Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)

KÖZLEMÉNYEK - Dr. Vásáry István: Vámbéry a törökségről és a perzsákról

akit a civilizációba és haladásba vetett korlátlan hit tölt el. A racionális és liberális Európa jóságába vetett hite vezette az angolok kritikátlan tiszteletéhez és az angol gyarmatosításnak, mint civilizatórikus tevékenységnek a teljes elfogadásához. Mivel Vámbéry művelt és képzett ember volt, ezen elfogultsága csak ritkán érintette igen tárgyszerű leírásait. Ilyen irányú gondolatainak inkább közéleti cikkeiben és egy nagyobb munkájában, a „Nyűgöt kultúrája Keleten “ címűben adott hangot.6 Szemléletének meghatározója a francia felvilágosodás egyház- és vallásellenessége. Európa is, véleménye szerint, a vallás ellenére lett nagy, és a vallásban Keleten is csak a szabad gondolat megfojtóját látta. Ez a felfogása megakadályozta, hogy az iszlámot a maga történeti és lelki mélységeiben tanulmányozza (igaz a téma nem is érdekelte), szemben például fiatalabb kortársával és tanítványával GoldziherIgnáccal (1850—1921), aki mélyen vallásos zsidóként az iszlám vallás megértésének olyan mélységéig jutott el, hogy a mai európai iszlámtudomány és a muszlim vallásos szakirodalom egyaránt a legnagyobb elismeréssel szól róla. Vámbérynek a saját korabeli muszlim világról és társadalomról, mind a törökről, mind a perzsáról, igen rossz véleménye volt. A muszlim uralkodók zsarnokságát, az országaikban jellemző despotizmust és korrupciót mélyen megvetette, és sokszor beszél megengedhetetlen általánosítással „a keleti emberek közönyösségéről és tunyaságáról“ (Nyűgöt kultúrája Keleten, p. 276.) vagy az „asiaticizmus ősi szel- lemé“-xö\ (uo. p. 304). A nyugati, oszmán-törökséget annyiban tudja és ismeri a. legjobbnak a „keleti“ népek között, hogy a nyugatosodás, a reformok itt voltak a legelőrehaladottabbak, így kétségkívül az oszmán birodalomban látja azt a muszlim országot, mely leginkább a „jó " irányba haladt. Természetesen Vámbéry nem láthatta előre annak a hatalmas szellemi forradalomnak az útját, amelyre Törökország Atatürk vezetésével az 1920-as években lépett s mely egyértelműen Európa irányába terelte Törökországot, de biztos, hogy nagy vonalaiban egyetértett volna vele. Érdekes viszont, hogy a XIX. század végi török társadalom modernizációs kísérleteit és lehetőségeit számba véve, ma is helyes leírásokat és következtetéseket tett. A századvég három nagy mozgalma közül az oszmanizmussal hamar végez. Ez a mozgalom az oszmán szellemiség megújítása alapján próbálta a birodalmat revitalizálni, de Vámbéry jól látja, hogy ez kivihetetlen, mivel a birodalom népeinek (arabok, görögök, örmények, balkáni szlávok stb.) nacionalizmusa már olyan szintet ért el, hogy a dinasztikus szellem felélesztése nem volt elegendő a széthúzó népek összetartására. Hasonló ez ahhoz, ahogyan az első világháború előtti időszakban a „bungarizmus“ vagy magyar államnacionalizmus is képtelen volt megakadályozni a Magyar Királyság nem-magyar népeinek az országtól való leszakadását. A kor egy másik nagy szellemi irányzatát, a pániszlámizmust Vámbéry szintén kivihetetlennek tartotta. Véleménye szerint a muszlim szolidaritás nem működik, az iszlám történetében a muszlimok sohasem védték meg egymást, hivatkozik a magukra hagyott hispániai mórokra, a szafavida Irán és az Oszmán Birodalom évszázados szembenállására, a Volga-vidék és a Krím orosz kézre jutására vagy az oroszok térhódítására a Kádzsár-kori Iránban. Mindezen példákban semmi jelét nem látja a muszlim szolidaritásnak, és nem hiszi, hogy az oszmán birodalmat ez össze tudná tartani. Ezenkívül az arabok és a perzsák a törököket nem tisztelik, lenézik, butának és műveletlennek tartják. Végül beszél a pánturkizmusról, mely elsősorban az orosz birodalom népeitől, főleg a kazáni és krími tatároktól és az azerbajdzsánoktól indult ki, és a különböző török nyelvű népek egységesülését tűzte ki céljául, elsősorban kulturális alapon, tehát a nyelvi rokonság és az iszlám kultúra talaján. A pánturkizmus nagy alakjai közül majd mindegyik az Orosz Birodalom alattvalójaként kezdett tevékenykedni, és sokan Törökországba emigrálva próbálták a török közéletet is ebbe az’irányba terelni. Bár Vámbéry nem mond egyértelműen támogató véleményt a pánturkizmusról, az a tény, hogy nem tartja lehetetlennek, mint az oszma- nizmust és a pániszlámizmust, jelzi, hogy ez a gondolat állt hozzá legközelebb. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy ismeretes, Vámbéry levelezett vezető kazáni tatár értelmiségiekkel, akiket az önálló tatár kultúra megújítására bíztatott. Ügy látszik, hogy Vámbéry török nyelvekről és irodalmakról vallott felfogásához legközelebb a pánturkizmus ideológiája állott, s nem véletlen, hogy a pánturkizmus korabeli és későbbi ideológusai Vám- béryt szellemi elődjüknek tartották és nézeteit az egységes törökségről nagyban osztották. így alakulhatott ki, hogy bár Vámbéry sohasem folytatott aktív propagandát a pánturkizmus mellett, munkássága és nézetei ihletet adtak a pántörök mozgalomnak. A mai napig minden pánturkizmussal foglalkozó munka megemlékezik arról a szimbolikus szerepről, melyet Vámbéry a pánturkizmus ideológiájának kialakulásában játszott.

20