Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 17. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2008)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Tóth József: A geográfia hagyományai és értékei Pécsett
A Regionális Kutatások Központja és a földrajz Alapos előkészületek után 1984 elején - a Dunántúli Tudományos Intézetből, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet budapesti társadalomföldrajzi, békéscsabai alföldi osztályából és kecskeméti kutatócsoportjából - megalakult az MTA Regionális Kutatások Központja. Unikalitását a vidék-központúság, a multidiszciplináris jelleg és az adta, hogy rendszer- szerűen működött több „telephelyen”, a következő években kiépítve miskolci, győri, szombathelyi, szolnoki, debreceni, székesfehérvári részlegét is. Az új intézmény a geográfia számára a korábbiakhoz alig fogható lehetőségeket kínált mind a területi és tematikai kiteljesedés, mind pedig a komplex földrajzi szemlélet elterjedése, a diszciplína integráló szerepének meg-, illetve újraerősítésének terén. A Központ elvitathatatlan eredményei ellenére közel negyed évszázad elteltével meg kell állapítanunk, hogy úgy szakította szét - időnként jobb ügyhöz méltó mesterséges buzgalommal - a földrajztudományhoz fűződő szálait, hogy elmulasztotta kidolgozni a fantomként űzött új, a földrajzzal szemben túlhangsúlyozott „regionális tudomány” fogalmi rendszerét, ideértve akár az alapkategória, a régió fogalmát is. A Központban a geográfusvezetés egyre inkább a földrajztudományt megtűrő, majd más diszciplínákkal kiváltó irányító stábbá vált, holott Erdősi Ferenc, Beluszky Pál, Hajdú Zoltán, Fodor István és a többi, mára minoritást jelentő geográfus együttes teljesítménye legalább ekvivalens az összes többi kutató produkciójával. A „tudománypiaci” viszonyok és emberi karakter-adottságok által egyaránt motivált folyamatok vezettek oda, hogy a geográfusok döntő hányada ma más egyetemi kutatóhelyeken (is) tevékenykedik. A Központ léte egészében véve egy geográfus-csoport egzisztenciáját biztosította, hatott a multidiszciplináris team-munka gyakorlatának kialakulására, számos kutatóhelye regionális jelentőségű műhellyé vált és a Központ túlélését biztosító megrendelések révén - sokszor kényszerű - ösztönzést adott a gyakorlati igények felé fordulásra is. A Központ számos kiadványa, nemzetközi kapcsolatrendszere és periodikája, a Térés Társadalom révén hozzájárult az ott (vagy ott is) dolgozó geográfusok eredményeinek terjedéséhez. Az egyetemi Földrajzi Intézet létrejötte A Pécsi Tanárképző Főiskola egyetemi karrá történő átszervezésére 1981-ben született országos döntés, melynek nyomán 1982. január i-től az intézmény - Tanárképző Kar néven - a Janus Pannonius Tudományegyetem harmadik fakultásává lett. Az egyetemi szintű képzés feltételeinek megteremtése - tekintettel a tárgyi és személyi feltételekre, az anyagi lehetőségekre - fokozatosan történt és értelemszerűen az „olcsóbb" bölcsész-diszciplínákkal kezdődött és csak néhány évvel később folytatódhatott a „drágább" tudományágakat reprezentáló tanszékekkel. Ezek első körében - a fizika és a biológia mellett - a földrajzi szakterület is sorra került. A Vuics Tibor vezette főiskolai tanszék előbb az MTA Regionális Kutatások Központja vezető munkatársaival (Enyedi György, Tóth József) erősíttetett meg, majd - az átmenet nehéz évei után - néhány fiatal munkatárssal kiegészülve 1989-ben létrejöhetett a már egyetemi szintűnek akkreditált Földrajzi Intézet. Az Intézetet Tóth József vezette, és három egységből állt. A Természetföldrajzi Tanszéket Lehmann Antal, majd Lovász György vezette, a Gazdaságföldrajzi Tanszék vezetője Vuics Tibor volt, míg a Földrajzi Információs Központot Mátray Miklós irányította. A Tanárképző Kar 1992. január i-től Bölcsészettudományi és Természettudományi Karrá vált szét, mely aktussal kapcsolatos szervezeti változásoknak átmenetileg „áldozatául esett" a Földrajzi Intézet is, miután önálló Természetföldrajzi Tanszékké (Lovász György), Regionális Földrajzi Tanszékké (Vuics Tibor) szervezték át, létrehozva ugyanakkor az Általános Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszéket (Tóth József) is. A Földrajzi Információs Központ is önállóan működött tovább (Mátray Miklós). A kari, majd egyetemi vezetési koncepció változásával 1998. július i-jén a Földrajzi Intézet újra megalakult, benne nyolc, a földrajztudomány új (vagy hazánkban újra művelhető) ágainak és a helyi személyi feltételeknek megfelelő tanszékkel, mely struktúra később egy, a geoinformatikai profilt is képviselő tanszékkel, valamint több tanszék-közi, virtuális szervezeti egységgel, így a Balkán és Kelet-Mediterrán Központtal (Pap Norbert), az Ázsia Kutató Központtal (Wilhelm Zoltán), valamint a Foglalkoztatási és Esélyegyenlőségi Kutató Központtal (Tésits Róbert) egészült ki. A fejlesztések legfőbb forrása a kezdő, volt tanítványok rendszerben-maradási lehetőségeinek megteremtése és a másutt dolgozó, már vezető szintű szakemberek intézethez kötése volt. így vált lehetővé, hogy Erdősi Ferenc, Kőszegfalvy György, Fodor István, Hajdú Zoltán, Schweitzer Ferenc, Szederkényi Tibor, Dövényi Zoltán segítségével, a szakmailag általuk is irányított fiatalok gyors felzárkózásával napjainkra az ország egyik vezető geográfus kutatóhelyévé és felsőoktatási centrumává lett a pécsi 34
