Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 17. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2008)
KÖZLEMÉNYEK - Rózsafi János - Stencinger Norbert: A 17-es honvéd gyalogezred harcainak nyomában a Doberdó-fennsíkon
Az 1916. június 28-án este elfoglalt árokszakasz - szaggatott vonallal félkör alakban a homokzsákokból épült sappé Július 3-án délelőtt érkezett meg az alakulathoz a hadsereg-parancsnokság utasítása; "...a hadseregtartalék Sipos alezredes parancsnoksága alatt azonnal induljanak Ovcja Draga - Merna-n át Gabrijje Grn-ra, s az ott levő hadosztályparancsnokságnak álljanak rendelkezésre..."'7. Az utóbbi település a Monte San Michéle hegy keleti lábánál található. Ezért biztossá vált már, hogy az alakulat nem Görz környékén, hanem a Doberdó- fennsíkon fog átesni a tűzkeresztségen. „...Az ezred gyülekezése rövid ideig tartott. Délben már indultunk és a menet nagyobbik fele után Biglia-n, pihenőhelyen beérkezett a hadosztályparancsnoksághoz előre küldött tiszt és meghozta a részletes utasítást. Eszerint az ezrednek a Doberdó fennsíkra Marcottinihez kellett tovább menetelnie, míg az ezredparancsnok Devetakin, az iskolában levő hadosztályparancsnokságnál jelentkezik...”’8 „...Doberdó! Sivár sziklamezó' szegényes falujának a neve!...’”9 sík vidékről származó legénységének bámulatot keltő teljesítményéről. A sziklás terepen kevés szerszámmal, igen nehezen előállítható, szinte tökéletes fedezékek megépítése mellett, páratlan kitartással és lelkiismeretes pontossággal végzik 2000 m absolut magasságban, alig járható sziklás meredélyeken a járőr és biztosító szolgálatot, férfias elszántsággal és kitartással dacolnak a zord időjárás minden nehézségével, s egy pillanatig sem csökkenő lelkesedéssel végzik minden feladatukat, melyeket a harchelyzet tőlük megkíván...” '•> Eközben, az ezred II. és III. zászlóalját délre, Görz városa mellé vezényelték. Itt véget ért a rövid békés időszak a honvédek számára .„...a levegőben volt valami nagy bizonytalanság, amit fokozott a gyakran bevált kellemetlen előérzet is. Állandóan Görz felé figyeltünk, ahonnét élénk ágyútűz hallatszott, éjjel pedig tűzijátékra emlékeztető rakéták világítását láttuk. Ekkor még nem sejtettük, hogy a veszedelem Görz-től messze délre elterülő kopár tetőkön vár ránk...”'5- írta egy visszaemlékező ezekről a napokról. A honvédeknek szokatlan volt a szünet nélküli harci tevékenység, amit egyelőre csak távolról szemléltek, mivel az orosz frontra ez nem volt jellemző. Az ő idejüket a gyakorlás töltötte ki: „...A századok kiképzését folytattuk. A délutánok a fegyverzet, szerelvény és elhelyezés tisztogatásával teltek, s jól esett egy kis pihenő is. Csak az ezred utászosztag végzett komoly munkát; naponként előre ment a Kronberg kastélyhoz és attól fel a Mt. S. Gabriele nyergéhez készített utat. Akkor még nem sejtettük, hogy majd két év múlva sokat fogunk ezen az úton izzadni és vérezni...”'6 - írta a visz- szaemlékező a Görz közelében eltöltött napokról. A Doberdói-fennsíkon harcoló honvéd alakulatok egyik legfontosabb feladata - az egyre hevesebben támadó olasz gyalogság visszaverése mellett - a védelmi szakaszok folyamatos tökéletesítése, kiépítése volt. Ez lövészárkok, tüzelőállások, kaver- nák ásását jelentette, pontosabban, a sziklába való mélyítését. Megfelelő eszközök hiányában a sziklás, kemény talajon nagyon nehéz volta munka:....a védőállások rendes kiépítéséről itt ép úgy nem lehetett szó, mint a doberdói fennsík többi részén sem. Az ellenséges állások túl közel, sokszor 20-40 lépésre voltak tőlünk és ezeket az olaszok sokkal hatalmasabb és tökéletesebb műszaki felkészültségükkel, fölényben levő tüzérségük védelme alatt gyönyörűen ki tudták építeni..."20 fogalmazta meg a nehézségeket egy utásztiszt a visszaemlékezésében. A Monarchia hadvezetése ezt felismerve mindent megtett azért, hogy az adott keretek között a szükséges eszközöket a honvédek rendelkezésére bocsássa. 1915. augusztus elején kilencvenhat vasúti kocsi szállította az eszközöket a munka elvégzésére, melynek nagy része éjszaka folyt. A harcok kezdetekor homokzsákok ezreiből építettek maguknak fedezéket a magyar honvédek. Ezek védelmében tudták megkezdeni az árkok ásását, vésését, miközben a folyamatosan támadó ellenséggel szemben is helyt kellett állni. Az olasz támadások hevessége miatt a 17-es honvédek 1915. július 5-én kapták meg a parancsot, hogy másnap hajnalban váltsák föl a harcoló alakulatokat az első vonalban Polazzo és Redipuglia között. Első ütközetük, helytállásuk ehhez a védelmi szakaszhoz kötődött. Négy nap múlva áthelyezték 64
