Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 6. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1989)

MÚZEUMI HÍRADÓ - Cholnoky-emléktábla avatása Balatonfüreden (K. D.)

CHOLNOKY-EMLÉKTÁBLA AVATÁSA BALATONFÜ REDEN A Balaton-part legrégibb gyógy- és üdülővárosa, Balatonfüred páratlan emlékhellyel büszkélkedhet. A népiesen Szívkórháznak nevezett patinás épület földszinti árkádsorában több évtizedes szorgos munkával alakították ki a nagv hírű „Balatoni Pan­teont”. A virágos parkot szegélyező nyitott folyosó falaiban azoknak az íróknak, művészeknek és tudó­soknak díszes emléktáblái sorakoznak, akiknek munkássága a „magyar tengerhez” kapcsolódik. A tudományos kutatók közül itt találjuk a francia geológus Beudant, hazánkfiai közül pedig Eötvös Loránd és Lóczy Lajos márványba faragott emlékét. Mind ez ideig hiányzott a sorból Cholnoky Jenő földrajzprofesszorunk, pedig kiemelkedő munkát végzett a Balaton és környékének tudományos fel­tárásában. E szellemi adósságunk törlesztése végre 1988-ban — a Magyar Földrajzi Gyűjtemény kezde­ményezésére és aktív közreműködésével — meg­történhetett. Cholnoky Jenő emléktáblájának felavatására a Magyar Földrajzi Társaság 41. vándorgyűlése kere­tében, 1988. június 27-én került sor. Az ország min­den részéből összesereglett mintegy 200 földrajz­tanáron kívül megjelentek az ünnepségen Veszprém megye és Balatonfüred város vezetői, nagyszámú helybeli érdeklődő és itt üdülő sok vendég. Részt vett az eseményen a nagy tudós fia, a 87 éves Cholnoky Tibor nyugalmazott Kossuth-díjas mű­egyetemi tanár is, valamint a Cholnoky-család több tagja. Az avatóbeszédet Pécsi Márton akadémikus, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke tartotta. Az ő szavait idézzük: „Tisztelt Hallgatóim! Kedves Vendégeink! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a 116 éves Magyar Földrajzi Társaság nevében ilyen kedves, ünnepi hangulatban felavathatom egykori elnö­künk, Veszprém megye szülötte, a Bakony és a Balaton több évtizedes és eredményekben gazdag kutatója, Cholnoky Jenő egyetemi tanár emlék­tábláját Balatonfüred nemzetközi hírű Panteonjá­ban. Az egykori kolozsvári egyetemi tanár Budapesten folytatta oktatói és tudományos tevékenységét. Nagyon termékeny szakíró és ismeretterjesztő volt. A ma emberét is érdekelheti „A Balaton limnoló- giája” vagy „A Balaton hidrográfiája” c. könyve, hogy csak az erre a helyre emlékeztető műveit idézzem, vagy amelyikben részt vállalt: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei c. sorozat. Azért, hogy Cholnoky Jenő emléktáblája ide kerülhetett tanítómestere, Lóczy Lajos akadémikus szomszédságába, kifejezzük köszönetünket Balaton­füred Város Tanácsának és a Balatoni Intéző Bizott­ságnak, hiszen ezek az intézmények ezúttal is hasz­nos mecénásnak bizonyultak, ápolva nemcsak az irodalom és a művészet képviselőinek emlékét, ha­nem a földrajztudomány művelőit is. De külön köszönetét kell mondanom az emlék­tábla domborművét megalkotó Domonkos Béla érdi szobrászművésznek, aki ezúttal is ugyanazzal az önzetlen alkotó kedvvel hozta létre művét, mint tette a Teleki Sámuel emlékérem elkészítésénél, és Pécsi Márton akadémikus ünnepi beszédét tartja

Next

/
Thumbnails
Contents