Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Voit Krisztina: Édesapámról, Voit Pálról

1. kép. Voit Pál az 1940-es években kort, mint Apám. De talán eben is közrejátszottak azok az adottságok, amelyeket a régiek hagytak rá. A napsugaras gyermekkort Apám életében a keservesebb iskolaévek követték. Nagyváradot a család kénytelen volt elhagyni, mert az édesapja, Voit Ottó állami hivatalnokként nem volt hajlandó fölesküdni az új impériumra. A vagonlakók sorsára jutott volna ő is, ha a népes rokonság nem fogadja be őket. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy megfelelő álláshoz is ilyen egyszerűen lehetett jutni. Amikor pedig ez már biztosítva volt, számolni kellett az állomáshelyek gyakori változásával. A sok-sok költözködés - nagyszüleim házasságuk alatt nyolc alkalommal hurcolkodtak az ország különböző helyeire - állandó iskolaváltoztatással járt. Gyula és Szentes a kiemelkedő városok, ahol megfordultak. Előbbi gimnáziumában különösen sok konfliktusa támadt a tantestület erősen német érzelmű tanáraival, akik sehogyan sem voltak képesek tudomásul venni, hogy egy német nevet viselő egyén nem az ő elveiket vallja és követi. A szentesi évek azután kárpótolták a gyulai kudarcokért, Itt már szabadon kiélhette Ady rajongását, és megértő, jó pajtásokra lelt. Itt is érettségizett, és Szentesre mindig jó szívvel gondolt vissza. A továbbtanulás azonban már nehézségekbe ütközött, elsősorban anyagi nehézségekbe. Apja azt szerette volna, ha a megyénél vállal valami díjnoki állást, azonban erről ő hallani sem akart. így iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetemre német szakra, amely kollégiumi szállást és egyéb kedvezményeket ígért. Azonban a kollégium, Bayer József professzor és előadásainak túlságosan is német szellemisége egyaránt taszította. Hátat fordítva hát a könnyebb előrejutásnak, saját lábára állt, Beállt egy gazdagabb távoli rokonhoz házmesternek és így teremtette elő a tandíjra és a megélhetésre valót, (Később anyai nagyanyja, Schmid Paula támogatta.) A művészettörténet szakra iratkozott be és Gerevich Tibort választotta mesterének. (Bizonyosan érthető, hogy miért nem a konzervatívabb Hekler Antalt,) Gerevich azután felkarolta a tehetséges tanítványt, nemcsak befogadta a szemináriumába, demonstrátori teendőkkel is megbízta, ösztöndíjakat szerzett neki. Jó viszonyukat nem árnyékolta be semmi és ennek különösen a háború után volt nagy jelentősége. Gerevich, akinek a háború utolsó éveiben vásárolt esztergomi háza lakhatatlanná vált, az Iparművészeti Múzeumban, pontosabban az ebben székelő Műemlékek Országos Bizottsága (MOB) hivatali szobáinak egyikében húzta meg magát. Az inasi teendőket a Hivatal altisztje - aki 2. kép. Voit Pál és felesége Oláh Tóth Éva esküvői meghívója. Tervezte Jeges Ernő