Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Vásáry István: Vámbéry a törökségről és a perzsákról
és nyelveket a helyszínen próbálta tanulmányozni és megismerni. Érdeklődésének megfelelően a muszlim Kelet népeivel, elsősorban a török és iráni népekkel került kapcsolatba. A törökség délnyugati ágát, az oszmán-törököket alkalma volt hosszú évek isztambuli és törökországi tartózkodása során alaposan megismerni (1857—1862), majd közel egy évet töltött Iránban (1862-1863), ahol kényszerű veszteglését közép-ázsiai útja előtt egy nagy iráni körutazással töltötte, végül Közép-Ázsiába sikerült megvalósítani nagy utazását (1863—1864), melynek igazi európai hírnevét köszönheti. Törökországi tartózkodásáról nem készült nagy beszámoló, hiszen a XIX. század közepén az Oszmán Birodalom nem volt az a távoli egzotikus hely, amelyet a nyugati utazók és tudósok alig ismertek. Annál inkább méltó volt a beszámolóra a másik két utazás: mind perzsiai, mind közép-ázsiai utazásáról Vámbéry könyvet írt, s mindkettő méltó helyet foglal el a nagy magyar útleírások sorában.3 Vámbéryt lévén, hogy turkológus, elsősorban a törökség érdekelte és munkásságának zöme is erre a területre esik. Nem feladatom most, hogy Vámbéry turkológiái tevékenységének tudománytörténeti értékeit elemezzem, mivel a törökségről és perzsákról vallott nézeteinek ismertetése a fő célom. Pár mondat erejéig azonban hadd utaljak turkológiái munkássága egyik legértékesebb darabjára, mely Vámbéry szemléletére világos fényt vet. Ez „A török faj“ című munkája, mely Budapesten 1885-ben jelent meg és számos más nyelvre is lefordították.4 Talán Vámbéry leghatásosabb munkája ez, mellyel a turkológiái kutatások úttörő alapvetését végezte el. Az első olyan európai munka volt, mely az oszmán-törökség szűkebb szemléletéből kitört és a török népeket és nyelveket a maguk eurázsiai teljességében és diverzitásában vizsgálta. (Ne tévesszen meg bennünket a „faj“ szó használata: az elmúlt száz év alatt rátapadt rosszízű „rasszista“ konnotáció távol állt Vámbérytöl és a korabeli magyar nyelvhasználattól. A német kiadás „Das Türkenvolk“ címe világosan mutatja, hogy Vámbéry munkájában a török nyelveken beszélő népek összességét értette a török fajon, ma talán legpontosabban a „törökség“ szóval jelölnénk ugyanezt.) Könyvében Vámbéry a terepmunka és a szakirodalom egyesítésével olyan szakmunkát készített, mely mai napig példaadó. Bizonyos részei, melyek saját nyelvi és etnográfiai megfigyeléseit is tartalmazzák, mint például a türkmen törzsek és életmód leírása, mára már forrásértékűvé váltak. Az egyes török csoportok (szibériai, közép-ázsiai, volgai, pontuszi és nyugati törökség) nyelvi és etnográfiai szempontú leírásával Vámbéry iskolát teremtett: a mai napig készültek és készülnek hasonló tárgyú bevezetések és összefoglalások; egyik nem túl régi ilyen jellegű munka a kiváló turkológus Karl H. Mengesnek „ Turkic Languages and Peoples" című munkája5, mely mintha felidézné Vámbéry száz évvel azelőtti munkájának a címét és szellemét. Ezen rövid kitérő után rögtön rátérhetünk tulajdonképpeni témánkra: hogyan tekintett Vámbéry vizsgálatai tárgyára, a keleti népekre, elsősorban a törökökre és perzsákra. E téren nem hallgathatjuk el, hogy Vámbéry, mint sok más kortársa, nem vonhatta ki magát korának uralkodó európai szemlélete alól. Minden utazó, a saját műveltségének a prizmáján keresztül tekintett a meglátogatott országra és kultúrára. Vámbéry is, muszlim álruhája ellenére, a XIX. századi Európának tipikus fia, Emléktárgyak Vámbéry Armin közép-ázsiai útjáról (Vámbéry Ármin: Küzdelmeim Bp., Franklin-Társulat, 1905p. 208) 19
