Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 18. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2009)
IN MEMORIAM - Dr. Szabó József: Emlékezés Marosi Sándor akadémikusra
Nyilvánvaló, hogy a földrajzi jelenségek komplex szemléletére való kiemelkedő képessége vezette őt egyre inkább a természetföldrajzi tájkutatás irányába. Az 1960-as években nálunk is fellendülő tájkutatás mind elméleti vonatkozásban, mind a konkrét feldolgozás szintjén nagyon sokat kapott Marosi SÁNDORtól. Ma már teljesen objektív tényként regisztrálhatjuk - hiszen a napjainkig ismétlődő hivatkozások sokasága bizonyítja - hogy a magyar tájpotenciál vizsgálatok eredményei elképzelhetetlenek Marosi Sándor nélkül. Mind a felszínfejlődést is bemutató geomorfológiai munkái (lásd pl. a magyarországi dombságok tipizálásáról és fejlődéséről írt tanulmányát4), mind egyes tájfeldolgozásai jól tükrözik a szintetikus látásmód igényét és képességét. Ennek legszebb példája talán a Balaton-kuta- tásainak egyfajta összegzéseként Szilárd jENővel közös tanulmánya5 a tó kialakulásáról. Ebben kiválóan megfigyelhető, hogy milyen jó érzékkel képes a különböző tudományos álláspontok olyan ötvözésére, hogy abban ne vesszenek el az egyes kutatók önmagukban esetenként vitatott eredményei sem. Tájkutató munkájának kiemelkedő összegzése a Magyarországot kistáj szinten kataszterszerűen feldolgozó hatalmas vállalkozás6. Ezt az immár második kiadáshoz is eljutott, nagy munkatársi körrel szerkesztett és írt alapmunkát a földrajztudomány keretein túl is igen széles körben használják. Ritkán szoktunk beszélni arról, hogy Marosi Sándor munkásságának igen értékes, ma még minden vonatkozásában fel sem ismert jelentőségű részét képezik a tudománytörténet körébe tartozó tanulmányai. Nem volt tudománytörténész, és tudománytörténeti tanulmányairól ő maga is csak egy rövid bekezdésben emlékezik meg pályája eredményeit összegző memoárjában7. Ám az a tény, hogy publikációs listája8 tíz olyan tanulmányt tartalmaz, amelyek fél-egy ív terjedelemben jeles magyar geográfusok életművét mutatják be (pl. Xántus JÁNOSt, Prinz Gyuláí, Lóczy Lajosí, Bulla Béláí, Szabó Pál ZoLTÁNt a már régebben elhunytak közül, vagy PÉCSI MÁRTONt, JAKUCS LÁSZLÓt, PEJA GYŐZŐt a közelmúltból, sőt több ma élő geográfust is), világossá teszi, hogy munkássága számos tudomány- történeti kérdésben forrásértékűnek tekinthető. Rövidebb megemlékezéseit, köszöntőit is számolva 50 fölött van a földrajztudomány múltjához kötődő munkáinak száma. S mind ezek fölött több mint 30 - részben igen nagy lélegzetű - beszámolót írt a Földrajztudományi Kutatóintézet által egy-egy évben, vagy néhány nagyobb intervallumban végzett kutatásokról. Aligha kétséges, hogy ezek a szakszerű összeállítások idő múltával egyre inkább pótolhatatlan kordokumentumokká válnak. A tudomány- történet jelenőségét átérző „politikus" kutatóról vall a Magyar Földrajzi Múzeum megalapításában és későbbi történetében játszott segítő szerepe, s az a nagyszámú személyes közreműködés, amellyel az érdi intézmény rendezvényeinek színvonalát emelve tudományunk egészének javát is szolgálta. Tudományos munkássága elismeréseként végigmehetett a magyar tudományos élet valamennyi lépcsőfokán, és 1995-től másfél évtizeden át - jórészt egyedül - a MTA tagjaként képviselte a természetföldrajz tudomány szakterületét. 2. Marosi Sándor kutatói előmenetelét is szolgálták, de a tudományos közéletben játszott növekvő elismertségű szerepéhez is hozzájárultak emberi egyéniségének pozitív jellemzői. Nemcsak a tudományos vitákban volt képes a különböző álláspontok közelítésére, alkalmankénti összefésülésére, hanem az emberi kapcsolatok terén is. E tekintetben a közelmúltban és napjainkban kevés hozzá hasonló adottságú, és ezeket az adottságait nagyon széles körben érvényesítő magyar geográfust ismerünk. Jellemének meghatározó alapvonása volt a kollegiális segítségnyújtás, mindenekelőtt a fiatal kutatók esetében. Nem a haragtartás, hanem a személyes vitákon való baráti hangú túllépés jellemezte egész életében. Bár a tudományos közéletben hosszú ideig viselt sokféle tisztségét és évtizedeken át betöltött vezető munkahelyi beosztását (intézeti igazgatóhelyettes) csak hallatlan szorgalommal és akár a kutatásoktól is elvonó kemény adminisztrációs tevékenységgel láthatta el, sohasem vált munkája aszkétikus rabjává, és a geográfusok körében a legkülönbözőbb rendezvényeken mindig igazi társasági emberként viselkedett. Ha ő jelen volt, a jó hangulatért nem kellett messzire menni. A jó hangulat - még élete utolsó napján is - belőle sugárzott. 3. Marosi Sándor eredményes kutatómunkája és emberi vonásai alapján egyre többször kapott mind magasabb megbízásokat, tisztségeket a tudományos közéletben. Azok mintaszerű ellátása mindig újabb lépcsőfokokra emelte, és ismertsége valamint elismertsége még inkább növekedett. Kevesen tudnának ennyi megbízásnak ilyen magas szinten megfelelni, mégpedig úgy, hogy időközben a kutatómunkát is eredményesen továbbviszik! Mint igen jó tollú kutató, hallatlan korrektúrázási türelmének 150
