Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

VI. A KÉNYSZERŰ SZERKEZETVÁLTÁSTÓL A PRIVATIZÁCIÓIG (1983-1991)

A Borsodi Vaskohászati Tröszt alapítását az ipari miniszter rendelte el 1989. január 1-jei hatállyal. A létesítő határozat szerint a tröszt - a vállalati törvény keretei között - korlátlan jogkörrel irányíthatja a három tröszti vállalatot (LKM, ÓKÜ, BÉM). A tröszt létesítő határozata szerint határozatlan időre alakult, de a vezérigazgatóhoz intézett miniszteri feladatkijelölés meghatározza, hogy a szerkezetátalakítás beindítása mellett meg kell kezdeni a szervezet átalakítás munkálatait is és javaslatot kell kidolgozni egy új típusú szervezeti modellre. Vö. 239. 239. Dolláréhes állam, széthúzó vállalatok Baán István: Állami határozatok, szervezési próbálkozások az alapvertikuma kohászati üzemekkel kapcsolatosan. Kézirat KM TDGY 2006.18.1. (részlet) Az utóbbi évek eddigi történetének legnehezebb megpróbáltatásai érik a magyar vaskohóipart. Az anyag- és energiaárak növekedése, az exportárak csökkenése, a korábban felvett hitelek kamatai mind közrejátszottak abban, hogy teljes vertikumú vállalatok veszteségesek lettek és 1986-ban már működőképességük is veszélyben forgott. Az állam viszont sem a belső anyagellátás, sem a devizabevétel miatt nem nélkülözhette e gyárak termékeit, ezért a kormány hozzájárult 5 Mrd Ft kamat és 17 Mrd Ft tartozás elengedéséhez, illetve egy részének járadékká való átalakításához. A rászoruló két borsodi gyárat még további kölcsönökkel is segítette. A kormány kilátásba helyezte, hogy a vaskohászat konvertibilis exportjának támogatását 1987-ben átmenetileg megnöveli a 2%-nyi nyereség szintjéig. Néhány hónap múlva ennek visszavonására kényszerült: 1987-ben nemhogy növelte volna, hanem több százmillió forinttal csökkentette a vaskohászati exportra tervezett támogatás összegét. Ennek következményei főleg Diósgyőr és Ózd gazdálkodásában okozott gondot, hiszen dolláronként 10 Ft körüli veszteség érte őket a korábbi támogatáshoz képest. A 9 borsodi hengersor termelésének egyharmada, összesen 350 ezer tonna, 70 millió dollár értékű termék ment tőkés exportra. A feszültséget a kormány azzal igyekezett feloldani, hogy engedélyezte az ún. dollárbörzét, s az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa 465 millió dollárt vásárolt meg a két borsodi vasgyártól magasabb áron á=78 Ft-ért. Ez átmenetileg enyhítette a két gyár gondjait, de fejlesztési forrásuk ebből nem képződött. 1988-ban élessé vált a „hogyan tovább" koncepciógyártás és vitatás. Alapvető motívum volt az évtizedek óta vallott elv, hogy a magyar kohászat feladata tulajdonképpen a hazai ellátás biztosítása, amitől éppen a kormány térítette el sorozatosan a dollár-éhség miatti támogatásokkal. Ennek velejárója volt sok régi berendezés üzemben tartása, párhuzamos kapacitások évtizedes megtűrése. Most természetesen jelszóvá vált ezek kiirtása. Mindezek természetesen jelentős létszámcsökkenések igen sötét árnyékát vetítették a két borsodi nagyüzem egyébként is leromlott hangulatára. A Tervgazdasági Bizottság 1988. április végén hozott olyan határozatot - az ipari miniszter előterjesztése alapján - a termeléscsökkentés racionális végrehajtására, hogy a Tárcaközi Bizottság, illetve miniszteri biztos alakítsa ki az összehangolt „fejlesztési koncepciót" elsősorban a két borsodi vállalat szoros együtt-