Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12; Miskolc, 2003)

Akkoriban Fassollának a nagytekintetű cs. és kir. udvari kamara elrendelte, hogy a stájerországi Eisenerzbe menjen el, hogy onnan egy-egy olvasztó- és hámormű építőmestert és a grófi kamara által kiválogatott segédeket szerezzen, akinek segítségével az új Diósgyőri Vasművet fel tudja építeni. Akkor a bécsi iparosok minden részvényre, első beadásnak megfelelően 60-60 frt-ot adtak össze, mely összeget Fassolla nyugtája ellenében kapta meg Feliner úr által kifizettetvén. ígéretet is kapott, hogy bármikor előleggel támogatják. De amikor Fassola az eisenerzi mestereket a helyszínre hívta és Szomolnokra ment, ott utasították szóban, a Bécsben kapott előleget a szomolnoki főhivatali pénztárba való átadásra. Ezt meg is tette, igazolja ezt az 1771. február 4-i átvételi elismervény, amit Schwartz pénztáros és Egerer ellenjegyző aláírt. (Sub. C.) Már akkoriban Fassola nagy zavarban volt. Egy ilyen nagy és súlyos mű, egy még senki által nem lakott vidéken nagy gondot jelentett az építőiknek. A téli hónapokat megfelelő szállás hiányában néhány hasított fapalló segítségével összetákolt szállásokon kellett elviselni. Az élelmiszereket, a négy órai járásra lévő legközelebbi faluból a hátukon kellett felhordani. Vállalkozásba kezdeni errefelé, jelentéktelen és hiábavaló dolognak tartottak. Mindezek és még további elgondolkodtató körülmények voltak az okai, hogy miért gyűlölték és gúnyolták a vállalkozást. Fassolla kezdetben szedett-vedett csavargókkal csináltatta az alapot, s csakúgy tudta ott tartani őket, hogy jól megfizette, ajándékokkal is kedveskedett nekik. Ugyanis ez időben tető és szállás nélkül, többnyire a szabad ég alatt, puszta földön hálva, senki sem teszi meg ezt különleges bérezés nélkül. Maga Fassolla és a Stájerországból magával hozott mesterek ezt a nyomort és sorsot akkor több mint egy félévig, egy kis szállás felépítéséig kellett, hogy elszenvedjék. Hát csoda-e, hogy Fassolla mestereit éppúgy, mint más dolgozókat, különböző ajándékokkal kényszerült ösztönözni. Hasonló módon kellett neki a szomszédos és a bányászatra akkor gyűlölködő parasztokat egyiket a másik után megnyernie, hogy végülis néhányan a szükséges élelmiszerek építkezés színhelyére való szállításával, mások pedig erőszak alkalmazásával rendelkezésre álljanak munkásokként, mert anélkül az építés késedelmet szenvedett volna és a kezdet még nehezebb lett volna. Hát csoda-e ezek után, hogy Fassollát az ilyen rendetlen csőcselék becsapta és emiatt Fassolla jelentős kárt szenvedett, ahogy a mellékelt kárkimutatásból kiderül (Sub.D.) Hogyan bizonyítsa azonban ő ezeket a károkat? Lehetetlen! Miért? Mert bizonyára nem fognak maguk ellen tanúskodni, legtöbbjük az elkövetett „átverés" után eltűnt. Fassolla legjobb tudomásával megesküdött, hogy az ezekből eredő károkat lényegesen kisebbeknek vélte, amint a valóságban lennének. Pénzt és ajándékot felsorolt a kimutatásban, amit 1775-ben a Felügyelőségnek átadott. 1775-ben a tekintetes Felügyelőség mindezt csalásnak minősítette, azzal, hogy jobban résen kellett volna lennie. Hogy az égre is!? Hogyan volt egy írásban és még inkább számolásban gyakorlatlan embernek lehetséges szükséges pénzállomány nélkül, továbbá szükséges tapasztalt segítség nélkül egy ilyen újonnan épített műnél ezeket a károkat neki, mint valami bűncselekményt betudni?!