Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

VISSZAEMLÉKEZÉSEK, SZAKMAI ÉRTÉKELÉSEK, ELEMZÉSEK

Azt csak mellesleg jegyzem meg, hogy ez a gyönyörű magyar gyűjtemény 1945-ben, a háborús cselekmények folytán, ismeretlen módon eltűnt. Azóta nem volt szívem a bélyeggyűjtést újrakezdeni. Ilyen sorozatot úgysem tudtam volna soha többé összeszedni. Úgy gyászolom azt a szép gyűjteményt, mint egy kedves halottat. Ily módon temérdek szép kő- és réznyomatos került avatatlan kezekbe és kallódott el haszontalanul. Mai szemmel nézve szinte felfoghatatlan, hogy ennek a nagy múltú gyárnak az irattárát egyszerűen kiselejtezték. Mégpedig pusztán azzal az indoklással, hogy kell a hely az új anyagnak. Az elkallódott bélyegek értékénél sokkal nagyobb kultúrtörténeti, ipartörténeti érték ment ott veszendőbe. Hogy nem akadt egy levéltár vagy egy levéltáros, vagy legalább egy történelemmel foglalkozó ember, aki megállj!-t kiáltott volna ennek a barbár eljárásnak... A Diósgyőri Vasgyár ezekben az években kezdett kilábalni abból a súlyos válságból, amibe az első világháború és az azt követő összeomlás következményei folytán került. A nagy gazdasági válság első évei alatt odáig romlott a helyzet, hogy az állam a Diósgyőri Vasgyárat eladni vagy bérbe adni akarta, hogy a költségvetésben súlyos hiányt okozó üzemtől megszabaduljon. A segítség a tizenkettedik órában érkezett. A segítséget a nemrég vezérigazgatóvá kinevezett Vélsz Jenő gépészmérnök hozta, aki a korábbi tehetetlen gyárvezetéssel szemben fiatalos lendülettel és nagy rátermettséggel örvendetes fordulatot teremtett a gyár életében. - Vélsz Jenő az első világháborúban mint tüzértiszt vett részt, és ha jól emlékszem, mint őrnagy szerelt le. A háborúban többszörösen kitüntette magát, melynek alapján őt a Kormányzó éppen az én diósgyőri éveim alatt vitézzé avatta. Ekkor vette fel a vitéz Markotay Vélsz Jenő nevet. Odaérkezésemkor azonban még csak Vélsz Jenő volt, aki nemcsak mint műszaki ember volt kiváló, hanem igen jó üzleti érzékkel is rendelkezett. Vezérigazgatói működését azzal kezdte, hogy nagyarányú külföldi megrendeléseket szerzett a gyárnak. Részt vett minden olyan nemzetközi versenytárgyaláson, ami a Diósgyőri Vasgyár szempontjából figyelembejöhetett. Megszerezte a híres szudáni tartók (szádfalvasak) szállítását, amit Anglia a Nílus Asszuáni völgy zárógátja kiépítéséhez rendelt. Mozdonykazánokat, vasútikocsi-kereket szállított Indiába, motoros vasúti kocsikat Argentínába és így tovább. Alig hogy Magyarország felvette a diplomáciai kapcsolatot Szovjetunióval, máris kihasználta az új üzleti lehetőséget és részben kompenzációs alapon, nyersvas fejében síneket, lemezeket és egyéb hengerelt anyagot szállított Oroszországba. Ettől kezdve állandóan volt a gyárnak szovjet-orosz vendége, néha egyszerre kettős is, szovjet átvevő mérnökök, kiknek asztalán a gyári vendéglőben ott pompázott a sarló-kalapácsos, vörös szovjet zászló. Az angol zászlóhoz hozzá voltunk szokva, de a szovjet zászlót mindenki megbámulta az első napokban. Hogyne, 1935-ben! Nagy izgalom előzte meg az első szovjet átvevő érkezését. A Mercédesz autó ment eléje és a Hivatalház egyik legjobb szobáját bocsátották rendelkezésére. Kíváncsian találgatták a gyáriak, vajon milyen ember lesz a titokzatos Szovjetunió első képviselője. Nos kérem, középtermetű, izmos, kellemes arcú, géppel rövidre nyírt feketehajú úr állított be, aki azonban az orosz nyelven kívül angolul tudott pár szót. Szerencsére akadt a gyárban tolmács, Bielek Elemér mérnök személyé-