Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 6. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1989)
MÚZEUMI HÍRADÓ - Megnyílt a „Magyarország tudományos felfedezői” c. állandó kiállítás (J. K.)
A Magyar Földrajzi Múzeum épületének nyugati szárnya, amelyben a „Magyarország tudományos felfedezői” c. kiállítás látható. Ebben az épületrészben kapott otthont a múzeum könyvtára és fotólaboratóriuma. A házasságkötő teremben kerülnek megrendezésre a jelentősebb előadóülések, tudományos konferenciák sok száz órás fáradozásaiknak is e köszönetünk a bére. Reméljük, ez a sok áldozatos munka is hozzájárul ahhoz, hogy a Magyar Földrajzi Múzeum tovább erősíti tudományos szellemének kisugárzását, még jobban vonzza Érd városába a művelődni, ismeretekben gazdagodni vágyó érdeklődőket, diákokat és tanárokat, újabb barátokat szerez a geográfiai hagyományok ápolása, a haza földje és múltja megismerése nemes ügyének.” Pató Simon megnyitó szavai után Villangó István, a Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Főosztályának vezetője lépett a mikrofon elé, hogy megtartsa avatóbeszédjét. „Tisztelt Közönség! Hölgyeim és Uraim! Sajátosan magyar sorsa van ennek a múzeumi intézménynek. Közel fél évszázadot kellett várniuk a földrajztudomány művelőinek, hogy ötletükből valóság legyen. Megannyi sikertelen próbálkozás után a várossá izmosodó Érd adott otthont a Magyar Földrajzi Gyűjteménynek, amely 5 évvel ezelőtt meg is nyílt a közönség előtt. De amíg odáig elérkezett, megszállott szervezők, lelkes támogatók, nemes adományozók sok-sok munkájára, áldozatkészségére volt szükség. Össze kellett gyűjteni a geográfia kallódó muzeális emlékeit, világjáró utazóink, földrajztudósaink relikviáit. Meg kellett teremteni e tevékenység anyagi feltételeit, helyet kellett biztosítani a gyarapodó muzeális anyagnak és nem utolsó sorban a nyilvánosság elé kellett tárni a megmentett értékeket. Köszönet és elismerés illet mindenkit fáradozásaikért. Hosszú lenne felsorolni azoknak a személyeknek, intézményeknek, szervezeteknek, vállalatoknak a névsorát, akik önzetlenül segítették a múzeumalapítást. A világhírű földrajztudós, Balázs Dénes alapító, szorgalmazó, mecenási, meghatározó szerepét azonban nem hallgathatjuk el most sem. De a nagy múltú egyesület, a Magyar Földrajzi Társaság tagjainak és tisztségviselőinek, Érd város polgárainak és vezetőinek megértő támogatása nélkül a szervezők munkáját aligha kísérte volna látványos siker. Példaértékű ez a múzeumalapítás. Bizonyság arra, hogy az állampolgári egyéni kezdeményezés hogyan találkozhat mások óhajával és válik a szó konkrét értelmében közüggyé. Illusztrálja azt is, hogy hazai hivatali rendszerünk mennyi akadályt képes gördíteni a jó szándékok elébe, de legyünk optimisták, mert lám, vannak akik a holtpontokon átlendítik az ügyet. Minta lehet ez a vállalkozás tudományos szervezeteinknek, társaságainknak, hogy miként szolgálhatják tudósaink igényesen a közművelődést. De követendő példa kisebb-nagyobb településeink számára is. Érd városa, amikor a megüresedő tanácsház épületét felújítva a földrajzi gyűjteménynek átengedte (s ott nem egy szokványos helytörténeti gyűjteményt próbált megvalósítani) ezzel egy országos, sőt nemzetközi jelentőségű feladat megvalósíStefanik György sok száz óra társadalmi munkát végzett az új kiállítás elkészítésén