Lendvai Timár Edit szerk.: 25 éves a Magyar Földrajzi Múzeum (Érd, 2008)
RÓLUNK ÍRTÁK - Balázs Dénes - ahogy mindmáig emlékezetemben él (MARTINOVICH SÁNDOR)
te is, a főzés biztosan elpusztította a légypondrókat." Kénytelen voltam merni. Szerencsére az ebédnek nem volt semmi káros következménye. Dél-Algériai utunkról visszatérve Tuniszban találkoztunk várva várt társainkkal. A baráti üdvözlések után Dénes szemügyre vette a hathengeres, tekintélyes méretű lengyel katonai terepjáró gépkocsit. Elégedetten állapította meg, hogy nemcsak az expedíció tagjainak, felszerelési tárgyainak, élelmiszerkészletének és a hordókban tárolt tartalék üzemanyagának szállítására alkalmas (hiszen az úttalan Szaharában nincsenek benzinkutak), de még szálláshelyül is szolgálhat valamennyiünk számára. Hamarosan elindultunk a magyar és lengyel zászlóval díszített gépkocsinkkal, melyen angol nyelvű felirat hirdette: Polish-Hungarian Africa-Expedition. A líbiai tengerpartot déli irányban elhagyva, egy darabig épített úton haladtunk, majd elértük az úttalan sivatagi terepet. A közel 1200 km távolságban levő Tibeszti eléréséig végeláthatatlan kavics felszíneken, nehezen járható szikla halmokon és a gépkocsi számára alig leküzdhető homoktengereken kellett keresztülvergődnünk. Mivel rádió kapcsolat nem állt rendelkezésünkre, és a mai utazók biztonságát szolgáló műholdas irányítórendszer még nem létezett, számolnunk kellett az eltévedés veszélyével. Dénes jól érzékelte ezt, és mivel kizárólag a magunk találékonyságában bízhattunk, a terepre érve megállított bennünket, és mielőtt tovább indultunk volna, megszervezte tájékozódásunkat. Mindenki feladatot kapott. Naponta, a térkép és a németektől kapott útleírás alapján közösen értékeltük a terep várható nehézségeit, majd fokokban állapítottuk meg a követendő átlagos útirányt. Az autót vezető lengyel barátunk feladata volt, hogy az előtte beszerelt gömbtájoló segítségével a megszabott irányba kormányozza a gépkocsit. A mellette helyet foglaló Dénes igyekezett egyeztetni a felszín képződményeit az ölében levő geológiai térképen ábrázoltakkal. A kilométerszámláló, valamint az aneroid műszer mutatójának figyelésével folyamatosan felírta a fontosabb tereptárgyak kiindulási helyünktől mért távolságát és a Földközi-tenger szintjéhez viszonyított magasságát. Árpád és én a rakodótérben helyezkedtünk el. Árpád távcsővel kémlelte a terepet, én egy tájoló segítségével ellenőriztem irányunkat, és feljegyzéseket készítettem a táj formakincséről. Dénes átgondolt, körültekintő szervezésével baj nélkül értük el célunkat a Tibeszti legjelentősebb oázisában: Bardaiban található német kutatóállomást. Érkezésünkkor vendéglátóink elismeréssel nyugtázták a szerintük is bravúros teljesítményünket. A kutatóállomáson csaknem egy hónapig időztünk. Két egyetemi tanár vezetésével, különböző szakterületen tanuló egyetemi hallgatók tartózkodtak itt, akik diplomamunkájuk elkészítéséhez gyűjtöttek anyagot. Volt közöttük meteorológus, földrajzos, őslénytanos és régész is. A németek megismertették kutatásaik témáit. Velük együtt kerestük fel a hegység azon területeit, ahol helyszíni kutatásaikat folytatták. Vendéglátóink jóvoltából részt vehettünk egy tevés expedíción is. Három felmálházott teherhordó teve, egy tubu hajcsár és egy fiatal tubu fiú vezetésével, hárman vágtunk neki az oda-vissza 200 km-es gyalogtúrának, miközben 1500 méteres szintkülönbséget is le kellett győzni (lengyel barátunk nem tartott velünk). Célunk a Tibeszti keleti területén levő Tarso Voon vulkán felkeresése volt, melynek kalderájában utóvulkáni tevékenység figyelhető meg. A csupasz sziklafelszínen a déli órákban 50 fokos perzselő hőségben, rövid pihenők közbeiktatásával követtük tevéink egyenletes tempóját. Háromnapos vándorlás után elértük célunkat. Útközben vettem észre, hogy Dénes sokszor le-lemarad. Várakozni kellett, hogy utolérjen bennünket. Amikor esetleges rosszulléte iránt érdeklődtem, mindig azzal hárította el a feltett kérdést, hogy csak fényképezés céljából, illetve talajmintagyűjtés miatt maradt el. Célunk elérésekor az elénk táruló látvány hatására mindannyian elfelejtettük a megtett út keserveit, nem éreztünk már fáradtságot. Amerre csak néztünk a
