Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Voit Krisztina: Édesapámról, Voit Pálról

4. kép. Voit Pál szolgálati lakásának részlete az Iparművészeti Múzeum épületében üvegcsarnoka, Pedig az igazi ostrom csak később kezdődött el. De Domanovszky és Apám komolyan vették a megbízást, semmitől nem rettentek meg, akár a németek, akár az oroszok akartak rekvirálni. Amikor a szomszédos Kinizsi utcai dohánygyár kigyulladt s a tűz kezdett a múzeum épületére átterjedni, a múzeum pincéjébe menekült alkalmazottak közül a férfiak segítségével a padláson együtt oltották a tüzet. Javarészt csak lapátokkal verték szét az átrepülő tűzcsóvákat, hiszen víz nem volt. De eloltották, mint ahogy megvédték a múzeum gyűjteményeit a magángyűjtők letétéivel együtt, Azt hiszem az Iparművészeti Múzeum volt az egyetlen olyan közgyűjtemény, amiről a háború végén el lehetett mondani, hogy az épületkáron kívül, más veszteséget az ostrom során nem szenvedett. Valószínű ez a személyes bátorság is, amellyel a múzeum kincseinek megmentésében Apám ilyen nagy szerepet játszott, közrejátszott abban, hogy 1946-ban kinevezték a Múzeum igazgatójává. Közvetlenül a háború befejezése után, 1945 tavaszától a múzeumok javarésze olyan feladatok elé került, amely nemcsak felkészületlenül érte azokat, de anyagi eszközeik sem voltak ezek megoldására. Nem pusztán a háborús károk elhárításáról, az újjáépítésről, a gyűjteményeket ért veszteségek számbavételéről volt szó. Ekkor még élt a Hóman Bálint kultuszminiszter által 1934-ben felállított központi irányító testület a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa, és benne az elsősorban a vidéki gyűjteményeket felügyelő Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége. Elsősorban ide futottak be azok a segélykérések, amelyek a vidéki, inkább magángyűjtemények sorsál ecsetelték, segítséget kérve ezek megmentéséhez, A pontos felmérések és a tájékozódás szükségessége kényszerítette a Tanácsot, olyan ún. „Repülő bizottság" létrehozására, amelynek egy-egy tájegység állapotáról kellett beszámolnia, Az első ilyen bizottság a nyár derekán indult el a Nyugat-Dunántúlra, Győr és Sopron Vármegyékbe, A bízottság három tagból állt: a könyvtáros Kozocsa Sándor és a levéltáros Kapossy János mellett, a művészettörténész Apám volt, Benyomásaik konklúzióját hadd idézzük az immár legendássá vált jelentés záró bekezdésével: „Szemleutamról, mely a Nyugat-Dunántúl háború sújtotta területét ölelte fel, lesújtó benyomásokkal tértem vissza, Min-