Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)
VISSZAEMLÉKEZÉSEK, SZAKMAI ÉRTÉKELÉSEK, ELEMZÉSEK
érleltek, csoportmunkájuk örömélményeivel új művelődési közösségeket erősítettek meg, új kulturális aktivitások inspiráló, méltányoló aktoraivá váltak... Ami Diósgyőrben a kulturális közösségek önigazgató, önfinanszírozó tevékenységeiből létrejött, az a modern, hiányaiból értéket, másságaiból egy teljesen új társasági létformát, szabad felelősségű és felelős szabadságú önigazgatni képes új magyar demokratikus polgári lét lehetőségeit modellálta, csinálta meg, próbálta ki. A 25 év alatt öntevékenyen szervezett helyi kulturális élet értékké tette az önismeretet, a kíváncsiságot, a nyitott befogadó készséget, a megértő gondolkodást, a belső értékek, adottságok iránti személyes és közösségi felelősségérzetet, a szellemi tőke tiszteletét, a helyi szolidaritást, a közösen alkotott tudás örömeit, a kezdeményező kedvet, az alkotói bátorságot, a kitartó együttműködő-képességet, mások művelődéséért a méltósággal vállalt szolgálatot, a közösség szellemi vagyona iránti takarékos szemléletmód aprólékos gondosságát, a helyi társadalom által támasztott normáknak való megfelelni akarás törekvő fegyelmét. Énekeljünk - hogy lelkünkben úrrá lehessünk a kor veszedelmes materializmusán és technicizmusán - tanácsolta népünknek Kodály Zoltán. Nem lehet véletlen, hogy a korszak esztétikai tevékenységgel foglalkozó csoportjai közül az énekkarok kohéziós ereje volt a legnagyobb, ezek a közösségek működtek folyamatosan évtizedeken keresztül - néha meglepő módon több évig, vezető karnagy nélkül is. Diósgyőrben is a két dalkör, közülük is inkább a munkások dalköre volt szinte minden művelődési forma kitalálója, megvalósítója, működtetője, vagy inspirálója. A dalkörökben folyó esztétikai tevékenység jelentős humanizáló erő volt, fontos polgárerények kondicionálását végezte el... Figyelemre méltó, hogy a diósgyőri kórusok mennyire tisztelték saját hagyományaikat, milyen jelentőséget tudtak adni szimbólumaik összetartó erejének, milyen gondos szeretettel és figyelemmel vették körül azokat a személyiségeket, akik egy, két, három évtizeden keresztül a dalos közösség sikereit szolgálták tehetségükkel, kitartó áldozatos fáradozásaikkal. Egy-egy emléktárgy, hűséget méltató kórusünnep az egész település előtt tette tekintéllyé a tulajdonságot és viselőjét is... A felkészülés is, a próbák is, a bemutató is olyan közös izgalmakkal jártak, amelyekben a „mi-élmény" erősödött meg, s egy-egy tehetséges megoldás elismerésével a szereplő emberi adottságai értékelődtek fel a helyi társadalom közvéleményében. A játékos kooperáció véletlenjei, a problémák megoldásához életre kelt segítőszándékok, az ehhez kitalált lelemények a hétköznapi kreativitás legdinamikusabb, egymást és önmagunkat leginkább oldottan megismerni segítő alkalmai. Nem csoda, hogy a diósgyőri amatőrszínjátszás házasságokkal is végződött... A diósgyőriek által szervezett hangversenyek, színmű-bemutatók a település jelentős eseményei voltak, a helyi reprezentáció és a helyi sajtó is segítette ezen alkalmak jelentőségének kiemelését. Figyelemreméltó az, hogy a helyi publicisztika dédelgeti, dicséri az egyéni adottságokból formálódó vagy formált tehetséget, a kicsiszolt képességeket. Öröm olvasni azokat a korabeli cikkeket, amelyekben az újságíró élményszerű tudósítást ad egy-egy művelődési alkalom sikeréről, létrehozóinak erőfeszítéseiről, személyi ambícióiról. írásaik lélegző kordokumentumok, néha a képes tudósításoknál is érzékletesebb képet nyújtanak az esemény hangulatáról.
