Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 6. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1989)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Krizsán László: A kilombók világa
Meg akarván a dologról győződni, neki indultunk a sziklának. Elhagyva a laza gránittal fedett ösvényt, kúszva haladtunk a sziklafalon, ott, ahol a fényesre csiszolódott út mutatta az irányt... a hegyoldal első síkján megpihenve, kúsztunk tovább a meredek oldalon. A második fennsík éppoly rideg, és kopár volt, mint az első, és lakatlannak látszott, de egy kanyarodénál a sziklafal által elfedve, vagy 40 házból álló falucska szerénykedett. Néhány fa is tengődött itt, akadt bokor, fű és bogáncs is, hogy a birka és juh megélhessen. Érkezésünk nagyon meglepte a népet, nem győztek eleget bámulni. A király után tudakozva, még magasabbra irányítottak. Az úton nagy víztartóra bukkantunk, melyet sűrű bokrok védenek a napsugarak ellen. Ezt a síkot elég vastag agyagföld borítja, díszük tehát benne a fa, bokor és fű, él rajta juh, kecske, baromfi, galamb . .. Míg a király rendbe szedte magát, hogy illően fogadhasson, hűsítő sörrel kínálgattak emberei. A király ülve fogadott, abban a szobában, hol bálvány-szobrai állnak. Szívélyes volt. Egy kosár kauri csigát és egy birkát adott ajándékba. Vagdalt húst is főzetett kecskéből, vagy majomból e? — nem tudtuk meg. Mivel a hegy csúcsáig még nehéz út állt előttünk, a király emberei néhány korsó sörrel kísértek. A hegytetőn volt a harmadik falu. így ezt a kietlen sziklát körülbelül 1000 ember lakja. A sze- recsen lomha és szereti a kényelmet. Miért laknak tehát ezek az emberek ily járhatatlan sziklán? Félnek a rabszolgaságtól és inkább megküzdenek itt ezer bajjal, semhogy vásárra kerüljenek.”® Lord Lugard 1889—90-ben a Kilimandzsáró és a tengerpart közötti területen számos helységre bukkant, melyekben szökött rabszolgák laktak. Lugard „Fugitive Slave Colony”-nak nevezte és leírta e települések életét, igazgatási viszonyait és kialakulásuk körülményeit.7 Lugard lord terminológiája félreérthetetlen — „runaway slaves”, „fugitive slaves” — a szökött rabszolgák megjelölésére.8 Ilyen települések voltak az említett területen: Rábái, Maiba, Fuladoyo, Mangea, Makongeni és a Sabaki folyó mentén több kisebb, név szerint nem említett falu.9 A kenyai provinciákban létező kilombók mellett lord Lugard említést tesz a felszabadított rabszolgák külön településeiről is,10 reprezentálva azt az elkülönülési szándékot, melyet a volt rabszolgák éreztek volt társadalmi környezetük iránt. A kilombók intézményét az Afrikából elhurcolt rabszolgák magukkal vitték az Újvilágba is.11 Különösen Brazília területén szaporodtak el a szökött rabszolgák szabad telepei. Irodalmi forrásból jól ismert Zumbi dós Palmares szabad telepének krónikája: Zumbi „bátor néger volt. Egy napon megszökött, csapatot gyűjtött a négerekből, és szabadon éltek, mint hazájukban. Egyre több néger szökött meg és csatlakozott Zumbihoz. Egész város épült. És a négerek bosszút álltak a fehéreken. Akkor a fehérek katonákat küldtek a szökött rabszolgák ellen. De a katona meg nem állhatott a néger előtt. Még több katona érkezett és a négerek megtámadták a katonákat.”12 A szökött rabszolgák szabad szállásairól még részletesebben tudósít Richard Hughes „Szélvihar Jamaikában” című könyve. A rabszolgaság intézménye és velejárói Jamaikán és Brazíliában szinte teljesen azonosak voltak. A rabszolgák rejtett falujára Hughes leírásában egy tíz éves angol kislány bukkant rá, egy erdei barangolása alkalmával. „Ügyet sem vetve a világra, meglehetősen gyorsan haladt, mintegy három mérföldnyire a folyó mentén felfelé. Ilyen messze még sohasem járt. Egyszerre egy tisztás ragadta meg a figyelmét, amely a víz felé lejtett — és íme meglátta a folyó forrását! Lé- legzet-visszafojtva gyönyörködött. . . Egyszerre loccsanást hallott. Körülnézett. Fél tucatnyi idegen néger gyerek jött le a tisztásra vízért, döbbenten bámultak rá. Emily visszabámult rájuk. Hirtelen rémületükben eldobálták tökkulacsaikat, s úgy futottak el, mint a nyulak. Emily azonnal, de méltóságteljesen követte őket. A tisztás ösvénnyé szűkült, és az ösvény hamarosan egy faluhoz vezetett. Kopott, gondozatlan, lármás falu volt. Elszórtan, s az óriás fáktól egészen eltakarva álldogáltak a földszintes vályogkunyhók. . . Semmiféle rend, itt egy viskó, ott egy viskó, találomra, nincs kerítés, ami a ház körül őrizné, vagy a háztól távol tartaná azt az egy-két rettenetesen kiéhezett, rühes jószágot. A falu közepén valami meghatározhatatlan mocsár, vagy iszapos pocsolya, félmeztelen négerek, meg egészen meztelen fekete gyerekek — közöttük egykét barna is — lubickoltak benne, libákkal és kacsákkal együtt. Emily rájuk bámult. Ők visszabámultak. Emily feléjük indult, a gyerekek azonban tüstént elszéled- tek a kunyhókba, onnan figyelték a kislányt. Emilyt felbátorította az a kellemes érzés, hogy félelmet kelt: továbbment hát, és végül rátalált egy vénségre, aki hajlandónak mutatkozott a beszédre. Hogy „ez itten kérem a Szabadságdomb, meg, hogy ez a Fekete Ember városa, régimódi négerek ezek, kérem, meglógnak a ’bushák’ — intézők — elől, idegyünnek lakni. A kis néger gyerekek sose láttak még fehér embert”’.. .És így tovább. Szökött rabszolgák építették fel ezt a menedéket, s azóta is ők lakják.”13 A kilombók népe — Afrikában és az Újvilágban egyaránt — önmagát szabadította fel a rabszolgaság alól. A kilombók itt is, ott is, a szabadság és demokrácia önigazgatású kis szigetei voltak az elnyomás tengerében. A kilombók mikro-társadalma e népek életében addig soha nem ismert társadalmi egyenlőséget valósított meg. A kilombók világa az emberi társadalom fejlődés- történetének egy mindmáig felderíthetetlen mozaikját őrzi. Az emberiség történelmének egy fejezetét, melyet írástudatlan szökevény rabszolgák „írtak”. Dr. Krizsán László Százhalombatta Irinyi János u. 8. I. 5. 2440 23
