Lendvai Timár Edit szerk.: 25 éves a Magyar Földrajzi Múzeum (Érd, 2008)

RÓLUNK ÍRTÁK - Balázs Dénes - ahogy mindmáig emlékezetemben él (MARTINOVICH SÁNDOR)

kozásunkat fejeztük ki az őt ért újabb nehézség miatt, amelyet akaratlanul is mi okoztunk, még ő vígasztalt bennünket: „Majd ha otthoni körülményeitek rendeződni fognak, biztosan lehetőségünk lesz még, egy közös utazásra." Dénes rendületlenül tovább folytatta a hivatalos kötökkel a hadakozást, amely végül az ő győzelmével végződött. Társat is talált egy régi barlangász ismerőse: Horváth Mihály személyében, és így elindulhatott újabb expedíciójára: Indonéziába. Dénes 11 hónapig tartó távolléte idején, izgatottan vártuk, és közösen olvastuk fel beszámoló leveleit. Hazaérve diavetítéses előadásokon mesélte el hihetetlen veszélyekkel járó, de szerencsés kimenetelű, végül sok tapasztalatot és tudományos eredményt produkáló útját. Visszaérkezése után nem sokkal, egy minden eddiginél nagyobb expedíció szervezéséhez fogott, melynek úti céljául Afrikát, elsősorban a Föld legnagyobb sivatagának: a Szaharának kutatását tűzte ki. A több mint fél éves időtartamot igénylő útra ismét segítő útitársakra volt szüksége. Ekkorra már rendeződtek családi problémáim, így megtiszteltetésnek éreztem és örömömre szolgált az a pillanat, amikor Dénes azzal a felvetéssel fordult hozzám, hogy részt vennék-e az újabb expedíciós utazáson. Miután családom és munkahelyem részéről is megkaptam a hozzájárulási engedélyt, kimondhattam a résztvevői csatlakozást jelentő igent. Hasonlóan döntött a másik felkért: Csekö Árpád fizikus is, így a háromtagúra bővült expedíciós csapat hozzáláthatott az előkészületekhez. A felkészülés az expedícióra több mint egyéves munkával járt. A hivatalos ügyintézések terhe Dénesre hárult. Ekkor csodálhattam meg azt a fantasztikus szervezőképességet, körültekintő alaposságot, céltudatosságot és kitartást, ami őt jellemezte. Neki, mint az expedíció vezetőjének, ismét rengeteg akadállyal kellett megküzdenie, melyeket a hivatalos szervek gördítettek eléje. A pénzügyi intézetektől valutát, a vámhatóságtól kiviteli engedélyeket, a különböző intézményektől felszerelési tárgyakat kellett beszereznie. Ugyanakkor levelek százait írta és küldte el külföldi tudományos intézeteknek, valamint az utunk során felkeresendő országokban élő és ott dolgozó hazánkfiainak, akiknek nevét, címét csak sok utánjárással tudta kinyomozni. Tőlük, a majdani odaérkezésünk alkalmával segítséget és támogatást remélhettünk. A pillanatnyi kudarcok sohasem kedvetlenítették el. Ha kellett, újabb és újabb beadványokkal, kérelmekkel, indokokkal ostromolta a gáncsoskodókat. Többször feltettük neki a kérdést: „Honnan van ennyi lelkierőd, hogy bírod elviselni ezt a sok rosszindulatú akadályoztatást?" O mindig ezt felelte: „A székely vérem nem hagy nyugodni, és mindig azt diktálja: csak azért is!" Az expedíciós megbeszélések egy részét Dénes munkahelyén tartottuk, de gyakran összejöttünk Érden, a Sárd utcai házában is. A legelső érdi tanácskozás alkalmával felejthetetlen vendéglátás részesei voltunk. Körülültük a kertben megterített asztalt, melynek közepén egy nagy tálban gőzölgött a frissen elkészített rizs. Dénes mindannyiunk tányérjába kiporciózott egy jókota adagot, majd jó étvágyat kívánt. Amikor hozzáláttunk volna az evéshez, akkor észleltük, hogy nincsenek evőeszközök. Zavartan néztünk Déneste. Már éppen szólni akartunk, hogy elfelejtett villákat szervírozni, amikor kezébe vett a tányérja mellől két pálcikát, és azok segítségével a szájához emelt egy adag rizst. Megrökönyödésünket látva, nevetve mondta: „Aki expedíciós utazásra vállalkozik, annak nemcsak kóstolnia kell a helyi ínyencségeket, de el kell sajátítania az elfogyasztás technikáját is!" Ezután elmesélte, hogy egy korábbi útján, miként ismerkedett meg Kínában a pálcikák használatával. O is ugyanúgy, mint mi, zavartan ült vendéglátói asztalánál, amíg meg nem tanították a pálcikákkal történő étkezés művészetére. Miután felfedeztük, hogy a mi tányérjaink mellé is gondosan oda vannak készítve a pálcikák, némi ügyetlenkedés után mi is elsajátítottuk a kínai módszert, és az utolsó szemig belakmároztuk rizsadagunkat.