Lendvai Tímár Edit (szerk.): Germanus Gyula. A tudós és az ember (Érd, 2009)
Germanus tanítványok
maga Görgey bölcs belenyugvással fogadta a személye iránti ellenszenvet, mert úgy érezte, hogy a forradalom leverése után a nemzetnek szüksége volt egy bűnbakra. Mielőtt nekiláttunk volna a kijelölt szöveg olvasásának, gyakran megmutatta azokat a leveleket, melyeket éppen akkor kapott arab barátaitól. Az arab szövegeket a hatalmas ebédlőasztalnál olvastuk a lakás halijában, ahol Kató néni rendszeresen kávéval és szendvicsekkel kedveskedett a diákoknak. Kató néni egyébként maga is elkísérte férjét keleti útjaira és részt vett harmadik mekkai zarándoklatán is. E zarándoklatról szóló, és a Magyar Nemzetben megjelent úti beszámolójuk egyik mondata máig emlékezetes maradt számomra. A Kába megkerülése közben, a több ezres zarándoktömegben tülekedve Kató néni sehogy se tudott lépést tartani az akkor nyolcvanas éveiben járó Germanussal, aki energikusan tört utat a tömegben, míg a fülét meg nem ütötte felesége elhaló hangja: „Ne siess annyira, Gyula!" Ez a szituáció egyébként jól tükrözi tényleges szokásaikat is, mert a pesti utcán járva Germanus általában egy-két lépéssel mindig megelőzte feleségét. Kató néninek egyébként volt egy muszlim neve is, Aisha, amit nagyon szeretett, és kérte is, hogy így szólítsuk. Germanus vitalitására jellemző, hogy amikor egyszer kilencvenöt éves korában az utcán összefutottam vele, és megkérdeztem tőle, hogy van, azt felelte: „Hát fiam, nem vagyok már kilencven éves!" Germanus valóban egész életében mozgásban volt, utazott, ez volt az életeleme. Ezzel csak látszólagos ellentmondásban van az a személyes megjegyzése, amit egyszer a lakásán hallottam: "Tudod fiam, mindig szerettem volna egy kis kertes házat, hogy előtte üldögélhessek, de ez sohasem adatott meg nekem." Azt hiszem, a nyüzsgő életmóddal együtt jár az iménti gondolat, az elvágyódás óhajtásának kifejezése. Germanus óráit valamennyien nagyon szerettük, nemcsak azért mert klasszikus arabnyelvi tudása mindenkit lenyűgözött, hanem azért is, mert nagyon barátságosan, szelíd humorral bánt valamennyiünkkel, tekintet nélkül az órákon mutatott teljesítményünkre. Pedig, aki először jelent meg nála azzal a kéréssel, hogy arabot szeretne tanulni, azt általában megpróbálta lebeszélni a következő kedvenc mondatával: “Kérem, lehet maga nagyon rendes ember akkor is, ha nem tud arabul." A lányhallgatókat különösen el akarta tántorítani elhatározásuktól. Tréfásan mindig utalt arra, hogy az arab nyelv tanulásához megfelelő nagyságú ülő alapok szükségesek, tehát azok jöhetnek, akik ilyennel rendelkeznek. Azt viszont komolyan gondolta, hogy a nyelvtanulás elsősorban szorgalom kérdése, és őt magát is elsősorban nem a tehetsége, hanem a szorgalma segítette az arab tanulásában. Szinte büszkén emlegette, hogy ő még 80 felett is kijegyzeteli az arab szövegekből az ismeretlen szavakat, mert csak így tudja megtanulni őket, és bennünket is erre bíztatott. Egy másik fontos pedagógiai üzenete az volt, hogy az arab irodalom legfontosabb forrásairól nemcsak beszélni kell, hanem legalább kézbe Is kell venni őket. ha már az embernek nincsen ideje arra, hogy mindent elolvasson. Ezt az élményt minden óráján átélhettük, különösen a lakásán tartott előadások alkalmával. Valahányszor szóba került egy fontos munka, "Kérem, nekem megvan!" felkiáltással félbeszakította az órát, felugrott és lekapta a könyvespolcról a kérdéses művet, hogy körbeadja a diákok körében. Germanus képviselő is volt egy időben, de ez nála nem politikai állásfoglalás volt. Nyilvánosan nem hallottuk politizálni, de a fennálló rendszer iránti kritikus véleményét kiérezhettük az olyan finom humorral átszőtt megjegyzéseiből, mint például a következő: "Kérem, ma a világ két részre oszlik: a szabad világra és a szabad világra". Ezzel kívánta jelezni, mennyire nevetségesnek tartja az ideológiai harcban folyton hangsúlyozott különbséget, mely a szocialista és a kapitalista világ között létezik. Jól tükrözi elutasító magatartását a következő történet is, melyet nem tőle, hanem másik tanáromtól, Czeglédy Károlytól hallottam. Az 1956-os forradalom leverése után a magyar kérdés hosszan szerepelt az ENSZ napirendjén. Egy alkalommal a neves indiai politikust, Kunar Menont küldték ki Magyarországra tényfeltáró útra. Mivel Germanusnak közismerten jó indiai kapcsolatai voltak, a magyar szervek javasolták neki, hogy keresse fel Germanust hogy nála is tájékozódjék a magyar helyzetről. Germanus később így adta elő találkozásukat: “Megmondtam neki, hogy mi, magyarok Kádár mögött állunk, hiszen, ha valakit fenékbe akarunk billenteni, mögéje kell állnunk." Ruffy Péter, a Magyar Nemzet egykori kiváló újságírója egyszer hosszú cikket szentelt Germanusnak és ebben így nevezte el őt: „Az utolsó viveur". Valóban az volt, tudott élni, és tudott élni a lehetőségekkel. Számomra talán legfontosabb emberi és tudósi tulajdonsága az volt, hogy páratlan empátiával rendelkezett, egyiptomi, szír, iraki tudóstársai, költő és író barátai úgy fogadták be, mint aki közülük való és nem egy odaszakadt idegen. Fodor Sándor, orientalista, egyetemi tanár 1941. november 6-án született Budapesten. Az ELTE ВТК, arab-történelem szakán végzett. 1965-től az ELTE ВТК sémi filológia és arab tanszékén dolgozik, 1984-től, mint tanszékvezető, 1995-től, mint egyetemi tanár. Több alkalommal, hosszabb-rövidebb időt töltött az arab világban Marokkótól Irakig. A nyelvtudományok kandidátusa. Fő kutatási területe az iszlám előtti kulturális örökség muszlim területeken való továbbélése, főleg Egyiptomban, valamint a népi iszlám, a népi vallásosság, különös tekintettel, a mágiával kapcsolatos hiedelmekre. 55 T I
