Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 6. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1989)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Krizsán László: A kilombók világa
E mostoha természeti adottságú területek azonban csak a biztonságot nyújtották az oda menekülőknek, a fejlődéshez szükséges életfeltételeket — nem! Ily módon a kézművességek, a fejlett kultúrák két-három nemzedék után, még emlékeikből is kivesztek. A fazekas nem tudta átadni mesterségét, mert az új telephelyen nem volt agyag. Ugyanígy a kohókra sem volt többé szükség, mert a rejtekhelyen hiányzott az érc. Az istenként tisztelt kovácsmester, aki szerszámaival a természetet is képes volt megzabolázni, most gyűjtögető koldussá, a természet alázatos szolgájává lett. A rabszolgaság előli menekvés így vált egyik okává az afrikai elmaradottságnak! Magyar László tudósításaiból a szálláshely kiválasztásának szempontjaihoz is adalékokat nyerhetünk: „A tartomány éghajlata igen forró, csaknem eltűrhetetlen. .. Különös figyelmet érdemel egy évenként, csaknem bizonyos napon és órában beálló keleti szél, mely égető kénköves tulajdonságánál fogva a benszülötteknél „tüzes szél”-nevezettel ismeretes, amelynek ártalmas befolyása nem csak a szerves, de még a szervetlen életen is, legott, beálltával érezhető. . . Kaviccsal kevert iszonyú porfellegbe burkolván a láthatárt... oly erővel tör elő, hogy a leghatalmasabb állatot is képes a lábáról lefordítani, óriási fákat csavar ki, de ... félelmes ez az emberre is, mert általános testi lankadtság, kemény főfájás és émelygés állnak be azonnal, a bőr a fehéreknél zöld-sárga, a feketéknél hamvas fakó színt ölt, sok repedéssel a szemekben vérrel injectált foltok mutatkoznak... a növények azonnal kiszáradnak, a tavakban létező vizek a nagy párolgás következtében, mintegy varázslattal tűnnek a föld alá... a ládák deszkái megrepedznek, a bennük megfeszített szögek ingadozókká és könnyen kihúzhatókká lesznek.”2 Ide, a „pokol tornácára” menekültek a rabszolgaság elől a mai Angola és Namíbia határterületén élő népek. A „tüzes szél” megvédelmezte a Magyar által 10 000-re becsült „rejtőző” lakosságot a rabszolgavadászoktól. E népek „az idegenekkel nemcsak nem társalgók, de még a legkisebb érintkezést is minden módon kikerülni igyekeznek, és annyira megy nálok ezen óvakodás a külsők iránt, hogy az általok lakott tartományba, a szó teljes értelmében véve, éppen semmi utak nem léteznek, mert közös szokás nálok, ritkán, vagy soha nem térni vissza az előbbi úton, ezt pedig csak egyedül azon okból cselekszik, hogy ily móddal nem maradván lábcsapás, az idegenek hozzájok közelítését könnyebben kikerülhetik”. . .3 Ezen népek szelídek és emberségesek. A gyilkolás és lopás vétkei közöttük igen, de igen ritka esetek4 ... de ami még inkább karakteri- zálja ezen pásztornépeket a többi délafrikai népek között, az, hogy a rabszolgaságot, mint az emberiség legcsúfabb vétkét, lelkökből útálják. . . közöttük a rabszolgaságnak még csak legkisebb jelét sem tapasztaltam. A közöttük előforduló pereket váltság útján szokták elintézni, az öregek közbenjártával”5 — jellemezte a délnyugat-afrikai kilombók népét Magyar László. Az afrikai kilombó települések földrajzi elhelyezkedése. a = Magyar László által felfedezett „rejtőző népek”, b = Lord Lugard kilómból', c = misszionáriusok által feltalált kilombók Joruba-fóidon, d — rejtőző falvak Teleki Sámuel expedíciójának útvonalán, e = Torday Emil által leírt szökevény-falvak A fenti idézetből kitűnik, hogy a rabszolgaság elől „rejtőző népek” nemcsak szálláshelyüket változtatták meg, nem csupán társadalmi életükben következett be átalakítás, hanem intézményeiket is olyanná formálták, hogy azok ne legyenek fel- használhatók és alkalmasak rabszolgák „termelésére”. Afrikában ugyanis a legnagyobb rabszolgatömegeket éppen az igazságszolgáltatás hozta létre. A „rejtőző népek” bírósága azonban csak bírságot szabott ki, nem ismerte a rabszolgaságra ítélés büntetését. Az újabban feltárt adatok azt bizonyítják, hogy kilombo-települések szinte az egész afrikai kontinensen léteztek. Teleki Sámuel Kelet-Afrika területén lelt nyomaikra, misszionáriusok pedig Nyugat- Afrikából hoztak hírt kilombókról. A joruba-földi hegyi településeket meg is látogatták, és leírták észleléseiket: „A szikla-tenger festői látványt nyújt: sötét völgyek, mosolygó rónák és lombos csúcsok váltakoznak egymással. Fárasztó menetelés után kezdett kibontakozni az Ado-hegy óriási méreteivel, északi oldalán testéből levált tömbök szűk és mély völgyeket képeznek, tövében pedig 50—60 gunyhóból álló falucska húzza meg magát... A lakosok azt beszélték itt, hogy az Adó magaslatán emberek élnek, amiben mi kételkedtünk, mert ki menne 900 láb magas, terméketlen hegycsúcsra lakni ? 22
