Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

VI. A KÉNYSZERŰ SZERKEZETVÁLTÁSTÓL A PRIVATIZÁCIÓIG (1983-1991)

működésére, valamint a térség szerkezetátalakítási munkahelyteremtő feladataival kapcsolatban. Ipari miniszteri biztosnak 1988. május közepén Dr. Bányai Miklós közgazdászt, a Magyar Hitel Bank főosztályvezetőjét nevezték ki, aki egy éves időtartamra vállalta a feladatot. A Tárcaközi Bizottság az Országos Tervhivatal elnökének vezetésével és kinevezésével jött létre, s szoros kapcsolatot alakított ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanáccsal. Az augusztus végére esedékes TGB előterjesztést az Ipari Minisztérium már az ő munkájuk, véleményük figyelembevételével dolgozta ki. Az is említést érdemel, hogy közben több külföldi szakértői csoport végzett részletes vizsgálódást és adott szakvéleményt, javaslatokat. Ezek között a Világbank és svéd szakértők véleményei voltak a legmeghatározóbbak. A vizsgálat ekkor még kiterjedt a Dunai Vasműre is, azonban egyértelmű volt, hogy a DV egy jól működő, önzáró egység, melynek viszonylag korszerű berendezései, kedvező termékstruktúrája -, melyben jelentős a másod-harmadtermék gyártásaránya, s ez reális lépésekkel továbbfejleszthető - lehetővé teszik, hogy ne szoruljon bábáskodásra. A lemeztermékek árai is mindig kedvezőbbek voltak, így a DV nem lett veszteséges, 1987-ben 1 milliárd Ft feletti pozitívumot mutatott a mérleg szerinti költségvetési kapcsolatok egyenlege, míg a borsodi vállalatok hasonló nagyságrendű negatívummal zártak. Olyan racionalizálást javasoltak, hogy ha a két gyárnak együttesen 1,3 millió tonna acélt kell gyártania, akkor ezt a korszerű diósgyőri metallurgiai bázison termeljék meg. Ha ennél több, esetleg 1,5-1,6 millió tonna acéltermelésre lenne szükség, akkor Ózdon a távlatban olyan acélgyártó technológiát célszerű megvalósítani, amely nem igényli a nyersvasgyártás fenntartását, hanem 100%-os szilárd betétből gyárt acélt. E vezérelvek alapján készültek változatok az átmenti idő termeléscsökkentésére, majd az ózdi teljes metallurgiai fázis és bugagyártás leállítására, végül egy esetleges új, kisteljesítményű acélmű és folyamatos öntőmű kombinációjára. Mindezek a változatok egyértelműen Ozdot érintették keményebben, hiszen a diósgyőri acélgyártás feladata mennyiségileg is, nemesacél-termelés oldaláról is vitathatatlan, sőt bizonyos változatokban még fokozni kellene teljesítményét az ózdi ellátás érdekében, ami elsősorban a folyamatos öntőmű fejlesztéseket befolyásolja. A diósgyőri hengersorok közül egyedül a középhengermű, a közel ötvenéves Schloemann-sor jövője kérdéses. Az ipari miniszter a javasolt visszafejlesztési koncepciót elfogadta, s így tájékoztatta a Tervgazdasági Bizottságot. Ennek nyomán a kohászati vállalatok megkapták az önálló külkereskedelmi jogot, a belföldi acélárakat pedig 10-15%-kal emelték 1988. okt. 1-től. Ugyancsak októberben intézkedett az ipari miniszter arról, hogy a koncepció részletes kimunkálása és végrehajtása érdekében az LKM, ÓKÜ és a BEM részvételével Borsodi Vaskohászati Tröszt néven korlátozott jogú trösztöt alapítanak. A trösztnek 1989. jan. l-jével kellett megkezdeni a működését. Legfelső vezetői csak néhány nappal előbb kapták meg kinevezésüket. Elnök-vezérigazgató Tóth Lajos lett, aki papíron kapott ugyan hatalmat - mivel a tröszti vállalatok igazgatói felett a munkáltatói jogot neki kell gyakorolni - anyagi lehetőséget