Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 18. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2009)
IN MEMORIAM - Dr. Szabó József: Emlékezés Marosi Sándor akadémikusra
EMLÉKEZÉS MAROSI SÁNDOR AKADÉMIKUSRA 1929. május 16., Soltvadkert - 2009. július 5., Szeged Olyan hirtelenül ment el, hogy amikor a Magyar Földrajzi Társaság 62. vándorgyűlése tanulmány- útjának résztvevőihez a Kurca-torkolat szomszédságában eljutott a telefonhír, még szinte ott hangzott fülükben a tiszteletbeli elnök előző esti baráti vacsorán mondott pohárköszöntője. Még újra mosolyoghattak a fehér asztalnál mondott adomáin, s akaratlanul is felidéződhetett bennük a délutáni közgyűlés rövid néhány perce, amikor a vezetőségválasztás „interregnumát" áthidalandó, a hagyományoknak megfelelően immár véglegesen utolsó nyilvános szakmai szerepléseként átvette az ülés vezetését. De nemcsak őket, hanem napokon belül a földrajzosok és a földtudományokhoz közelebbről-távolabbról kapcsolódók széles körét döbbentette meg országszerte, majd a határokon túl is, hogy Marosi Sándor, az utóbbi évek legismertebb, teljes köztiszteletnek örvendő magyar geográfusa nincs többé, élete és életműve egyszer, s mindenkorra lezárult. A halála után rövid idő alatt megjelent nekrológok, méltatások alig összeszámlálható sokasága már magában véve is jelezte, hogy milyen sokat jelentett Marosi Sándor személye és tevékenysége a földrajzosok, de általában is a tudományokat művelők, tanítók és értők számára. Az emlékező írások a sors sajátos fintora következtében szinte egybemosódtak a halálát mindössze két hónappal megelőző 80. születésnapját köszöntőkkel, köztük egész pályájának egyetlen munkahelye, a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézete jelenlegi munkatársai által szerkesztett kötettel', amelyben életműve rövid bemutatását tudományos publikációinak teljes, a címszerinti felsorolásban is egy egész nyomdai ívet kitevő ösz- szeállítása követi. A kötet rövidített formában a ma legjelentősebbnek tartott tanulmányait is közli, amelyek így egybegyűjtve és újra lapozva mélységesen igazolják a szerzőjük iránt tudománya művelői részéről megnyilvánuló általános elismerést. Természetesen ehhez az elismeréshez Marosi SÁNDORnak nem kellett a 80. évét elérnie. Már a 70. és 75. születésnapjára megjelent tisztelgő kötetek2 mutatták, hogy a magyar geográfusok milyen széles köre ápol személyes kapcsolatot vagy érez kutatói rokonságot vele. E rövid emlékezés terjedelmi keretei nem engedik meg, hogy Marosi Sándor életművéről - ha mégoly kurtán is -, de viszonylag teljes keresztmetszetet adjon. A már megjelent és idézett nagyszámú méltatás azonban jórészt fel is ment e kötelezettség alól. Ehelyett néhány gondolattal arra keressük a választ, hogy mi volt az alapja Marosi Sándor általános tudományos elismertségének, és mindinkább növekvő népszerűségének. Aligha tévedünk, ha az okokat lényegében három csoportba foglaljuk. 1. Természetes, hogy a döntő ok a tudományos kutatás eredményessége. Marosi Sándor 1951-es diplomaszerzése utáni első két kutatói évtizede egy alapvetően kedvezőtlen politikai háttér sok negatív hatása ellenére is sikeresen alakult. Mint az MTA kereteiben frissen létrehozott Földrajztudományi Kutatócsoport (a mai Intézet jogelődje) ifjú kutatója a földtudományokban akkoriban induló állami kutatási projektek lelkes terepi munkása lett, majd az eredmények összefoglalásában mind nagyobb szerepet játszó fiatal tudóssá vált. Tette (tehette) ezt - csak a szűkebben vett természetföldrajzra gondolva - olyan kiváló „barát-kollégákkal”, mint az intézetben dolgozó Pécsi Márton, Szilárd Jenő, Ádám László, Somogyi Sándor, Góczán László, vagy az intézeten kívüli akkori földrajzi kutatóhelyeken, pályájukon ugyancsak akkoriban induló Székely András, Borsy Zoltán, Pinczés Zoltán, Jakucs László, Lovász György. Ebben a magyar geomorfológiai térképezés tekintetében igazi hőskornak nevezhető időszakban nőtt fel a magyar geográfiát már a világháború előtt nemzetközileg is elismerten művelő nagy elődök (CHOLNOKYt követően Bulla Béla, Kádár László, Prinz Gyula és mások) nyomdokain a XX. század második felének meghatározó természetföldrajzos kutatónemzedéke. Maga Marosi Sándor is a geomorfológiában kezdett (területileg elsősorban a Mezőföldön, Belső-Somogyban és általában a Balaton vidékén), de már az ekkoriban született nagy monografikus munkákban3 is érezhető volt az az egész későbbi tudományos életművét átható, a geográfiában felbecsülhetetlen értékű szemléletmód, amely egyrészt a természetföldrajzi (geomorfológiai) folyamatok analitikus vizsgálatán túl azok kölcsönhatásaira irányult, másrészt a társadalmi jelenségekkel való kapcsolataik feltárását célozta. 149
