Lendvai Tímár Edit (szerk.): Germanus Gyula. A tudós és az ember (Érd, 2009)
Germanus tanítványok
mondanom, hogy valamennyit élveztem, de Germanus török és arab órái, főleg az utóbbiak, amikor csak ketten voltunk, igen élvezetesek voltak, fgy telt el az első egyetemi évem, amelynek végén sikeresen minden tárgyból le is vizsgáztam. A következő évben - nem szabad elfelejteni már 1948-at írtunk - volt „a fordulat éve". A Kommunista Párt átvette a teljes hatalmat. Híre járt, hogy a Keleti Intézetet bezárják, és Germanus Gyulát áthelyezik a Bölcsészettudományi Karra. Egyidejűleg megkezdődtek a nagyarányú államosítások is. Édesapám szerint, csak rövid idő kérdése volt és az egri gyár államosítása is sorra kerül. Ezért határoztam el, 1948 nyarán, hogy követem Germanus Gyulát és átiratkozom a Bölcsészettudományi Karra, melynek a nevét rövidesen megváltoztatták és akkor lett Eötvös Loránd Tudományegyetem. Ide eredetileg mint angol-orosz szakost vettek fel, de ezt rövidesen sikerült megváltoztatnom muzeológiára. Amuzeológián az évfolyamunkon akkor tizenhatan voltunk: régészek, művészettörténészek, néprajzosok és én voltam egyedül orientalista. A muzeológián előírt kötelező tárgyak mellett nekem két másik főtárgyam volt: arab nyelv (Germanus Gyula és Czeglédy Károly), és keleti művészettörténet, amit a Hopp Ferenc Kelet Ázsiai Művészeti Múzeum akkori igazgatója, Horváth Tibor3 és a múzeum munkatársa, Baktay Ervin 4 adott le. Az arab nyelvi órákon akkor öten voltunk. A másik négy történész, vagy más nyelvi szakos hallgató volt. Az 50-es évek elejéig az orientalisztikának két tanszéke volt a budapesti egyetemen. A Keletázsiai Intézet, ahol a kínai, japán, mongol és a tibeti nyelvet oktatták. Ennek a vezetője a hírneves Ligeti Lajos professzor volt. A másik intézet a Török Intézet volt, ahol nemcsak a török, hanem az arab és a perzsa nyelv tanítása is folyt. Ennek az intézetnek az ugyancsak jól ismert professzor, a turkológus, Németh Gyula volt a vezetője. Mindkét intézet az ELTE Múzeum körúti épületegyüttes udvarán lévő „C" épületben kapott helyet. Germanus Gyula, mindaddig, amíg az önálló Arab Intézet létre nem jött, a Török Intézet tagja volt. Németh Gyulával kapcsolatban talán érdekes itt megemlítenem egy humoros történetet, amelyet Germanus Gyulától hallottam. A 30-as években nagy vita folyt a nyelvészek között a magyar nyelv eredetével kapcsolatban. Két különböző eredetet vitató csoport állt egymással szemben: a finnugor eredet hívei, élükön Németh Gyulával. Velük szemben a török eredet híveinek a vezetője az ugyancsak turkológus Mészáros állt. Egy alkalommal olyan éles vita fejlődött ki Németh és Mészáros között, hogy Mészáros párbajra hívta ki Németh Gyulát. Németh Gyula, aki talán még a légynek sem ártott volna, teljesen kétségbe esett. Germanushoz fordult nehéz helyzetében és megkérdezte: „Gyula, most mit csináljak? Nekem kell a fegyvert kiválasztani. Én egyikhez sem értek". Erre Germanus a következőt válaszolta: „Nézd, Te a háború alatt a vártüzéreknél szolgáltál. Mond meg a Mészárosnak, hogy Te felmész a Gellérthegyre, Ű meg menjen fel a Várhegyre és lőjjétek egymást". Mészáros megértette a viccet és nem lett párbaj. Germanus Gyulának volt egy igen közkedvelt és mondhatnám azt, hogy „felkapott" előadása: „Arab kultúrtörténet". Hagyományosan ezeket az 3 Ismert műve: Kína és Japán művészete 4 Ismert műve: India művészete előadásait éveken, vagy talán évtizedeken keresztül hétfőn este tartotta meg 18 és 20 óra között. Ezekre az előadásaira nemcsak a tanítványai, vagy az orientalisták jártak, hanem még műegyetemisták és közgazdászok is, és igen gyakran még nem egyetemista hallgatók is megjelentek. Az előadásokon kialakult egy érdekes gárda az ELTE orientalistáiból, a közgazdászokból és egy műegyetemista hallgatóból. A közös érdeklődés az arab, az iszlám világ volt. így történt azután, hogy másodéves hallgató korunkban megalakítottuk az MHK-t. No, nem az akkor a Párt által támogatott MHK-t, azaz a Munkára Harcra Kész Mozgalomról volt szó, hanem a Muzulmán Hitközségről. Az MHK-egyik vezető tagja egy műkedvelő bölcsész-hallgató, Zsebők Zoli lett, aki egyébként a Vörös Meteor Csónakház gondnoka volt a Szúnyog-szigeten. Az MHK tagjai hetenként kijártak a szigetre csónakázni, úszni. Ami azonban legfontosabb volt, és itt lép a történetbe Germanus Gyula, minden hónap első hétfőjén, az arab kultúrtörténeti órája után, Zoli meghívta Germanus Gyulát, feleségével együtt és az MHK tagokat az APOSTOLOK Kígyó utcai éttermébe vacsorára. Egyik ilyen vacsora alkalmával ismerkedtünk meg Germanus Gyula második nejével, Kajári Katóval. Amint már fentebb említettem, Germanus Gyula első felesége, a lőcsei származású Hajnóczy Rózsa, férje üldöztetése miatt 1944 tavaszán öngyilkos lett. Nem sokkal később Germanus kivételezett lett és levehette a sárga csillagot. Viszont kivételezett helyzetét az üldözöttek támogatására használta fel. így ismerkedett meg leendő második feleségével, Kajári Katóval, aki akkor már özvegy volt. Itt most egy kicsit előre kell ugranom, mert csak pár esztendővel később mesélte el nekem, hogyan ismerte meg második feleségét, Kajári Kató, írónőt. Amikor a németek Magyarországot megszállták és a zsidóságnak gettóba kellett vonulnia, Kajári Kató is bujkált. Miután Germanus kivételezett lett és a Svéd nagykövetség védelme alatt állt, helyzetét arra használta fel, hogy üldözötteket bújtatott a lakásán. Én már nem ismertem a Kis Stáció utcai lakásukat, így nem tudom, hogyan és hol tudta őket elhelyezni, de az tény, hogy tizenegy ember talált nála menedéket. Már végeztem az egyetemen, amikor elmesélt nekem egy történetet. 1944 december eleje volt, és Budapest már be volt kerítve. A város ostroma csupán napok kérdése volt. Egyik nap csengettek Germanus lakásának az ajtaján. Amikor ajtót nyitott, két jezsuita állt az ajtóban. Az egyik megszólalt és azt mondta: „Professzor úr, mi tudjuk, hogy Ön segíti az üldözötteket. A rendtársamat keresik a nyilasok. Nem fogadná be őt is?" Erre Germanus azt válaszolta: „Nézze kérem, itt már vannak tizenegyen, eggyel több mérnem számit." Befogadta. Pár órával később a jezsuita azt mondta Germanusnak: „Professzor úr, nekem itt nem messze rokonaim laknak. Ott élelem van letéve, menjünk el érte". Elindultak. Germanusnak feltűnt, hogy, amikor egy templom előtt elmentek a pap sem keresztet nem vetett, sem kalapot nem emelt. „Node, gondoltam, háború van, érthető". Elhozták az élelmet. Másnap délelőtt légiriadó volt. A ház valamennyi lakója levonult a pincébe. Egy idő múlva egy bomba csapódott be a szomszéd házba. A nők sikoltoztak és kérték: „Tisztelendő úr, Imádkozzunk!". Erre a tisztelendő úr átölelte Germanust és a fülébe súgta: „Professzor úr, én zsidó vagyok." Erre a professzor úr felkiáltott: 58
