Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)
Gaudeloupe
Hamarosan azt tapasztaltam, hogy folyik a sátram alatt a víz, sőt a nyílásokon betódul alám is. Közben a szél orkánná fokozódott, hevesen csapdosta testemhez a sátor átázott ponyváját. Igyekeztem menteni a menthetőt. Esőre számítva, minden holmimat nejlonzacskókba csomagoltam és úgy helyeztem el a hátizsákban. Jaj, az útlevelem és a csekkjeim! Ezeket farmerkabátom rejtett belső zsebeiben őriztem, de már átnedvesedtek. Még volt nálam hazai üres tejeszacskó, gyorsan ezekbe rejtettem értékeimet és az ingem alá szorítottam. Egy hatalmas szélroham ledöntötte sátram tartórúdjait, a vizes tetőponyva rám terült. Egyre jobban vacogtam, testem félig a hideg tócsában feküdt. Vízben állt a hátizsákom is... Mit tegyek?! Két lehetőség adódik. Az egyik: felszedni a sátrat és menekülni minden erővel lefelé az ösvényen... Koromsötétben, lámpa nélkül... Az ösvény mély szakadékok peremén vezet... Elindulni rajta: kész öngyilkosság! A másik lehetőség: fekve maradni a ledöntött sátor alatt és valahogy átvészelni az éjszakát. A szél már kitépte a cövekeket is, de súlyom miatt a sátrat nem tudta elröpíteni... Ha a víz ellen nem is, a szél fagyasztó rohamával szemben megvéd a sátor anyaga... Leheletemmel próbáltam befűteni a kevéske légteret. Kezeimmel dörzsöltem testemet a kihűlés ellen... Csak virradatig kibírjam!... A trópusi éjszakák hosszúak. Az Egyenlítő közelében 12 óra a nappal, ugyanennyi a sötét éj. Fenn a Soufriere tetején az életben maradásért küszködve ez az éjszaka végtelennek tűnt... Csak magamat okolhatom a bajba jutásért. Egy teremtett lélekkel sem találkoztam a hegyen... Már reggel gyanús volt nekem az időjárás. Leállt az állandó keleties légáramlás, az eget magasan úszó pehelyfelhők, cirruszok lepték el. Ezek egy közeledő trópusi ciklon előjelei. Jóságos ég! Hurrikán kapott el a hegycsúcson! 75
