Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)
Gaudeloupe
tereket elválasztó sziklás gerincek, kőtornyok egyike a Soufriére legmagasabb pontja (1467 méter), ahova ösvényen lehet felkapaszkodni. Francia meteorológusok automatikus csapadékmérőket helyeztek el a krátermezőn, s megállapították, hogy évente hét-nyolc méter vízoszlopnak megfelelő csapadék zúdul a hegy tetejére. Ez az óriási vízmennyiség az okozója a vulkán 50-100 évenként ismétlődő freatikus kitöréseinek. A csapadék nagy része ugyanis nem folyik le a hegyről, hanem helyben a törmelékes kőzeten át a mélybe szivárog. A Soufriére a sziget legfiatalabb tűzhányója, az izzó magma viszonylag közel van a felszínhez. A leszivárgó víz felforrósodik és részben gőzzé válik, megtölti a kőzet kisebb-nagyobb üregeit. Amikor a gőz nyomása elér egy kritikus mértéket, irtózatos erővel tör utat magának a felszínre. Ez a freatikus explózió, amelynek ereje nagy mennyiségű kőzetanyagot röpít a magasba és több száz méteres körzetben letarolja a növényzetet. Szerencsére emberi életet nem veszélyeztetnek ezek a kitörések, mert a lakott helyek távol vannak, legfeljebb a kirobbanás pillanatában a hegyen tartózkodók eshetnek áldozatul. Mivel a legutóbbi kitörések alig pár évvel látogatásom előtt, 1976-77-ben történtek, egy újabb explózió valószínűsége nagyon csekély volt. Igen bosszantott, hogy a rossz idő miatt nem készíthettem szakmai fotókat. Egyetlen reménység a hajnali órák szokásos kitisztulása, de ha leereszkedem a hegyről a védkunyhóig, nem érek vissza kellő időben. Döntöttem, fent maradok a csúcson! Elhoztam magammal a kis sátramat, felverem és abban vészelem át az éjszakát. Sokáig keresgéltem megfelelő sátorozási helyet a felszínt borító irdatlan kőrengetegben. Végül is találtam egy pár négyzetméteres agyagos tisztást, amelyet a víz egyengetett el. Alig fejeztem be sátram cövekelésést, amikor heves zápor keletkezett. Feltámadt a szél is. Matracot, hálózsákot nem cipeltem magammal. A trópusi szigeteken meleg van, a sátor alsó vásznán is lehet aludni. 74
