Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 6. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1989)
MÚZEUMI HÍRADÓ - Megnyílt a „Magyarország tudományos felfedezői” c. állandó kiállítás (J. K.)
MÚZEUMI HÍRADÓ Megnyílt a „Magyarország tudományos felfedezői” c. állandó kiállítás 1988. október 21-én a déli órákban népes közönség gyülekezett Érd városában a hajdani tanácsháza udvarán, hogy tanúja legyen egy újabb szép ünnepségnek. Az épületben otthonra lelt Magyar Földrajzi Gyűjtemény öt éven át egyre jobban terebélyesedő munkásságával kiérdemelte, hogy a Művelődési Minisztérium az intézményt országos szakmúzeumi rangra emelje. Erre az alkalomra készült el az épület második szárnyában az új állandó kiállítás, mely szintén ezen a napon nyitotta meg ajtaját a nagy- közönség előtt. Az ünnepségre egybesereglett érdeklődőket Pató Simon, Érd Város Tanácsának elnökhelyettese köszöntötte. Beszédében többek közt ezeket mondta: „Az elmúlt öt esztendő meggyőzően bizonyította, hogy Érd városa nemcsak méltó helyet biztosított az intézménynek, hanem lehetőséget adott bővítésére, és igyekezett megteremteni a további fejlődésének feltételeit. 1986-ban a Gyűjtemény hivatalosan is birtokba vehette a múzeumi célra átalakított új épületszárnyat, elkészült a könyvtár és a fotólaboratórium is. A Magyar Földrajzi Gyűjtemény kiemelkedő szerepet tölt be városunk kulturális életében. Állandó kiállítása, magas színvonalú közművelődési programjai, szakelőadásai révén a földtudományi ismeretterjesztés egyik elismert országos bázisa lett. A Gyűjteményben rendezett tudományos tanácskozások, konferenciák a határokon túl is ismertté tették Érd nevét. Szeretnénk köszönetét mondani mindazoknak a szerveknek, intézményeknek, vállalatoknak és azoknak a társadalmi munkásoknak, akik ajándékaikkal vagy munkájukkal hozzájárultak e muzeális gyűjtemény gazdagításához, az új kiállítás megrendezéséhez. A kiállítás koncepciójának kidolgozása és gyakorlati kivitelezése elsősorban a Magyar Földrajzi Társaság Múzeumi Bizottsága titkárának, dr. Balázs Dénesnek az érdeme. Elképzeléseit azonban nem tudta volna megvalósítani, ha nem nyújtanak neki segítséget különféle intézmények és önzetlen segítőkész személyek. Valamennyiük felsorolása, név szerinti említése ez alkalommal lehetetlen volna, csak a legtöbbet nyújtókat említjük meg. Az intézmények közül: a Természettudományi Múzeum Őslény- és Ásványtára, Állat- és Növénytára, továbbá TudoVillangó István ünnepi beszédét tartja a Körösi Csoma-szobor talapzatánál mánytörténeti Tára, az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem Térképtudományi, valamint Természeti Földrajzi Tanszéke, a Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetem Gazdaságföldrajzi Tanszéke, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Kartográfiai Vállalat. A tudományos egyesületek közül legtöbb segítséget kaptunk a Magyar Földrajzi Társaságtól, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulattól, a Magyarhoni Földtani Társulattól. Személy szerint külön köszönet illeti dr. Gáboriné Csánk Verát, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársát, akinek szakmai irányítása és gyakorlati közreműködése tette lehetővé a világhírű érdi ősemberi telep leletanyagának bemutatását. Köszönetét mondunk Káka Rozáliának azért a szervező munkáért, amellyel sikerült összegyűjtenie az Érdre települt bukovinai székelyek értékes népművészeti munkáit, továbbá Székely Kingának a barlangtani gyűjtemény gazdagításában nyújtott segítségéért. Elismerésünket fejezzük ki dr. Kecskeméti Tibornak és dr. Somogyi Sándornak a kiállítás forgatókönyvének ellenőrzéséért, szakmai tanácsaikért. Balázs Dénesen kívül a kivitelezési munkák oroszlánrészét Stefanik György és Martinovich Sándor végezték,