Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

VISSZAEMLÉKEZÉSEK, SZAKMAI ÉRTÉKELÉSEK, ELEMZÉSEK

sem volt autója, még a legjobban fizetett, legmagasabb rangúaknak sem. A gyárigazgatónak sem. Viszont Darvas úrnak, aki Miskolcról az ócskavasat szállította, igen. Es ha a fizetések alacsony szinten való tartása nem volt elég, mint ahogy nem is volt, akkor az állam egyszerűen a nyakába vette a mutatkozó deficitet és így az egész ország adózó polgárai nyögtek azért, hogy a diósgyőriek továbbra is gyárthassák a vasat, hogy az egyiptomi fellah idejében öntözhesse meg Nilusvízzel csekély földecskéjét és hogy az argentínai gaucho kényelmes gyorsvonati kocsin látogathassa meg babáját. Mindezek láttán sokszor visszagondoltam a Hochschule für Welthandel-en tanultakra. Visszagondoltam Professor Dr. Josef Gruntzel közgazdaságtani óráira, aki nem győzte eleget hangsúlyozni, hogy csak azoknak az iparoknak van egy országban létjogosultságuk, amelyek „bodenständig"-ek. Vagyis amelyek gazdaságos nyersanyagforrásokra támaszkodnak és földrajzi potenciáljuk van. Minden más iparvállalat csak „üvegház ipar", amit ideig-óráig a közösség kárán fenn lehet tartani, de ez a világpiacon versenyképes sohasem lesz. A magyar kormány is jobban tette volna annakidején, ha nehézipar helyett inkább a minőségi mezőgazdasági termelést, az élelmiszeripart és a könnyűipart karolta volna fel. Olyan iparágakat, melyekhez kevés nyersanyag, de sok emberi munka szükséges. 304. Egy vasváros társas léte Kovács György: A diósgyőrvasgyári művelődés története II. 1920-1945. 1990. 8-14. (B. Gelencsér Katalin Előszó, részlet) A diósgyőri művelődési élet gazdái, dalos önképzőköreinek tagjai egy-két vezetőt kivéve műszaki szakemberek voltak: mérnökök, közgazdászok, szakmunkások. A természet anyagainak munkásai, akiket a sikeres tevékenység igénye mindenkor rákény szeri tett a természeti törvények, a lex natura összefüggéseinek ismeretére, tiszteletben tartására, követelményeihez fegyelmezett alkalmazkodásra... A diósgyőri tisztviselők és munkások két, évtizedeken keresztül egymás mellett jó viszonyban, ellenségeskedés nélkül létező dal- és önképzőköre mintaadó réteg volt a csinált városba frissen mobilizálódott, mozgékony, tehetséges, ambiciózus emberek számára nemcsak a kulturális szokások alakítását illetően, hanem arra is, hogy egy közös élettérben a lét minőségéért minden ott élő, pozíciójára, vallására, nemzetiségére, gazdagságára való tekintet nélkül, személyes emberi, szellemi, etikai erőfeszítését illetően felelős, mert az egyszeri, megismételhetetlen sorsáról, a múló, visszafordíthatatlan időről van szó. S arról, hogy minden polgár, személyiség önmaga életének formálója, annak felelősségeit, szabadságait csak ő maga teremtheti meg, senkire nem háríthatja át s nem is várhatja el. Az a szemléletmód, amely Diósgyőrben e két dal- és önképzőkör ethoszából formálódott polgári értékrendű volt, utópikus megváltáseszméket nem tartalmazott, nem volt hatalomorientált. A művelődés, a társas élet alkalmainak biztosításával olyan szellemi kohót működtetett ez a két csoport, amelynek értékizzó, élmény-gazdag folyamatai alattvalókból önmaguk sorsát irányítani akaró állampolgárokat, településük és önmaguk életminőségéért felelős személyiségeket