Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 6. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1989)
OKMÁNYTÁR - Berzenczey László leírása Ladakról, 1874 (Dr. Kubassek János)
Itt is, mint ahogy az út során még többször, számos buddhista oltárral találkoztunk. Ezen a helyen az alakok előtt lapos kövek feküdtek, mintha tányérok lettek volna, rajtuk vörös kődarabokkal, ami különböző ételek illúzióját keltette. Uguit elhagyva kopár hegyen haladtunk át, amelyről leérkezve nagy meglepetésben volt részem. Lent a Debring-völgy húzódott, amit egyesek Zardnak hívnak. A talajt selymes fü borította, ami egészen a hegy oldaláig felhúzódott azon az oldalon. Juh- és kecskenyájak legelésztek mindenfelé, és sok felvert sátrat lehetett látni a hegyoldalban, jelezvén, hogy itt a gyapjúnyírás ideje. Mihelyt tábort vertünk, kezdtem figyelni, hogy dolgoznak. A juhok gyapját egyszerűen levágják, ahogy Európában, de a kecskéket sajnáltam nagyon. Először megfésülik őket valami durva szerszámmal, ami összekötött nádból készült. Ezzel a hosszú kiálló szálakat szedik le. Ezután a finom gyapjút, ami alatta maradt, ollóval lenyírják. Ez az a híres gyapjú, amiből a kasmiri és tibeti kendők készülnek. Említésre méltó, hogy Lehből jövet, ami 11 ezer lábnyi magasan fekszik a tenger szintje fölött, az ember állandóan felfelé halad, amíg a Bara Lacha hágót5 el nem éri, lefelé csak nagy ritkán. Ettől a ponttól kezdve azonban teljesen megváltozik a helyzet. Az emelkedőkhöz képest sokkal több lesz a lejtő egészen az indiai határig. Négynapi felfelé haladás után, amióta elhagytuk Debringet, arra számítottam, hogy mély völgybe érkezünk, és hogy szép kilátásban lesz részünk a Himalája hegyeire. Ehelyett egy hosszú fennsíkot találtam, egy ún. teraszt, ami nyugati irányban húzódott. A hegyek e körül a magasan fekvő síkság körül csak átlagosaknak látszottak, furcsa látvány volt azonban, hogy, hó takarja őket július közepén. A fennsíkon két napig utaztunk miközben sok karavánnal találkoztunk. Mindez egészen új volt számomra, ugyanis egyetlen lovakkal, juhokkal vagy szamarakkal vontatott szállítmány sem haladt keresztül a Karakorumon, kivéve Mr. Forsyth expedíciójának lovait, amelyek azonban nem élték túl a nagy megpróbáltatást. Láttam néhány legelésző lovat is nagyon magasan a hegyoldalban. Azt gondolva, hogy egy karavánhoz tartoznak, az emberek után kezdtem kutatni. Megtudtam azonban, hogy ezek tibeti vadlovak. Harmadik nap elhagytuk a fennsíkot, délnek fordultunk, és elkezdtünk felfelé haladni a Cchang-Lung-hegyen. A szűk, köves ösvényen csak lassan tudtunk előre jutni, ezalatt pedig állandóan karavánokkal, juh- és kecskenyájakkal találkoztunk. Azok, amelyek Tibet felé tartottak, gabonával, amelyek Tibet felől jöttek, sóval voltak megrakva. Mennyire szántam azokat a szegény állatokat! Nem elég, hogy tejjel, majd amikor levágják őket, hússal látnak el bennünket, ezen kívül még el kell végezniük a lovak, szamarak, öszvérek és tevék munkáját is. A kecskék nagyon jól tudtak haladni a sziklás úton, de a szerencsétlen juhok állandóan összerogytak terhük alatt. Vessünk csak egy pillantást azokra az állatfajokra, amelyek földünkön játsszadoznak, sétálgatnak, csúsznak-másznak! Nincs közöttük egy sem olyan szerencsétlen, mint azok, amelyeket az ember vett gondjaiba. Chang-Lungon keresztül haladva átkeltünk egy ugyanilyen nevű folyón. Találkoztam Mr. Morisszal, aki a kelet-indiai kormánynál dolgozik mérnökként, ő is itt táborozott, mivel az útépítéshez küldték ki. Miután úgy találta, hogy az utak javíthatatlanok, a hegyekbe indult, hogy felkutassa merre lehetne újakat építeni. Nagyon bosszankodott amiatt, hogy az itt lakók semmivel sem tudnak többet erről a területről, mint ő. De miért olyan meglepő ez, amikor se nekik, se teheneiknek nincs táplálék azon a részen ? Nagyon kellemesen telt a nap ennek az embernek a társaságában. Chang-Lungot elhagyva két napon belül elértem a Bara-Lacha- hágót, a harmadikon pedig áthaladtam rajta. Ez a hágó valamivel magasabban fekszik, mint a Karakorum, de micsoda különbség van a között a két dolog között, ahogyan a Karakorumot közelíti meg az ember. Ahogy a Himalája hegyvonulatainak ezen a déli részén halad felfelé az ember, egyre jobban kivehetővé válnak a hegyek majdnem egészen a csúcsig. Azon a száraz Karakorumon alig van hó, míg itt, rengeteg, és helyenként nagy is. Mégis, alighogy elkezd olvadni, már nefelejcs és más, különleges színű virágok nyílnak, melyek a hófehér hegycsúcsokkal alkotnak határt. A száraz karakorumi levegőtől majdnem meghaltam, míg a Bara-Lacha nyirkos levegőjétől helyrejöttem. A Karakorumon nincs víz, ugyanakkor itt minden csúcs közelében találtam tavat, mely azt hiszem, az olvadó hóból keletkezett. A Bara Lachát megmászni könnyebb, mint róla leereszkedni, és ez, amint már említettem, igaz a többi hegy esetében is. Kimondhatatlan örömmel töltött el minden lépésemnél az egyre gazdagabban burjánzó növényzet. Az éjszakát Patseoban töltöttük, majd egy völgyön keresztül Davohu nevű faluba értünk, ahol újból erdőket láttam. Az egyik fenyőerdő volt a völgy keleti részén, ahol haladtam, a nyugati oldalon cédrusokat fedeztem fel, melyek egészen a hegyek csúcsáig húzódtak fel. Nem volt szükség öntözésre. A Davohuból kivezető út egy csodás kerthez volt leginkább hasonló, melyet emberi kéz nem képes létrehozni. Ebben a gyönyörű Lahol- völgyben a rózsáknak nincs az a ragyogó élénk színük, mint Ládák másik oldalán, a Nubra-völgyben, vannak azonban aranysárga dupla rózsák és hatalmas füzek, melyek a völgyet átszelő folyók mentén nőnek. Mégis a cédrus, a buddhisták szent fája uralja a terület többi részét. Egy európainak nagy megkönnyebbülésére szolgál Kylangba, az egyik nagy tibeti faluba eljutni, amelynek vallási és síremlékei a környező csúcsokon találhatók. A házak itt távol vannak egymástól, ami teljesen különbözik a belső területen fekvő falvak elrendezésétől, melyek olyan zsúfoltak, hogy az ember az egész területet bejárhatja a tetőkre lépkedve. Európai épület és kert is látható itt, mely a moravián misszióé6 volt, a legrégibb protestáns szektáé, amit a bohémiai John Huss alapított. A kert és a ház is német stílusú, ahol megtermelik az európai ember kedvenc zöldségféléit, jóllehet az angolok egy kicsit táplálóbb ételeket szeretnek ennél. Itt lehetett részem abban a szerencsében, hogy megismerkedhettem azzal a művelt emberrel, W. Hajde tiszteletessel, aki húsz éve él ebben a tibeti völgyben, és aki gyakran tesz utazásokat a szomszédos völgybe is. T. Redulov tiszteletes van segítségére, aki két évvel ezelőtt csatlakozott hozzá. Mindketten szászországi németek. Érkezésem után hamarosan Mr. G. Bruce is megérkezett, ennek és a Kooloo-völgynek megbízott helyettese, akinek levelet hoztam Molloy kapitánytól. Ez nekem is és Mr. Egerton- nak is, aki lovassági főhadnagy volt őfelsége szolgálatában, nagyon hasznosnak bizonyult. Nem taglalom azt az érdekes és tanulságos beszélgetést, amit Hajde tiszteletessel folytattam. Csak annyit említek meg, hogy tökéletesen ismerte Alexandre Rovaji Kínával kapcsolatos kutatásainak eredményét, aki több mint egy évet töltött ebben a völgyben, és arra hívta fel a figyelmet, hogy Közép-Kína feltárása, különösen a Kookoonoor tartományé, melyet mi magyarok annyira szorgalmazunk, bizonyára nagyon érdekes lesz egyéb szempontból is. A buddhisták régóta azt tartják ugyanis, hogy arról a területről jön az ő megváltójuk és hitük teljes dicsősége. Tegyük ehhez hozzá, mit Mr. Hue „Utazások Tatárországon, Tibeten és Kínán keresztül” c. könyvében mond, miszerint Tsong Kaba, a nagy buddhista reformer, aki pásztornak született, a Kookoonoor déli részén a buddhista istentiszteletbe olyan rítusokat vezetett be, melyek nagyon hasonlóak a római katolikusokéihoz, ezen kívül még azt is hozzáteszi, hogy számos bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy milyen nagy fontossággal bírnak az ottani területen folyó kutatások. JEGYZETEK 1. D. Forsyth a brit indiai kormány megbízottjaként a mongol — angol kereskedelmi és barátsági egyezmény létrehozása céljából, jól felszerelt expedícióval utazott Jakub khánhoz. 2. Berzenczeyt 1874 januárjában Csakmakban Jakub khán emberei orosz hírszerzőnek vélték, elfogtak és Kasgárba hurcoltak. Forsyth közbenjárására bocsátották szabadon. Forsyth sem bízott meg Berzenczeyben, mert nem engedte meg, hogy egy Indiába visszatérő karavánhoz csatlakozzon. A magyar utazó csak két nap járóföldnyi távolságban a nyomában haladhatott. Csíky Gábor: Berzenczey László. Magyar utazók, földrajzi felfedezők. Budapest, Tankönyvkiadó. 1973. 206. oldal. 3. Körösi Csorna Sándor volt az első magyar, aki eljutott Ladákba, s az európaiak közül elsőként közölt közvetlen tapasztalatokon nyugvó tudományos értekezéseket a buddhizmusról. 4. A mai tibeti nyelvben csorten vagy csörten szóval emlegetett építmények belsejében szent életű szerzetesek hamvait vagy buddhista ereklyéket őriznek. A csortenek az északi, ún. maha- jana buddhizmus területén, Ladakban, Szikkimben, Bhutánban terjedtek el. Nepálban sztupa néven, a déli, ún. hinajana buddhizmus vidékein dagóbaként említik a hasonló funkciójú építményeket. A csortenek Ladakban olyan szerepet töltenek be, mint a keresztény világ útszéli feszületéi, fogadalmi emlékművei, kegyhelyei. 5. A 4890 m magas Bara Lácsa-hágó biztosítja az összeköttetést Zanszkár és Lahul tartományok között. A napjainkban az Indiai Köztársasághoz tartozó Zanszkár és a Csandra folyók völgye közötti hegylánc hágóján 1825-ben Körösi Csorna Sándor is átkelt második zanszkári útja során, amikor Tethába igyekezett Szangje Puntszog tudós lámához. Baktay Ervin: Körösi Csorna Sándor. Budapest, Gondolat Kiadó. 1962. 152-153. oldal 6. A Ladakban rendkívül kiterjedt egészségügyi, kulturális és tudományos munkát végző morva misszióval más magyar utazók, így Stein Aurél és Baktay Ervin is kapcsolatba kerültek. A századfordulón a Moravian Mission vezetőjeként dolgozó A. H. Francke tibeti filológus „History of western-Tibet” című müvében foglalta össze Ládák történelmét. 72
