Dr. Kubassek János szerk.: A Kárpát-medence természeti értékei (Érd, 2004)

Lendvainé Timár Edit: Egy svéd botanikus, geográfus a Tátra vidékén - Göran Wahlenberg természettudományos munkássága az Északnyugati-Kárpátokban

VC O 4. ábra Kitaibel Pál (1757-1817) (Magyar Földrajzi Múzeum archívumából) rületről, hanem annál lényegesen több. A bevezető fejezetek részletes, az akkori kuta­tási lehetőségekhez képest kimerítő és átfogó képet adnak a Kárpátok magassági viszo­nyairól és éghajlatáról egyaránt. Hosszabb ideig tervezte bécsi tartózkodását, mert tanulmányozni akart bizonyos osztrák növényritkaságokat, de mivel a kitavaszodás sokat váratott magára, így 1814 májusában már Göttingenbe utazott. EGY TEREPBOTANIKUS MEGPRÓBÁLTATÁSAI ahlenberg utazása a Kárpátokban komoly megpróbáltatásokkal járt. Mint zi terepkutató, útjaira magával vitte nem csekély súlyt jelentő mérési műsze­reit: barométert, vonalzókat, oktánt, szintezőt, feljegyzéseit és folyamatosan gyarapodó növénygyűjteményét is. Feltételezhetően kezdetben lehetett futárösszeköttetése Kés­márkkal, ahova vastag papírkötegekbe csomagolva elküldhette az újonnan gyűjtött nö­vényeket, illetve akadt néhány zergevadász, vagy falusi ember, aki csekély fizetség elle­nében elkalauzolta őt a térség érdekes pontjaira, cipelve a kutató nehéz poggyászát, de ez a segítőkészség a nagy árvíz utáni időkben elmaradt.

Next

/
Thumbnails
Contents