Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 18. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2009)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Lóczy Dénes: Cholnoky folyóvízi geomorfológiája - mai értékelésben
rőjű gránitgörgeteg n km szállítási távolság után kopott 2 cm átmérőjűre, míg gneisz és csillámpala esetén ez a távolság 5-6 km, homokkő esetében pedig 1,5 km-nek adódott. A hordalékszállítás a vízhálózattal is szoros kapcsolatban van. Saját közép-ázsiai tapasztalataiból Cholnoky nagyon jól tudta, hogy a lefolyástalan- ság a medencék aljzatán sósvizű tavak keletkezéséhez vezet. A sós medencék létrejöttének körülményeit azóta is intenzíven kutatják (Goudie 1991). A folyóvízi hordaléknak (amelyet Cholnoky következetesen törmeléknek nevez) döntő szerepe van a meder pusztításában. „A [szálban álló szikla] /ö/öíí[e] elvonuló törmelék, mint valóságos reszelő kezdi ki a sziklát” (ibid. p. 67). Még mielőtt a hordalékszállítást folytonosan nyomon követték volna a terepen, Cholnoky felismerte, hogy a hordalék diszkrét adagokban, pulzusokban érkezik a mederbe, ill. szállítódik tovább. Két pulzus között a kavicsok „pihennek” a mederben. A folyók felső szakaszának fejlődését taglalva szót ejt a vízesések alatti mederszakaszok formálódásáról. Azt állítja, hogy a vízesésen „alásikló víz milyen lassan dolgozik a peremeken” (ibid. p. 73), a sziklás meder alig fejlődik. Ez valószínűleg úgy értendő, hogy kisebb az esély a kiegyenlített esésgörbe kialakulására, a medret tagoló sellőket, zúgókat a kevés hordalékot szállító folyó nehezen tudja eltüntetni. Valójában azonban a vízesések és környékük a folyómeder leggyorsabban pusztuló helyei. Mielőtt a Niagara folyó vizét az erőműhöz terelték volna, a vízesés sziklalépcsője évente több mint 1 m-t hátrált (Ahnert 2003). A Niagara-típusú zuhatagok alatt több kilométer hosszú, függőleges falú szurdok tanúskodik a vízesés helyének folyamatos hátrálásától. Cholnoky azonban utal arra is, hogy a folyó bevágódásához nem feltétlenül szükséges nagy tömegű és durva hordalék: a kemény kőzetek pusztításához - egyebek között - hatékonyan hozzájárul „a víz mechanikai súrolása is” (ibid. p. 74). Ezt a hatást közvetlenül Cholnoky halála után evorziónak (örvényerózió) nevezték el (Aengeby 1951). A vízesések aljában (csakúgy, mint a gleccserek aljzatán) örvényüstök jelzik mederformáló erejét. Hasonlóképpen a kavitáció is rombolhatja a meder falát, hiszen a „nagy sebességű helyeken a csökkenő nyomás miatt a vízben vízpára buborékok keletkeznek, amelyek azután a csökkent sebességű helyeken megemelkedő nyomás miatt összeroppannak” (Szabó-Lóki 2006, p. 96). A kavitáció szintén olyan jelenség, amely nem sokkal Cholnoky halála után vált ismertté (Barnes 1956). Következtetések Általánosságban kijelenthető, hogy az élesszemű Cholnoky számos megfigyelése a XXI. század tudományosságának fényében is megállja a helyét. Bámulatosan széles körű műveltségére és nagy utazásainak tapasztalataira támaszkodva összehasonlításokat is igyekezett tenni a különböző földrajzi viszonyok felszínfejlődése között. Igazán időtálló magyarázatokat mégis leginkább a kárpát-medencei folyók tevékenységére (pl. a kisalföldi „törmelékkúp" vagy a Zala-kaptúrák keletkezésére, a teraszképződésre) adott. A folyóvízi felszínalaktan szakirodaimának nyelvét olyan érzékletes kifejezésekkel gazdagította, mint a sodorvonal, meanderzug, malágy (homokdugó a morotva és az élő meder között), övzátony, fattyúágas meder, kiegyenlített vízfolyás. Természetesen néhány fogalmat ma már módosult tartalommal használunk. A legfeltűnőbb, hogy az általa törmelékkúpnak nevezett, terjedelmes folyóvízi felhalmozódásokat hordalékkúpnak nevezzük. Cholnoky nagy hatására jellemző, hogy apró pontatlanságai is mennyire rögzültek a magyar szakirodalomban. Egy mondattal utal arra, hogy Amerikában a lefűződött tavakat az ökrök szarvához hasonlítják, ezért a morotva amerikai neve oxbow. Pontosabban az ökrök járomfájáról van itt szó, a magyar művekben mégis mindenütt az ökörszarv magyarázat szerepel. Mint mérnök, tisztában volt vele, hogy gyakran megérzésre alapozott következtetéseit csak megfelelő mérésekkel, felszínalakító folyamatok hosszabb távú, folytonos nyomon követésével (mai szóval: monitorozásával) lehetne igazolni. Az ilyen megközelítés műszaki feltételei azonban jórészt csak az 1960-as, 70-es években, a kvantitatív geomorfológia megszületésével teremtődtek meg. Végezetül még egy megjegyzés. Áttanulmányozva az Általános földrajz folyóvízi fejezeteit, meglepő, hogy milyen kevés nyomát fedezhetjük fel ezekben William Morris Davis ciklustanának, amelynek hiányosságai éppen az 1920-as években, az első komoly bírálat, Walther Penck morfológiai analízise hatására váltak nyilvánvalóvá. Cholnoky sokkal inkább támaszkodik saját megfigyeléseire és az ezekből leszűrt, általánosító következtetésekre. 16
