Mácsai Anetta (szerk.): Múzeum? - Természetesen! A Magyar Földrajzi Múzeumban megrendezett A természettudományi múzeumpedagógia jelene és jövője című múzeumpedagógia konferencia előadásai (Érd, 2010)
Dr. Kubassek János: Előszó
ELŐSZÓ A Magyar Földrajzi Múzeum alapítója, BALÁZS DÉNES fontosnak tartotta, hogy az intézmény aktív kapcsolatokat alakítson ki általános- és középiskolákkal, főiskolákkal, egyetemekkel. Az első, Magyar utazók földrajzi felfedezők című állandó kiállítást 1983 júniusában a Magyar Földrajzi Társaság vándorgyűlése résztvevőinek, földrajztanároknak mutatta be. Az általa tervezett, színes lámpák füzérével behálózott világítótérkép a múzeumi órák megtartásának szempontjait vette figyelembe. Ő fogalmazta meg elsőként az „élő múzeum” gondolatát, melynek lényege az volt, hogy ne csak holt tárgyak és dokumentumok néma bemutatása fűződjön a múzeumhoz, hanem legyenek programok, rendezvények, diákfoglalkozások. Első ízben az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium diákjai, TÓTH KAROLY tanár úr vezetésével, látogatták rendszeresen a múzeumi órákat, ahol egy-egy tárló előtt tartották meg a foglalkozásokat. Később történelem, földrajz és osztályfőnöki órák helyszínévé vált a múzeum. A közművelődési tevékenység keretében KOVÁCS SÁNDOR tartott rendszeres tanulói foglalkozásokat. A Vörösmarty Mihály Gimnázium diákjainak kihelyezett előadásokat szerveztünk, s ez a kapcsolat a mai napig tart. Az 1990-es évek elején - bár a múzeumpedagógia kifejezést nem használtuk - rendszeressé váltak a diákoknak tartott szakköri órák és foglalkozások, melyeket TÍMÁR EDIT szervezett. Az első rajzpályázat, Vedd észre, hogy vigyázhass rá! címmel Érd természeti értékeinek feltárását szolgálta, a gyerekek érdeklődésének nézőpontjából. Az első, diákoknak készített feladatlapokat eg)' kiállítás-vezető munkafüzet követte, amelyet TÍMÁR EDIT állított össze. A látogatók, elsősorban a tanulók kérdésfeltevései nyomán született meg KOVÁCS SÁNDOR: Tárgyról tárgyra című kiadványa, mely kiállítási kalauzként segíti a további tájékozódást és ismeretszerzést. 2000-ben MACSAI ANETTA főállásban kezdte meg a múzeumpedagógiai tevékenységet. A korábbi, KOVÁCS SÁNDOR, KISS GYÖNGYI, majd TÍMÁR EDIT által szervezett nyári diáktáborok (Szinpetri, Áj, Aggtelek, Hejce) hagyományaira építve komplex környezetvédő múzeumi programokat valósított meg a vakáció időszakában. A múzeum többi dolgozója, BORSÓS ANDRÁSNÉ, KOVÁCS NÓRA, KOVÁCS SÁNDOR, PUSKÁS KATALIN, SZABÓ DÁNIEL, és VERNYIK PÁL szintén aktívan részt vettek a nyári környezetvédő múzeumi táborok megvalósításában. 5 I