Lendvai Tamás Edit (szerk.): Közel Afrikához. Sikeres felfedező vagy furfangos kalandor? Magyar László expedíciói és eredményei Afrikában a XIX. században (Érd, 2012)
Tárgyak
A viz, mint a hétköznapi élet része - nyomasztó szükséglet és állandó hiány Magyar László afrikai utazásai során számos alkalommal került közvetlen kapcsolatba a vízhiány problémájával. Életművének egyik fontos, máig tartó üzenete, hogy a földrészen nemcsak nagy figyelmet, hanem energiát és pénzt is kell fordítani a vízellátás biztosítására. így ír az Afrikában, százmilliók által megélt keserves tényről: „Innét keletre sziklás és kopár hegyvidék terül, melyen forrást nem találni, s az iható víz ide, valami 12 föld irati mfldre van. A karaván azért e helyről délutáni 3ésA óra között szokott fölkerekedni, s útját egész éjjel folytatni, hogy másnap déltájban a kopár magaslaton túl, a vízzel ellátott helyet elérhesse. E száraz és kopár vidéket, mely a tengerpartoktól keletre bizonyos szélességben terül, Makángó-nak nevezik a bennszülöttek.”’3 Akik a mai Délnyugat-Afrika földjén huzamosabb időt töltenek el, azok maguk is tapasztalhatják, hogy sok település lakosai 20-25 km-es távolságot kénytelenek megtenni azért, hogy ivóvízhez juthassanak. Kétségtelen tény, hogy ma már nem gyalogszerrel, hanem többnyire teherhordó állatokkal, öszvérekkel, szamarakkal, tevékkel, kerekes kocsival, vagy gépjárművel teszik meg ezt az utat, de Afrika egyéb tájain, Etiópiában, Kenyában és Tanzániában nem ritka, hogy számos falu lakói napi 5-6 órát töltenek el azzal, hogy 15-20 liter vizet szerezzenek a háztartásuknak. Kámba tartományban, polgárháborús viszonyok között utazott Magyar László azért, hogy eljuthasson Oukanyama országába. Eljutott a Cunane folyó mellékére 1852-ben. A területet később kutatta Serpa Pinto és a Portugál Földrajzi Társaság titkára, Luciano Cordeiro, aki több kritikai észrevételt is fűz Magyar László megállapításaihoz, aki szerint a folyó forrása Galandgue tartományban található. Az 1852-ben megtett utazás egy-egy megjegyzése utal arra, hogy milyen kritikus lehetett a vízzel való kapcsolat. Magyar László megjegyezte, hogy a víz közelében létesített táborhelyeken sokkal elviselhetőbb a klíma, s külön megjegyzi, hogy 1852. július 28-án: Az Angola déli részén honos, különleges virágú, szárazságtűrő, velvícsia (Welwitschia mirabilis) növény Fotó: Lantai-Csont Gergely „Útmutatóim észrevétele szerént innét előre termékenyebb vidékre számíthatánk, hol már gyakran található az iható víz, mely körül az oukanyama pásztorok számosán kóborolnak nyájaikkal.”'11 Megjegyzendő, hogy Benguella bé Lunda térségében, 18A9-1850-ben megtett útja során szintén sokat szenvedhetett a szomjúságtól. Erre utalnak az alábbi sorok: „....halotti csendesség uralkodik mindenütt ezen lakatlan vidékeken, semmi iható víz, mely a tikkasztó melegségtül fáradt utazót megújíthatná (...)V5 Magyar László megvizsgálta a Dsámbai-hegyláncok patakmedreit, ahol több helyen bukkant ércnyomokra. Arról is ír, hogy arany lelőhelyek nyomaira bukkant, de nagy fájdalmára „ezen buta, babonás, vad népek nem engedik a folyók és hegyek ágyát megforgatni”’6 Mai szemmel azt mondhatnánk, hogy a helybéli, a fehér ember által 13 Idézett mű: Magyar László afrikai utazásai, 87. oldal 1A Idézett mű: Magyar László útinaplója és levelei Afrika belsejéből - közreadja: Sebestyén Éva 7Д. oldal 15 Idézett mű: Magyar László útinaplója és levelei Afrika belsejéből - közreadja: Sebestyén Éva 5Л. oldal 16 Idézett mű: Magyar László útinaplója és levelei Afrika belsejéből - közreadja: Sebestyén Éva 55. oldal 32
