Lendvai Timár Edit: Magyar utazók, földrajzi felfedezők (Érd, 2009)
Abesszínia Albert Schweitzere - Sáska László - A Kilimandzsárótól Nagymarosig - Kittenberger Kálmán
Sáska László (jobb oldalt), Széchenyi Zsigmond (középen) és Schuller Imre fotográfus Sáska otthonában, Arushában Abesszínia Albert Schweitzere* Sáska László Sáska László (1890-1978) orvosi diplomával fiatalon 1933-ban utazott Afrikába, a trópusi betegségek kutatása céljából. Abesszíniában (ma Etiópia) az akkori császár vejének udvari orvosa volt. Ugyanakkor sok ezer afrikai egyetlen orvosaként gyógyított a térségben. Ezért is hívták Abesszínia Albert Schweitzerének. Az olasz csapatok 1936. évi abesszíniai betörésekor először Tanganyikába költözött, Tábora városában, majd később Arushában (Tanzániában), a Meru vulkán lábánál nyitott orvosi rendelőt. Orvosi munkája mellett kutatta és gyűjtötte a térség növény- és állatvilágát. Otthonában fogadta és gyógyította Ernest Hemingway-t is. Afrikát második hazájának tekintette. A Kilimandzsárótól Nagymarosig - Kittenberger Kálmán Az eredetileg tanítói diplomával rendelkező Kittenberger Kálmán (18811958) a Nemzeti Múzeum segédpreparátoraként dolgozott, majd rövid tanítóskodás után 1903-ban Damaszkin Arzén kelet-afrikai vadászexpedíciójához csatlakozott. Damaszkin hamarosan visszatért Magyaroszágra, Kittenberger viszont folytatta a gyűjtéseket a Nemzeti Múzeum számára a Kilimandzsáró vidékén, Danakil-földön, Ugandában. A második világháború alatt az angol hatóságok letartóztatták, és Indiába internálták. A hadifogságból 1919-ben szabadult, hazatért Magyarországra, majd 1926-1929 között ismét Afrikában, a Kongó területén és Ugandában gyűjtött. Később Nagymaroson telepedett le. Páratlan értékű gyűjteményének jelentős része 1956-ban sajnos elpusztult, de írásai nemcsak a vadász körökben, hanem a érdeklődő nagyközönség számára is rendkívüli ismeretanyaggal szolgálnak Afrikáról. A Nimród vadászújság szerkesztőjeként a vadászati irodalom mértékadó személyiségévé vált. A Meru, Sáska László felvétele Zebra Afrikából, Sáska László felvétele