Kalmár Ágnes, Trencsényiné Tóth Edina, Virág-Nagyné Laczai Erzsébet: Antoni Rozi és Nádas László ipari formatervező művészek (A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely gyűjteményei 3; Kecskemét, 2006)

ANTONI ROZI És NÁDAS LÁSZLÓ IPARI FORMATERVEZŐ MŰVÉSZEK A művészházaspár negyvenöt éve él együtt, együtt dolgozik és gondolkodik. Mindketten azt vallják, hogy munkásságuk csak társuk alkotásaival együtt szemlélhető. Alkotómunkájukat meghatározza a szándék, hogy a használati tárgyak egyszerű, természetes formában kerüljenek az emberek kezébe. Különösen fontosnak tartják, hogy a környezetét megismerő kisgyermek a kezdetektől fogva kizárólag jó és szép játékokkal találkozzon. Antoni Rozi 1963-ban diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskola formatervező szakán Borsos Miklós, Dózsa Farkas András és Schrammel Imre tanítványaként. Eddigi pályája során műanyag, fa, fém, textil és grafikai gyermekjátékok tervezésével foglalkozott. Az általa alkotott játékokkal az elmúlt három évtizedben Magyarországon nevelkedett generáció minden tagja találkozott. Antoni Rozi első játékai közé tartoznak az egykori Debreceni Műanyag Ipari Szövetkezet által gyártott locsoló elefánt, valamint a kedves, egyszerű állatok, melyeket évtizedeken keresztül forgalmazott a Trial, a korabeli belföldi játékkereskedelem egyetlen és meghatározó szereplője. Egyedi textiljátékait éveken keresztül az Iparművészeti Vállalat forgalmazta, miközben 1971-től a vállalaton belül működő bábüzem tervezője volt. Ennek keretében készültek az óvodai nevelésben ma is meghatározó kesztyű- és gyűszűbábok, valamint a szerepjátékokhoz szánt maszkok és kellékek. Közöttük is különleges a Hüvelyk Matyi zeneoktatási játéksor, amely a Kodály-módszer szellemében tanította az óvodásokat. A bábok a népmesék és a gyermekirodalom közismert szereplői voltak, emellett különlegesen kialakított darabok szolgáltak a gyermekénekek és népdalok vizuális megjelenítésére, a zene alapjainak megismerésére. Antoni Rozi az 1979-ben forgalomba került szerepjátszó Kitrákoty bábsorért a következő évben Nívó-díjat kapott. A gazdag életmű mellett gyermekújságok őrzik Antoni Rozi mesés történeteket elbeszélő kedves rajzait, és a kivágható képes papíríveket, melyekből bárki egyszerű bábot alakíthatott magának. Rendkívül változatos az a játékvilág, mely az alkotó művésznő tervei nyomán született. Az

Next

/
Thumbnails
Contents