Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Koppány Tibor: Egy dunántúli nagybirtok építési szervezete a 18-19. században

templom végleges megépítése, a nádasdí templom, a körmendi, a hídvégi és a szecsődi malom, a körmendi és a németújvári magtár szerepel nagyobb összegekkel, rajtuk kívül pedig számtalan kisebb építkezés. Gíessl fennmaradt jelentéseinek, bér- és kiadásjegyzékeínek és egyéb iratainak összeállítói eleinte Sigmund Kossich, Lorentz Muer és Johann Joseph Zahler voltak, mindhárman a „Rendtambt" írnokai. 1739-től szerepel a Johann Mathias Paur Bauschreibert felváltó Adam Tassner építési Írnok,29 A körmendi Építési Hivatal iratai az ott alkalmazott mesterek egy részének nevét is megőrizte. A város lakói közt 1728-ban említik Martin Bult, Andreas Pum és Martin Trinkl kőműveseket, 1730-tól szerepel nevének említése nélkül az uradalmi mészégető és a téglavető, a kőműves és az ács. 1732-ből származik Johann Michael Albel Maurerpallier Batthyány Lajos grófhoz intézett kérvénye a körmendi építkezés pallérságának elnyerésére. A következő esztendőtől hosszú évekre ő lett a vezető kőművesmester, s a pallérságra az ismeretlen keresztnevű Hausmeisel kőműves folyamodott. 1734-ben Hans Michael Brendtgöb nevét említik az iratok pallérként, 1730-1740 körül jelennek meg az első körmendi mesterek, köztük Johannes Nack, Mathias Schlossner és Mathias Wohner asztalos, Joseph Leblich lakatos, Georg Mayrhoffer uradalmi kovács. A Batthyány-levéltár iratai közt ebből az időből még nem található az építőiparosok egyetlen céhének emléke sem, feltételezhető azonban, hogy az 1780-as évektől említett ács-, kőműves-, cserepes céh elődje a század második negyede körül már szerveződött. A mesterek egységesen német neve arra vall, hogy valamennyi betelepített, méghozzá a Habsburg-birodalom Magyarországtól nyugatra elterülő tartományaiból jött szakember volt. Mellettük idegenben szerződtetett mesterek szerződései, árajánlatai és elszámolásai, valamint tervrajzai is szerepelnek a Bauamt irataiban, Közöttük a rohonci kastélyon dolgozó, valószínűleg bécsi Matheus Wimmer stukkátor, a rohonci és a körmendi kastélyokhoz az ajtó- és ablakkereteket, burkoló lapokat, lépcsőket és más, tervek szerint előre megfaragott épületrészeket szállító, meg nem nevezett hartbergi és soproni kőfaragómester, valamint a díszesebb és márványból faragott részleteket, köztük a Körmendre salzburgi márványból kandallókereteket faragó linzi Johann Rőhrig (4. kép), és a kápolna részleteit, oltárát és stukkóit készítő bécsi Gabriel Mathias Steinbock. A nagy előudvar szökőkútját, a Sala Terrena csorgókútját, a kastély keleti oldalán levő virágterasz kisebb szökőkútját és egy helyileg ismeretlen fürdőt építő Franz Traurig kútmester ugyancsak bécsi lehetett. A név nélkül említett soproni kőfaragómester Leitner Szerváccal, Unger Jánossal vagy az Eisenkölbl család valamelyik tagjával azonosítható.

30 A körmendi kastélyon dolgozók között két olasz mester 4. kép. Kandalló rajza Johann Rőhrig linzi kőfaragómester aláírásával, 1732. MOLT. 4. No. 153d. neve szerepel, 1734-ben az akkor ott született Pietro Spazzo, később a nagyszombati egyetem építész tanárának ismeretlen keresztnevű apja és 1747-ben az a Domenigo del Negro, aki meg nem nevezett munkájáért 83 forintot vett fel a Baukassából. A körmendi központtól messze fekvő uradalmak egyes építkezéseihez, ahova nem volt érdemes uradalmi mestert kiküldeni, természetesen idegeneket is foglalkoztattak, így szerepel 1731 -ben a szabadbattyáni malom építésével kapcsolatban a budai kamarai kőművesmester, Fortunata Prati neve.

31 A felsoroltak jelentős része bécsi volt, közöttük Gabriel Mathias Steinbock, aki ugyanabban a korban épülő, több magyarországi kastélyon szereplő stukkátor és szobrász. 1745 körül a körmendi kastély összes melléképületével, kiszolgáló majorságával, valamint a város középületeivel és lakóházaival készen állott. Addigra a hitbizomány többi uradalmában is nagyjából azonos volt a helyzet, új és nagyobb építkezés egyre ritkábban indult. Az uradalmi Építési Hivatalra ettől kezdve nagyobbrészt az elkészült épületek karbantartása hárult, Batthyány Lajos gróf valószínűleg ezért adta ki 1752 tavaszán azt a Rohoncon kelt „Bau-Ambts Instruction'^, amely 19 pontban szabályozta a körmendi építési központ munkáját, benne az anyag előállítás és beszerzéstől az elszámolásig terjedően teljes működését.

32 Erre az 1730 és 1752 közötti építési iratok alapján azért volt szükség, mert azok nem minden esetben vallanak egységes ügyirat-kezelési módra. A kiadásokról, a beszerzésekről szólók, a fennmaradt napló- és elszámolás töredékek, valamint a jelentések és a többi, eleinte Andreas Miller, később Joseph Giessl által aláírt iratok kiállítása nem történt azonos módon, azonos méretben és azonos szövegezéssel. Úgy tűnik, a kor ismert és kialakult szokásának megfelelően, az építkezések menetét követve, a mindenkori szükségletnek megfelelő formában történt