téglát, így 1745-1747 között például a városháza építéséhez ismeretlen helyről vették az építőanyagot, nyilván később is, amikor 1749-1753 között a számadások meg is jegyzik, hogy a „téglakemence nem hoz jövedelmet",

124 Az égető felépítése után a termelés egy hányadát nyilván eladásra szánták, de a fentebb már vázolt gyakori téglahiány arra enged következtetni, hogy a zöm a helyi igények kielégítését szolgálta. A 19. századig egyeduralkodó, szabad ég alatt dolgozó ún, tábori kemencék kapacitása nem volt nagy. Maga a szezon sem volt hosszú, többnyire áprilistól (Szent György napja, április 24,) Szentmihályig (szeptember 29.) tartott

125

; természetesen az időjárástól erősen függhetett ez, így a győri számadásokban későbbi, májusi, sőt júniusi kezdés is előfordul (ez persze az első égetés időpontja, addigra már kemencényi téglát vetni kellett), de decemberi befejezés is,

126 Az iszkaszentgyörgyi Bajzáth-uradalom téglaégetője a 19. században évente csak mintegy 25000 téglát és 1500 cserepet készített,

127 Festetics József tábornok vasszécsényi uradalmi téglaégetőjében 1750-ben 92 ezer téglát és 52 ezer tetőcserepet égettek,

128 Győrben viszont például 1774-ben és 1776-ban 1 millió, 1775ben 1 millió 100 ezer fölött volt az akkori egyetlen téglavető üzem évi termelése, igaz, 11-12 égetés eredményeként.

129 Buda és Óbuda 6 téglavetője, a városi tanács 1785. évi jelentése szerint 3 és fél millió téglát gyártott évente,

130 1754 és 1793 között Győrben egyegy égetés 63000 és 115000 db közötti eredményt adott,

131 A Győrhöz közeli Perben 1747-ben viszont csak 19500 téglát égettek egy teljes égetés során.

132 A győri adatok szerint a városi téglavetőben még a 19. század 50-es, 60-as éveiben sem gyártottak több téglát, mint a 18. szazadban.

133 Változást csak a korszerűbb, körkemencés téglagyár építése hozott (ez már nyilván széntüzeléssel működött a korábbi fa helyett): a Győri Körkemence Társaság üzemének kapacitása már évi 4 millió darab volt.

134 A 19. század vége felé a magyaróvári főhercegi uradalom mosonyi és rajkai téglakemencéiben évente átlag 1 millió téglát állítottak elő,

135 Mindez elenyésző azonban az osztrák Alois Miesbach 1838-ban a Pest melletti Rákoson alapított téglagyárának évi 15 milliós termeléséhez (1845, 1846) képest, pedig ez is kézi és nem gépi munkával működött,

136 Esterházy Károly egri püspök az Eger környéki téglavetők termelésének lehetőség szerinti növelését és az