Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
KÖZLEMÉNYEK - Stencinger Norbert: Érd és környékének szerepe az 1848-49-es szabadságharc küzdelmeiben
Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, 16. szám, 2007. — Magyar Földrajzi Múzeum, Érd ÉRD ÉS KÖRNYÉKÉNEK SZEREPE AZ 1848-49-ES SZABADSÁGHARC KÜZDELMEIBEN 1 Stencinger Norbert Középiskolai történelem tanár Batthyány Általános Iskola 2030 Érd, Fácán köz, Tel: 06 (23) 365-785 ÖSSZEFOGLALÁS 2008-ban emlékezünk az 1848 tavaszán, őszén illetve telén történt események 160. évfordulójára. Ezen alkalomból ismertet a szerző az Erden és környékén lezajlott cselekményeket és azok szerepét a szabadságharc menetében, remélve, hogy kutatásaival bővítheti az olvasók helytörténeti ismereteit. Érd a reformkorban és a szabadságharc idején Érd az említett időszakban mezővárosi rangú település volt. A lakóhelyet és a környező területeket az Illésházy család birtokolta immár több mint egy évszázada. Tőlük, a velük női ágon rokonságban levő, Batthyány Fülöp1 tulajdonába került, 1828-ban. A többnemzetiségű lakosság — magyarok, szerbek, hor- vátok, németek, szlovákok - elsősorban mezőgazdasággal foglalkoztak. Fő tevékenységük a földművelés mellett az állattenyésztés volt. A parasztgazdaságokat a jobbágyok esetében ház, szántó, szőlő, valamilyen jószág alkotta, de éltek itt teljesen nincstelen vagy csak házzal rendelkező zsellérek is, ahogy ezt egy 1828-as3 összeírás mutatja. Az Érd mezővárosban élő lakosság kisebb részét tette ki a polgárok és a mesteremberek aránya. A különböző szakmákat sokszor csak szezonálisan, a föld- művelési munkák szünetében végezték. Az iparosodás és a polgárosodás folyamata az 1848-49-es események után gyorsult meg valamelyest. A mezőváros lakóinak nagy része római katolikus volt. Mindössze egy egyházközösség létezett a mai óvárosi Szent Mihály templomban Hegedűs József plébános vezetésével. „...Érd mezővárosát is veszedelmes lázak kezdték fenyegetni, úgy hogy már nevezetes halandóság tapasztaltatott..." 4 - írta Hegedűs József a História Domusban, 1829-ben. Településünket is elérte a kolerajárvány, amely a korban oly gyakran pusztított és a kortársak „epemirigynek” neveztek. Védekezésül különböző óvintézkedéseket vezettek be, melyek közül a legelterjedtebb a vesztegzár volt. Városunkban még a Dunapartra is állítottak őröket, hogy „... akadályozandók a túlpartiakkal közlekedést...” 5. Pap Gábor szolgabíró és Peőczy Zsigmond egészségügyi biztosok lettek, és kórházat hoztak létre, amit azonban nem szívesen használtak a helyi lakosok. A következő esztendőkben újult erővel támadt a kór. Egy ízben olyan súlyos volt a város fertőzöttsége, hogy a központilag iderendelt orvosok a mezővárost teljes karantén alá helyezték, mely egy nyáron át tartott. Július 19-én vezették be, és szeptember 13-án oldották fel. Ez idő alatt kétszázharmincnál többen haltak meg. Ebben az évben (1831) nemcsak Érden, de az egész országban súlyos volt a helyzet - főleg a Felvidéken. A lakosság arra gyanakodott, hogy mérgezik a kutakat, vizeket. Több orvost és egészségügyi személyt megtámadtak az országban, amikor fertőtleníteni akarták a vízforrásokat. A járványok végre elvonultak, de az ezt követő néhány nyugalmas év után újabb veszedelem fenyegette a várost — az árvíz, mely 1838-ban tetőzött. Ez volt lakhelyünk történetének legpusztítóbb természeti csapása. „... 1838,-diki Martius 18.-a volt azon veszélyes nap, mellyel Érd lakói ki öntetve lakjaikból emel75
