Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Marosi Ernő: A műemléki örökség

von Schmidt restaurátori módszerétől. A harminc évvel korábban keletkezett jellemzésben arra az eljárásra, idegen és modern anyagok kiegészítéseket megkülönböztető szerepkörben való alkalmazására ismerünk, amely az 1930-as évek esztergomi rekonstrukcióját jellemzi. A „magyar műemlékvédelmi iskola" számára paradigmatikus érvényűnek elismert, nevezetes műemlékhelyreállítás helyzete egyben viszonyítási alap a magyar műemlékvédelem hagyományos értékrendjének megismeréséhez is. Ha az esztergomi rekonstrukció viszonya a történelmi értékhez egy, az elidegenítő modern anyaghasználat által enyhített historizmusként jellemezhető, az új anyagok, szerkezetek és formák mind nagyobb mértékű és uralkodó alkalmazása a hatvanas és hetvenes évek szakaszában éppúgy a múltbeli értékek aktualizálására való hajlam jele, mint a medern használati funkciók keresése. Riegl tudvalevőleg a használati valamint a művészeti értékben látta a jelenbeli értékek alapformáit, A rekonstruktőr rendszerint az értelmezés aktuális hitelét, az értelmezés szükségességét s a társadalmi igényt tekinti eljárása indokának. E ponton a múlt értékei szükségképpen háttérbe szorulnak a mindenkori jelen értékrendje mögött. Az „őszinteség" követelménye valójában átcsap abba a művészi szándékba, hogy az emlék legyen kifejezője helyreállítása korának is: azaz legyen a jelenkor emléke, Az emlékállítás szándéka az a momentum, amelynek megjelenésével bekövetkezik az akaratlan spontaneitás elvével való szakítás. A műemlék, jelleget váltva, emlékművé változik: a kreatív értelmező, a megrendelő, az aktuális társadalom önkifejező emlékévé. 1973-ban Walter Frodl, Riegl régiségértékére utalva jellemezte különös sajátosságként a magyar műemlékvédelem szokásos eljárását a romok megóvásában, amelyeknek pedig egyetlen létjogosultságát a „szép elmúlásban" látta,

7 Frodl megállapítását a magyar műemlékvédelem hevesen vitatta,

8 A közelmúltban - és következetesen a millenniumi restaurálások sorozatán - a romkultusszal következetesen szembeszegeződtek nemcsak a revitalizáció, hanem az aktuális reprezentáció szempontjai is, Ez egy évszázadnyival ezelőtt meghaladott elméleti álláspontra való visszacsapást jelent, Különös és az európai műemlékvédelem gyakorlatában páratlan jelenség! AZONOSSÁG ÉS HITELESSÉG

9 Az utóbbi idő magyar műemlékvédelmi közélete és irodalma mind a mennyiséget, mind az érveket és álláspontokat tekintve áttekinthetetlen vitát produkált, amelyek - ide számítva azokat az eseteket is, amelyekben a diskurzus határozott tervek elfogadhatóságáról szólt akkor is meglehetősen érzékeny jelzői az elvek megmozdulásának, megingásának, ha a viták részvevői éppen ezek folyamatosságát hangoztatják. A vitákban kitűntetett helyet kapott a hitelesség kategóriája.

10 Nem kevésbé sűrűn idézett hivatkozási alappá vált a műemlékvédelem nevezetes velencei chartája is, azzal az inkább maximaként, mint törvényként felfogható dodonai kinyilatkoztatásával, amely szerint a restaurálás „ott áll meg, ahol a hipotézis kezdődik".

11 Ha valóban így lenne, Európa műemlékeinek túlnyomó része fedél nélkül állna! De hol kezdődnek a hipotézisek? A kérdés elméletileg azért Irreleváns, mivel a műemlék (= művészeti emlék) fogalmának alapja eleve egy hipotézis. Ez a feltevés arról szól, hogy noha a művészet fogalma nem régebbi az újkor kezdeténél, a művészetnek az ősidőktől kezdve folyamatos története van; azokban a korokban is, amelyek fogalmának tudatosulását megelőzik. A művészet fogalma mindig aktuális, jelenkori ízlésünk, felfogásunk szerint változik. Ebben az értelemben vannak változásoknak kitéve a művészet történetéről alkotott nézeteink is: a művészettörténeti korokról alkotott elképzelésünk nagyrészt jelenkori művészetfogalmunk historizálásán, más szóval: a múltba való visszavetítésén alapul. A műemlékek kvalitásai tehát jelenkori művészeti tájékozódásunk szerint felelnek meg annak a képnek, amelyet korukról alketunk. Ilyen értelemben a műemlékeknek is vannak stílusaik: pl. klasszicizáló, romantikus, historizáló, a konstruktivizmus vagy a Neue Sachlichkeit jegyében fogant. A jelenkori műemlékszemléletben bizonyára nemcsak felszíni hivatkozási alap, hanem kemolyan veendő elméleti kiindulópont is a posztmodernizmus tendenciája.

12 Ez elképzelések stílusai úgyszólván kettős tükröt jelentenek; az optika maga is színez. Ebben az értelemben van értelme pl. a romantika vagy az expresszionizmus gótika-képéről szólni, vagy összehasonlítani egymással a historizmus és a 20. századi metafizikus művészet barokk-koncepcióját. A kettős tükörképnek ugyanebben az értelmében rendelkezik a műemléki beavatkozás, helyreállítás vagy rekonstrukció korhoz kötött stílussajátságokkal, nem tagadhatván le idejét és kulturális kötődését. Hitelességről éppúgy, mint őszinteségről a műemlékekkel kapcsolatban csak e korhoz kötöttség keretei között lehet szó. A hitelesség vélekedés; nem az emlék tárgyi sajátossága, hanem a befogadó elképzelése. Olyan ítélet, amelynek mércéjét a korokról s a nekik megfelelő stílussajátosságokról alkotott, fent jellemzett elképzelések alkotják. Kettős értelemben is relatív tényezőről van tehát szó, mivel egyrészt a hitelesség viszonylat, összehasonlítás valamely - mégoly tapasztalati eredetű vagy tudományosan (pontosabban: pillanatnyi ismereteink által) megalapozott - ideálképpel,

13 másrészt ez ideálkép történetiségének (a fentebb leírt kettős tükröződés törvényszerűségének) értelmében.