Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Koppány Tibor: Egy dunántúli nagybirtok építési szervezete a 18-19. században

EGY DUNÁNTÚLI NAGYBIRTOK ÉPÍTÉSI SZERVEZETE A 18-19. SZÁZADBAN A BATTHYÁNY-URADALMAK KÖRMENDI ÉPÍTÉSI HIVATALA A hazai építészettörténeti kutatás figyelme 19. század végi kezdetek után az elmúlt évtizedekben fordult az újkori építőgyakorlat története felé. A témán belül különösen a nagybirtok építtető tevékenységének feltárása hozott új és jelentős eredményeket. Kutatása nyomán vált ismertté, hogy a 18. századi világi és egyházi nagybirtok építési igényeinek megvalósítására sok helyen hozott létre saját, uradalmi építőszervezetet. Ennek nyomán több magánföldesúri és egyházmegyei szervezet történetére vonatkozóan jelentek meg részletes vagy összefoglaló jellegű tanulmányok.

1 Az eddig megismertek mellé a következőkben a Batthyány-család egykor Körmenden szervezett és megközelítően másfél évszázadon keresztül működött építési hivatalának története zárkózik fel. A hivatal létezése a család levéltárának adatai alapján 1730-tól a 19. század második feléig bizonyítható. A levéltár anyagának keretei között a családi uradalmakat irányító, Körmenden székelő központi jószágigazgatóság irataiban az 1636 és 1937 közötti három évszázadból tizennégy vaskos, egyenként több száz iratot tartalmazó kötegben találhatók elkülönített építési iratok, 1798-tól 1847-ig pedig hat kötegben mérnökiek. Az utóbbiak nagyobb része is épületekre, építési ügyekre vonatkozik. Az egyes uradalmak építkezéseire a körmendi uradalom tiszttartóságának 1714-től, a Körmend központból kezelt Batthyány birtokok vegyes számadásainak 1549-től fennmaradt sok kötegnyi iratanyaga, a céhekre, az iparra és kereskedelemre, az erdészetre vonatkozó iratokat, valamint a Batthyány-család egyes tagjainak uradalmaira, uradalom részeire vonatkozó számadásokat tartalmaznak. Tehát további bőséges forrásanyagot a 17. századtól a 19. századig. A Batthyány-levéltár felsorolt egységeiben végzett saját kutatásaimon kívül felhasználtam még azt a másolati és kivonatos jegyzetanyagot, amelyet néhai Iványi Béla készített a levéltár 1956-ban elégett gazdasági irataiból és amelyre kutatási munkám kezdete alkalmával ő maga hívta fel figyelmemet. Jelentős segítséget nyújtottak továbbá a szintén néhai Jankovich Miklós által a Batthyány-levéltár elkülönített levelezési anyagából, a Missilis gyűjteményből készített regesztái. Mindkettőt részben az Országos Műemlékvédelmi Hivatal topográfiai adattára, részben a MTA Művészettörténeti Kutató Intézetének adattára őrzi. Felhasználásukért nekik tartozom köszönettel. A körmendi uradalmi építési szervezetről kialakítható kép megrajzolásához a Batthyány-levéltár adatain kívül az ahhoz hasonló uradalmi szervezetekről részben már nyomtatásban is megjelent feldolgozások adatai, részben további nagybirtokos családok és egyes katolikus püspökségek levéltárainak ide vonatkozó forrásai nyújtottak segítséget. A felhasznált levéltári anyag ismertetése a jegyzetek elé iktatott rövidítésjegyzékben található. A BATTHYÁNY-CSALÁD ÚJKORI URADALMAI ÉS AZOK IGAZGATÁSA A 17. század végétől több ágra szétvált család birtokai nagyobbrészt a Dunántúlon terültek el. A százötven éves török hódoltság és annak háborúi, valamint a Rákóczi-szabadságharc eseményei nyomán ezek a birtokok az ország egész területéhez hasonlóan csekély kivétellel rendkívül elhanyagolt és pusztult állapotban voltak. Gazdaságuk, termelési módszerük a 18. század elejére már elavult és túlhaladott volt, épületállományukról nem is szólva. Ez nemcsak az egykori hódoltság területén szerzett újabb birtoktestekre vonatkozik, hanem még az olyan, a végvárak mögött messze fekvőkre, mint a családi törzsbirtokok közé tartozó németújvári vagy a rohonci. Az 1600-as évek közepe óta grófi címet viselő Batthyányak fő ága 1764-ben huszonegy uradalommal a hercegi méltóságba emelkedett.2 Közülük a családnak nevet adó, Fejér megyei Szabadbattyán mellett a vasi Németújvár és a szintén Fejér megyei Enying még középkori szerzemények voltak, amelyekhez Mohács után az ugyancsak Vas megyei Rohonc és Szalónak járultak. A 17. század folyamán került a család kezére a Fejér megyében fekvő bicskei, valamint a Vas megyei borostyánkői, bozsoki, dobrai és körmendi, valamint a Zala megyei szentgróti birtoktest, részben házasság, részben vásárlás útján. A török kiűzése utáni szerzemények voltak a baranyai Boly és Mozsgós, a varasdi Ludbreg uradalmai, főként királyi adományból. A 18, század első felében és közepén újabb királyi adományként járult melléjük Baranya megyében Siklós és Somodor, nagyobbára vásárlással a baranyai Sellye