Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)

OKMÁNYTÁR - Két kiadatlan Sass Brunner Erzsébet levél a santiniketáni Tagore Archívumban (Dr. Köves Margit)

magyarországi látogatása során, a magyar közönség, mint a Kelet prófétáját üdvözölte6. Az álom hatására Sassné az alábbi levelet írta:

„Kedves Mester!Magyarul írok, s úgy, mintha Atyámnak írnék. Más nyelven nem beszélek, mert mint festő, azok közül való vagyok, akiknek nincs idejük másra, oly szent áhítattal festenek. Nagy megadással, egyetlen cél lebeg előttem, feltárni mindazt, mi rajtunk keresztül, mint Isteni adomány megnyilatkozhatik. - 3 évvel ezelőtt 28 napi koplalás után, napi kétszeri gyümölcs táplálkozással, tiszta aszkéta életet élve, szent extázissal festem a legkülönbözőbb compoziciokat és természeti szépségeket: munkám oly intenzív s oly erővel nyűgöz le, hogy semmi mással törődni, foglalkozni nem bírok. —Képeim értékesítése, érzem, nem az én kötelességem, én azokat a szent cél érdekében festem és adom a világnak! Sokat gondolkoztam, hogy az emberektől függetlenül, teljes elmerülésselaz Istenség csodáiba, hogyan élhetnék?! Már régebben a megismerés az Indfilozófiához vezetett, melynek egyik csodálatos képviselője Mester, ki nékünk más nyelvűeknek is megmutattta, s hozzáférhetővé tette. Tudat alatt már régen éreztem az odatartozást, de a télen oly intenzív hívást éreztem, hogy egy belső kényszertől vezetve elrendezve kötelességeim, el is indultam leányommal, ki szintén így él és gondolkodik, de szobrász s festő egy személyben, hogy bár milyen nehézségekkel küzdve, elmegyünk Mesterhez, mert egyelőre csak Ön értheti meg gondolkodásunk s talán hozzásegíthet az Ind őstalaj fenséges szépségeibe merülve, a legkülönösebb lelki képek festéséhez. Elindultam s most Siciliában vagyok, s bármennyire szerettem volna saját erőmből keresztül vinni a betoppanást, mint nőnek oly sok nehézséggel kell megküzdenem, hogy belátom, tovább jutni nemigen bírok! Ezt nem is fejtegetem miért csupán kérdem kedves Mestert, hogy hozzá tudna-e segíteni a kiutazáshoz, melynek anyagi részét művészetemmel viszonozhatnám. Budapesten, hol szép sikereim voltak 228 képem van becsomagolva, melyből megérkezésem után mindjárt lehetne kiállítást rendezni, melyből fedezni lehetne ezen költségeket.

Nem bírok letenni Indiáról, mely mint a csillag vezetett idáig, ha Mester megérzi írásomból a vágyat, mely oda hajt, tudom megérti, hogy el kell mennem arra a talajra, hol a legmagasabb világszemlélet létezhetik és ha szükségesnek is érzi megérkezésem, úgy tudom azt is, hogy segítségünkre jön ezen anyagi áldozattal mi Mesternek nagy hivatottsága mellett megadatott.

Tehát lelki Barátom az ég megáldja! A viszontlátást várja két szárnyaszegett madár, ki nem tudja átrepülni az Ozeánt. — Szíves válaszát kérem lehetőleg minél előbb Siracusába. Francesca Brunner (Sassné Farkas Bős ke)

A fotográfiákat kérem visszaküldeni, mert nincs belőlük több. ”

A santiniketáni Tagore Archívum anyaga és magyar mappája7 azt mutatja, hogy Tagore nemcsak gondosan megőrizte a hozzá Amerikából, Európából, így Magyarországról is érkezett leveleket, hanem minden egyes esetben megválaszolta, vagy megválaszoltatta azokat. Amikor 1929-ben Sass Brunner Erzsébet a fenti magyarul írt levélben kérte a költő támogatását ahhoz, hogy eljusson Indiába, Tagore megértőén fogadta. Az ő világképében is a materiális Nyugatot kiegészítette a spirituális Kelet, és saját szerepét, az 1913-as No- bel-díj elnyerése után rá záporozó figyelmet is ennek a keretében értelmezte. A szárnyaszegett madár képe, amelyet a segítséget kérő Sassné idézett fel levele végén — s amely Hajnóczy Rózsára szentimentális közhelyként hatott — Tagore számos művében rabságot, a kreativitás hiányát jelképezte8. A Germanus Gyula által lefordított levélre Tagore azonnal hajójegyet küldött. Az alábbiakban Sassné valószínűleg automatikus írással írt válasza következik:

„Szerető Szívünk, Lelkünk Barátja, kitől jött a hét- színű boríték, Indiából kelten, hogy a két kis vándor ne féljen, Ok már nem tévednek, nem hiába adta Isten a hitüket mely ki is vezeti a lázas szívüket oda, arra a talajra ülteti a hol az igazság már mélyen gyökeredzik.

Ugye tudod, érzed többet adtál nékünk e levélben rejlő erővel minden földi kincsnél? hisz most e két kis vándor megismerésre szomjas lelke fehér galambként, repül ölelő karodba, Te álmodó meleg szívű Poéta, hogy nálad, művészetük virágzásában, világgá hirdesse az Isteni kinyilatkoztatást, mert az Istenség útján haladó az Istenség vonzkörébe tartozik, útja fénylőn vezet tovább, csak az égre nézve, meglátta ő már azt a fióT digéret? föld?,

Megszabadult teste súlyos ételektől,

Száguld már a hite megismeréstől,

Szeplőtlen bibéjét Istennek kitárva, az alkotás kincsét önmagába zárja.

Golgota fejfája arany fényben úszik, nincsen már szenvedés, csak annak ki hiszi, imádlak Istenem, hálával telt ajkam, száguldik már vélem tiszta énekével.

Világosság! fénylő csillagok világa, szeretlek Bennete130